A többit pedig láthattuk, tapasztalhattuk: hiába emelték meg a nyugdíjakat, a közalkalmazottak fizetését, a többletjövedelmet elszippantotta az infláció, a nagy beruházásokból – sok száz kilométer autópályából, a regionális kórházakból, óvodák, iskolák sokaságából – pedig nem lett semmi, Romániát ott érte a koronavírus okozta járvány, ahol a part szakad.

Most a liberálisok álltak elő egy, a Dragneáéhoz hasonló hosszú távú programmal, melyhez a válságból való kilábalás szükségessége szolgáltat ürügyet. Ám ők is pont úgy dobálóznak a számokkal, mint sokat ostorozott szocdem elődeik, és éppúgy nem tüntetik fel, hogy miből valósítanák meg álmaikat, mint azok. Megtanulták a leckét, minél többet kell ígérni, az már teljesen mindegy, hogy teljesül-e ezekből valami. Klaus Iohannis és kedvenc kormánya ehhez igazodtak, egyelőre sehol sem létező százmilliárd eurót osztottak szét igen hangzatos tervekre.

Valójában nagyon nagy szüksége lenne Romániának mindarra, amit programjukban felsorolnak a liberálisok. Jó lenne, ha elkészülhetne végre mind a 3400 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út, jó lenne, ha modernizálnának majdnem ugyanennyi vasutat, ha nemcsak a három regionális kórház épülne meg, de másfél ezer falusi egészségügyi központ, 25 megyei kórház, 110 városi kórház is, ha felújítanának két és fél ezer iskolát, ha elkészülhetne 180 óvoda, ha valóban felhúznák azokat az iskolai, egyetemi kampuszokat, melyek méltó lakhatási körülményeket biztosítanának a tanulni vágyó diákoknak, ha fabudi helyett végre minden falusi iskolának vízöblítéses vécéje lehetne. Szükség lenne a digitalizációra, a kis- és közepes vállalkozások segítésére, befektetők vonzására, a mezőgazdaság fejlesztésére. Csakhogy mindaz, amit papírra vetettek, nem tűnik egyébnek vágyálmok felsorolásánál.

Ha körülnézünk otthonunkban, majd mindannyian találnánk javítani, szépíteni valót, rengeteg dolgot fel tudnánk sorolni, ami könnyebbé, jobbá tehetné életünket, csakhogy egy kis számigálás rögtön azt is bizonyítja: ezek többségére nincs anyagi keretünk. A cégvezetők is gyorsan össze tudnak rakni egy listát, hogy milyen beruházások tennék hatékonyabbá vállalkozásukat, ám azt is látják, ezek közül mire futja a bevételből, és mi marad kényszerűen az álmok, tervek szintjén. A politikusoknak azonban semmi nem drága, bátran dobálóznak a milliárdokkal, anélkül hogy tudnák, honnan teremtik majd elő. Ezt teszik a liberálisok is. Százmilliárd eurójukból harminchármat az EU-tól várnak, abból a helyreállítási alapból, amelyről az unió fejesei is még csak vitatkoznak, a többit pedig valószínű ők sem tudják, honnan remélik. Kampány következik, ígérnek hát, mert az semmibe nem kerül, mi pedig holnap, de egy vagy akár öt év múlva is ugyanabban a lelakott lakásban ébredünk, melyet csak álmai(n)kban sikerült újjá varázsolnunk.