Nagy D. István
Ha eddig dühítő, vérlázító, esetenként már kétségbeejtő volt mindaz, ahogyan a politikum az egész járványhelyzetet kezelte, a lelkiismeret-furdalás leghalványabb látszata nélkül használva fel a pillanatnyi állást hatalma megerősítésére vagy éppen ellenfelei további ócsárolására, az elmúlt másfél hétben ismét szintet léptek, pontosabban süllyedtek politikusaink. Amint azt megszokhattuk, sem a kormányoldal, sem az ellenzék számára nem volt idegen a felelősséghárítás, a másikra mutogatás, de amit az alkotmánybíróság döntése után – amely révén méretes joghézag keletkezett a járvány kezelésének frontján – lerendeztek, rendeznek, arra már igen nehezen találni jelzőt.
Hajmeresztő az a vehemencia, ahogyan a kormányoldal próbálta átdobni a döglött macskát a taláros testület kertjébe, nagyvonalúan eltekintve attól a ténytől, hogy az egész cirkuszért kizárólag ők a felelősek. Természetesen a Ludovic Orban-féle társaság nem először vizsgázik kitűnőre képmutatásból, az eddigi totojázásaik, maszatolásaik, fejetlenül hozott döntéseik kapcsán szinte minden alkalommal előkapták a „nehéz szocdem-örökség”, vagy újabban a lakossági felelőtlenség kártyát. A módszer tehát régi, csak éppen az alany volt más. És hogy a lúd kövér legyen, miután kiosztották az alaptörvény őrzőit, folytatták ámokfutásukat egy olyan törvényt dobva a parlament asztalára, amely gyárkapu méretű átjárót nyitott a visszaélések előtt.
Mily szerencse, mondhatnánk kis iróniával, hogy a liberálisoknak igencsak izmos ellenzékük van, át tudja szabni ezt a borzalmas törvénykezdeményezést, és végre tiszta lesz, kit, mikor és hogyan lehet elkülöníteni, karanténba helyezni, kórházba utalni. Ez eddig még szép is lenne, de azért nem árt megkérdezni a Marcel Ciolacu vezette alakulatot, hogy eddig mégis mivel foglalkoztak? Nem tűnt fel senkinek, hogy a kormány alkotmányellenes döntést hozott és vígan alkalmazta azt? Ha annyira a szívükön viselték a lakosság egészségének megőrzését, a járvány leküzdését, miért vártak? A parlamenten lazán átvihettek volna egy idevágó törvényt, és most nem kellene számolgatni, hogy éppen hányan fütyültek a lakhelyi elkülönítésre. A válaszért nem kell messzire menni, kampányév van, és ekkora ziccert nem lehet kihagyni, hogy újabb bűnt róhassanak fel a liberálisok amúgy sem rövid lajstromára. És persze közben lehet újból megmentőként díszelegni.
Az önmagában is gusztustalan parlament–kormány civakodás nem újdonság, csakhogy míg ők politikásdit játszanak, egymást túlharsogva, napokig matatva a járvány leküzdése szempontjából elengedhetetlen törvénnyel, a vírus eddig nem tapasztalt mértékben terjed, naponta növekszik az új esetek száma. És nem csupán az egészségügyi dolgozók nézik tehetetlenül, hogy igazoltan fertőzöttek is szétszóródhatnak a közösségekben. De a hatóságok ez esetben is megtalálják majd a bűnbakot, s emiatt is azokat hibáztathatják, akik szerintük nem vették elég komolyan az óvintézkedések betartását.
