Megyek az utcán, hét ágra süt a nap, az ember ilyenkor boldog ugyebár, egyrészt, mert hosszú idő után sétálgathat kedvére, másrészt, mert épp nem esik az eső, ami mostanság ritka kegy. Nálunkfelé az ilyen időjárásra azt mondják, kövér idő, de hát ez már nem is kövér, ez már egyenesen túlsúlyos. Ha lehet ilyent mondani, és miért ne lehetne, hiszen ebben az országban annyiféle butaságot mondanak mindenféle rendű-rangú emberek. No de nem az időjárásról szeretnék most értekezni, és pláne nem politikáról, amiről Móricz Zsigmond óta tudjuk, hogy úri huncutság.

Szóval megyek az utcán, hét ágra süt a nap, előttem két tizenéves sétál, a fiú cseverészik, a lány vihog, abban a korban vannak, amikor még nem fogják egymás kezét, de már vibrál körülöttük a levegő. És ahogy így mendegélnek, boldogan és gondtalanul, egyszer csak a lány kezéből kiesik egy papírzacskó, amiből azodáig valami rágcsálnivalót szedegetett ki nagy türelemmel. Én legalábbis úgy láttam, hogy véletlenül ejtette el a csomagolóanyagot, semmiképp sem akarattal. Hát utána szóltam: valamit elejtettél, kislány. Megfordult, szétnézett maga körül, de semmi hozzá tartozó dolgot nem látott a járdán. Kérdően nézett rám. Mosolyogva intettem a papírzacskó felé. A kislány elpirult, aztán elsápadt, majd olyan lesújtó pillantással mért végig, amiről a székely embernek az a kifejezés jut az eszébe, hogy „kicsi barát”. Tudvalevő, ha ez mifelénk elhangzik, utána már a bicska következik. De a kislány nem nyúlt a zsebébe, hanem lehajolt, felvette a papírzacskót, amelytől az imént olyan lezserül megszabadult, és beledobta egy kukába. Éppen csak egyet kellett oldalt lépnie. Szótlanul ballagott tovább barátjával.

Én meg álltam ott, mint ama bibliabéli ember szamara, és nem azért lett rosszkedvem hirtelen, mert akaratlan bár, de megsértettem a kislányt, sőt, meg is aláztam barátja előtt, hanem mert rájöttem, az ifjú hölgy mégis előre megfontolt szándékkal szemetelt. Pedig olyannak nézett ki, mint akinek volt gyerekszobája.

Kis idő múltán mégis továbbindultam, immár nem csak az ég, de a kedvem sem volt felhőtlen. A nap továbbra is sütött, valahol talán madarak is csiripeltek, erről azonban a városi forgalom zajában nemigen lehet megbizonyosodni. Próbáltam rájuk gondolva jókedvet erőltetni magamra, valamennyire sikerült. És akkor ismét elkezdtem nézni az embereket magam körül. Fiatalember jött velem szembe, ingének zsebéből cigarettás dobozt vett elő. Csalódott pillantással nézett az üres dobozba, majd egy mérges tekintettel kísérve mozdulatát, a földhöz vágta. Önkéntelenül odaszóltam: fiatalember, valamit elejtett. Értetlenül nézett rám, de mielőtt megismételhettem volna észrevételem, rákérdezett: tessék? Idegen nyelven szólt. Az ő nyelvén válaszoltam. Bár ne tettem volna. Nem látod, hogy üres, kérdezte. De látom, válaszoltam. Akkor meg mit akarsz, kérdezte. Hogy ne szemetelj, válaszoltam. Szeme villámokat szórt, lerítt róla, hogy „kötekedésem” nem szolgálta a népeink közti közeledést. Azért lehajolt, felvette az üres cigarettás dobozt, és egy kukába dobta. Most elégedett vagy, kérdezte. Igen, válaszoltam. Megfordult, elment, amerről jött.

És én újra álltam egy helyben, és most már nagyon kiábrándult voltam. Az eget néztem, mintha onnan várnék jelt. De ott csak a felhők sűrűsödtek. Túlsúlyos idő, jutott eszembe. Túl súlyos idő.

Így hát elindultam hazafelé. A parkon át, ahol ilyen szép időben minden padon emberek üldögélnek. Két nagyapa, vagy inkább dédnagyapa korú ősz úr beszélget csendesen az egyiken, mindketten egy babakocsit toló anyukát néznek. Nyakkendős úriember megy el előttük, papírzsebkendőt vesz ki zsebéből, megtöröli izzadt homlokát, a kuka felé dobja. Nem talált, de ő ezt nem látja, siet tovább. A babakocsit toló anyuka érdektelenül nézte a papírzsebkendő elhibázott röppályáját, majd továbbment. Az egyik ősz úr botjára támaszkodva felállt, odasántikált a kukához, a pálca végére rászúrta a papírzsebkendőt, a kuka belső szélén lehúzta róla. Hálásan néztem fel az égre, ahonnan a felhők közben odébb vonultak. Eh, mégsem fogom javasolni, hogy legyen ez a szemetelés világnapja. Még Székelyföldön sem.