Elég korán eldöntöttem, hogy a Refiben szeretnék továbbtanulni. Többektől hallottam, hogy jó tapasztalataik voltak az iskolában, főleg olyan téren, amelyek nekem fontosak voltak.

Amikor bekerültem kilencedik osztályba, nem kellett csalódnom. A légkör barátságos, mind az osztályom, mind az intézmény közössége elfogadóbb volt, mint amit eddigi iskolai élményeim során átéltem. Órán, ha valakit kihívtak a táblához, nagyon kevésszer fordult elő, hogy ha nem tudott valamit, a többiek kinevették. Ilyet azelőtt nemigen érzékeltem. A tanárok sokkal inkább ránk figyeltek, nem csak leadták az anyagot, hanem „hozzánk” beszéltek, segítőkészek voltak. Azok az oktatók is hasonlóan viseltetnek felénk, akik amúgy nem tanítanak minket. Az iskolában vallásosabb nevelést kapunk, mint máshol. Amikor azt írom, vallásos, nem arra kell gondolni, hogy elvárják tőlünk, hogy minden vasárnap menjünk templomba, imádkozzunk, amikor csak lehet. Akik olvasták Szabó Magda Abigél című könyvét, azoknak sem az árkodi Matula szigorú, szinte minden tevékenységet a vallásnak alárendelő hangulata jut eszébe. A Refiben épp annyi pluszt kapunk, ami elindít minket Isten felé. Vannak persze kötelező programok, mint a heti egyszeri áhítat vagy az a néhány istentisztelet, amelyen egy tanévben az iskola együtt vesz részt, líceumban bibliaismeret, majd egyháztörténet, egyházének (a teológiaszakosoknak ennél picivel több), de nem érzem azt, hogy az intézmény elvárná a vallásos lelkületet és áhítatot, hiszen azt, hogy hívő-e vagy sem, mindenki maga dönti el.

Ami még személyes kedvencem, az a bibliasimeret-óra, mert ilyenkor nemcsak a Szentírásban szereplő történetekkel, eseményekkel foglalkozunk, hanem magyarázatot is kapunk, hogy mi miért van úgy leírva, illetve mi mit jelent, és mi hogyan vonatkozik (vonatkozhat) a mai ember életére is.

Kovács Panna 10. osztályos tanuló