Art’húr- és Áprily Lajos- (Mécs László társaság) díjas költő. Budapesten született, régóta Genfben él. Házas, két gyermeke van. Eredeti szakmája francia szakos tanár. Számos netes és nyomtatott folyóiratban jelennek meg versei, prózái, több helyen állandó szerző. (Pld. ART’húr Irodalmi Kávéház, A Hetedik, Agria, Kaláka Irodalmi Folyóirat, Irodalmi Epreskert, Szózat, Impetum, Litera-túra magazin, Montázs magazin, Nyírségi Gondolat, Nekünk nyolc, a zürichi Magyar Ház lapja, a GenfHun lapja stb.). Az ART’húr Művészeti Folyóiratnál 4 éve szerkesztőként is dolgozik, három évig volt szerkesztő A Hetedik irodalmi folyóiratnál. Eddig három önálló verseskötete jelent meg és egy regénye.

A szó

Oly nehéz kimondani: „szeretlek”,

ízlelni a szót, mint régi bort,

mert hiába ez a vég s a kezdet,

s előtte csak a nagy semmi volt,

sokak szerint igen fontos lenne,

kiáltani súlyos csenden át,

mert a szóval tisztul a lét szennye,

s újra élnénk száz régi csodát,

mondanám én, de tudom, hiába,

mindenkinél győz a józan ész,

s lelkük mozaikjaiba zárva

villan egyet a „felismerés”...

Hogyha régi barátomnak mondom,

megkérdezi tőlem, ittam-e,

családtagnak: ő, hogy mi a gondom,

vagy a ciklusom rendbe’ van-e,

kollégáknak lányos zavaromban,

azt hiszik, valamit akarok,

vagy tán kiröhögnek azon nyomban,

vagy mondják, hogy éppen zavarok,

mondanám én, de senki se várja,

nevetséges közhely lett a szó,

gúnyos megjegyzések gátja zárja,

mi öröktől fogva áradó,

a tengerre visszaküldöm habnak,

legyen ott kavargón tejfehér,

s visszamegyek tehetetlen rabnak,

bár a szó örökre bennem él.

Vámos Krisztina rajzai

Dsida Jenő betegágyán, a kolozsvári kórházban

Reménykedtem, hogy egyszer tán megértem,

honnan jön az ember és a lélek,

porban járva hol fáztam, hol elégtem,

de mindig őszintén szólt az ének,

mit daloltam és csak arról meséltem,

mily tündöklő, cifra tánc az élet,

nem lázadtam, nem pöröltem, csak éltem,

s most szemem ismeretlenbe réved:

Oly furcsa ez a gyöngeség itt bennem,

nehéz elfogadni, hogy el kell mennem,

de talán „arany-édenbe” jutok.

Pont a szívem az, ki elárult engem,

súgja: „elég!”, ideje megpihennem,

csak az fáj, hogy még semmit sem tudok…

AJÁNLÓ

…A könyv életrajzi ihletésű, de nem életrajzi regény, a valóság és a fikció különleges keveréke.

A történet nem egy romantikus lányregény, közel sem. Egy fiatal nő első szárnypróbálgatása az élet nevű égbolt alatt. Csak hogy itt nem volt vigyázó tekintet, meleg otthont adó fészek, szerető figyelem. Egy olyan kismadár története ez, aki meg akart tanulni repülni, de közben énekelni is szeretett volna szabadon, boldogan. Miközben a főhősnő keresi a boldogságot, nem azt, hanem önmagát találja meg. Nehéz út ez. Miközben nagyon keveset tudunk meg Annáról a saját maga által leírtak alapján, mégis mindent elmesélnek személyiségéről a történetben alakított tettei.

Gyönyörű nő, nemcsak kívül, hanem a lelke is, aki egy marék pénzt ad a nyomorultnak Mauritiánia utcáján, aki maga köré gyűjti Genf sültbolondjait mindenféle előítélet és válogatás nélkül. Első perctől tudjuk, hogy okos, intelligens, kíváncsi és naiv. Aki mindenféle helyzetben olvas. Vajúdás közben is. Vagy amikor egy vonat hálókocsijában másodmagával – egy férfivel – száguld egy ismeretlen város felé Afrika sivatagjain át. Olvas és remél. Olvas és bízik. Hagyja, hogy sodorja magával a szél. A sivatagi szél…

Zsuzsa stílusa lenyűgöző. A párbeszédek felgyorsítják az eseményeket, a leírások elkalandoztatják a fantáziát. A maga nemében akár útikönyv is lehetne, megismerhetjük Genfet a kávézók, az éttermek forgatagában, Mauritiána és Szenegál hagyományait, furcsa szokásait, az európai és az afrikai emberek közötti viszonyokat, a gyarmatosítás során Afrikában ragadt gondolkodást. Megismerhetjük egy olyan nő történetét, aki nyomokat hagy a körülötte élők lelkében, aki mellett nem lehet csak „úgy” észrevétlenül elsétálni. Aki úgy Nő, hogy ismeri a humort, aki feltalálja magát az apró pillanatokban, nem hátrál meg bizarr helyzetekben. Akinek mindenki kiönti a szívét…

Kocsis Erika

ARANY-TÓTH KATALIN

1966-ban született Hódmezővásárhelyen. Jelenleg is szülővárosában él. Art’húr-díjas költő, az Art’húr Irodalmi Kávéház szerkesztője, a hódmezővásárhelyi Kárász József Irodalmi Kör alelnöke. Megjelent kötetei: A lélek magányossága (2005), Kitárt karokkal (2007), Álom és Tenger (2010), Csöndszekér (2016). Több országos irodalmi folyóiratban publikál, a Fedél Nélkül c. utcalap állandó szerzője.

Konverter

Mindig arra vártam,

az elmúlás majd sáros

könnyével végre betakar.

Csönddé imádkoztam

a csalódások átkát –

a bűn, kegyelmet nem akar.

Ha elengedhetném

e kétségbeesett lét

poklát, utaznék mennyekig,

de vasajtók rejtik

a kiszolgáltatottság

lemoshatatlan szennyeit.

Haragjaimból már

kiszakadtak a mérgek,

széllé váltak a sóhajok.

Törvényeim szerint,

csak tiszta szívvel élek –

így mosnak át a holnapok.

Szeretnék

Sár helyett utakat,

mellettük teret a fáknak;

védett otthont minden madárnak.

Koldusnak kenyeret,

betegnek orvost, eleget.

Értelmet életnek, s halálnak.

Virágágyásokat,

törmelékes földek helyett:

szirmokból illatozó szépet.

Gyalogló lábakat

robogó autók helyett,

s embert, ki köszönésre érett.

Egymásba merülő,

csillogó tekinteteket,

ölelésekben nyugvó vágyat.

Gondoskodó hitet,

ami átölelve várhat,

előttünk hagyva a hibákat.

Gúny helyett fényeket.

Az értelem szép színében

világoljon minden elme.

Jó szívet. Tisztított

vért vigyen szűk ereinkbe

a magvas megértés kegyelme.

Tervekből célokat.

Évek alatt elért álmot;

hamuból fellobbanó lángot.

Bűn helyett csöndeket.

Tisztességben érlelt hámok

tarthatnák össze a világot.

BODA-KALMÁR BRIGITTA

Egy kis Vas-megyei faluban született, jelenleg egy Vas-megyei kisvárosban él. Kirakatrendezőként dolgozott, majd sokáig könyvesboltban. Mostanság otthon dolgozik -- rajzol, fest, olvas, írogat is.

Nem kerestelek --

csak arra vitt az utam

ahol vártál rám.

          *

Sosem volt olyan –

hogy nem szeretlek: olyan

volt, hogy nem mondtam.

         *

Mikor haragszom

is szeretlek. Elmúlik.

A szeretet: n e m.

         *

Levetkőztetted

lelkemet: összebújtál

az álmaimmal.

KAISER LÁSZLÓ

1953. május 25-én született Budapesten. Költő, író, szerkesztő, dramaturg.1989–91 között a Szinkronika szerkesztője, 1999-től a PoLíSz irodalmi folyóirat kritikai rovatvezetője, később főszerkesztő-helyettese. 2000-től 2004-ig a Műemléklap, új nevén Örökségvédelem főszerkesztője. Több mint száz könyvet szerkesztett.

Életet okolva

Rombolni is jó volt,

minek is tagadjam,

végül a nagy béke

magamnak, magamban.

Oda menekültem,

hogy egyben maradjak,

így lett csak nyugvásom,

nem pedig halottnak.

Inkább a rombolás,

mint ugrás a mélybe,

talán ez volt nekem

hangok segítése.

Mutatták a rosszat:

ne legyek még rosszabb,

köszönöm hívását

ama hívó szónak.

Mérleget megvonva:

talán nincs is mérleg,

életet okolva

maradt meg az élet.

 BARANYI FERENC

(írói álneve: Francesco del Sarto) (Pilis, 1937. január 24. –). Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító.1968–69-ben az Ifjúsági Magazinnál főszerkesztő-helyettesként dolgozott. 1969–1972 között a Magyar Ifjúság irodalmi rovatát vezette.1984 és 1986 között másodállásban a Palócföld főszerkesztője volt, 1988–92 között pedig az Ezredvégé. A Magyar Írók Szövetségének 1963-tól 2006-ig volt tagja. 1988-tól a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Társaság alelnökévé választották. A József Attila Művészeti Centrum Alapítvány kuratóriumának 1990-től 2014-ig volt elnöke. 1954-től publikál. Verseit csaknem valamennyi európai nyelvre lefordították, folyóiratokban, antológiákban jelentek meg.

Ferike hol van?

Még kicsi lány volt – elvitték tőlem,

őt, kivel addig úgy nevelődtem,

mintha kishúgom, szakasztott másom

lett volna lányban – s már sose látom.

Ahová vitték, új otthonában

futkározott a néma szobákban,

s megtorpant sírva minden sarokban:

Ferike hol van? Ferike hol van?

Nyáregyházáig szállt a gyerekhang,

fogta a fűszál, fogta a pitypang,

fogta a nád is, antennaképpen

lengve a kóbor pusztai szélben,

aztán megült egy bodzabokorban:

Ferike hol van? Ferike hol van?

Ferike hol van? – kérdezem én is,

most, hogy az utam már lefelé visz,

hol van a csöndes, tág szemű gyermek,

kin a felnőttek folyvást nevettek,

mert nekik mókás volt a magánya,

mert csak egy kislány volt a barátja,

mert úgy ámult egy akácvirágon,

mint aminél szebb nincs a világon,

mert álmodozva járkált a kertben,

s nem bántott még egy kisegeret sem,

ragyogását is látta a ködnek,

s színeit ólmos viharfelhőknek.

Csobban egy kislány hangja a számon:

Ferike hol van?

S én se találom.

VÁMOS KRISZTINA

Édesanya, tanítónő, jelenleg Szegeden él férjével, és 3 gyermekével. Selyemfestéssel, egyedi bonbonok készítésével, fényképezéssel foglalkozik, hozzá kapcsolódik a VamChris márkanév, és apró grafikák. art'húrosként 2002 óta ül a kerekasztal lovagjai között.