Családja, tanítványai, barátai és tisztelői körében vettek végső búcsút szombaton Kő Pál szobrászművésztől a magyarországi Heves város temetőjében. Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész, egyetemi tanár, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja életének 80. évében hunyt el június 7-én.
A szombati szertartáson felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök búcsúzó gondolatait, aki szerint „azok a fák tudnak magasra nőni, amelyek erősen kapaszkodnak az anyaföldbe”. Kő Pál mindvégig ragaszkodott alföldi tanyavilághoz fűződő gyökereihez, és ebből folyamatosan ihletet merítve lett a magyar szobrászművészet külföldön is elismert alkotója és iskolateremtő mestere – fogalmazott a kormányfő.
Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke arról beszélt: Kő Pál életére visszatekintve egy csodálatosan felépített életpályát lát, tudatosan átgondolt lépésekkel, tettekkel, művekkel. Kő Pál azon ritka művészek közé tartozott, akik már tizenévesen remekművet alkottak, és változatos életművet hagytak maguk után – emelte ki. Kő Pál munkáiban szinte elmaradhatatlanul megfogalmazódó gondolat a kedvesség, a szeretet. A kritikaként beléjük csempészett elemek sohasem kegyetlenül groteszkek, ennek ellenére is megfogják és sokszor mosolyra késztetik a szemlélőt – mondta. Sikerének lelki titka van, tárgyához, modelljéhez mindig van köze. Olyan kegyetlen történeteket tudott – csak rá jellemzően – fába, kőbe faragni, mint a mohácsi vész – tette hozzá. A magyar sors páratlan ábrázolója ő, akinek kisplasztikái is monumentálisak – méltatta Kő Pál munkásságát az alelnök, megjegyezve: alkotásaiból igazi hazaszeretet sugárzik.
Gálhidy Péter, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára kijelentette: nincs még egy szobrász, aki ennyi oldalról közelített volna hazája sorskérdéseihez, hagyományához, nagyságaihoz, rejtett szépségeihez, fájdalmaihoz, mint Kő Pál. Szobrászata egy kánonoktól független, rendkívül sokrétegű életmű. „Neki nem főművei vannak: maga az életműve a főműve” – fogalmazott, rámutatva, hogy olyan önazonosság van személye és munkássága között, ami egyedülálló a magyar szobrászatban. Felidézte: Kő Pál hazaszeretete otthonszeretetből fakadt, melyhez belső kiegyensúlyozottsága vezetett. Úgy vélte: korunkban a derűnek, az életszeretetnek, a vitalitásnak az a hőfoka, mellyel az elhunyt szobrász rendelkezett és mellyel gyógyítani, közösséget építeni lehet, ritkán jelenik meg a művészetben.