Budai II Lászlóra, Buzánszky Jenőre, Kocsis Sándorra, valamint az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság berni döntőjére emlékezett július 9-én az Aranycsapat Testület Budapesten. Idősebb Lomnici Zoltán, a testület elnöke kiemelte: a három esztendővel ezelőtt létrejött testület közreműködésével, valamint társadalmi összefogással eddig a Kárpát-medence magyarlakta településein több mint háromszáz megemlékezésre, kupára, kiállításra, ankétra került sor.
„Buzánszky Jenő, a klasszikus Aranycsapat legtovább élt tagja azt kérte tőlem, hogy szervezett formában oldjuk meg és koordináljuk az emlékeik ápolását. Végül hat évvel ezelőtt, július 15-én jelentettük be hivatalosan is, hogy vállalom a felkérést, és megkezdjük a tevékenységet. A terv az volt, hogy a megemlékezések Buzánszky Jenő 90. születésnapján kezdődnek meg, de azt sajnos nem érte meg, bár korához képest remek fizikai állapotban volt, 2015. január 11-én meghalt” – mondotta id. Lomnici Zoltán. Emlékeztetett: végül 2017. április 1-jén, Puskás Ferenc születésnapjának apropóján hirdették meg az emlékévet.
Idősebb Lomnici Zoltán hozzátette: a közelmúltban megkeresés érkezett hozzájuk, hogy vegyék fontolóra, illetve támogassák azt a kezdeményezést, mely szerint Puskás Ferenc, a legismertebb magyar labdarúgó mellett az Aranycsapat is kerüljön be a hungarikumok közé.
Bajkai István, a testület alelnöke kiemelte: július az Aranycsapat szempontjából szomorú hónap. „1983. július 2-án tért vissza a mindenhatóhoz Budai László, akit a sportsajtó Budai II néven említett, és jobbszélsőként volt az Aranycsapat erőssége” – mondta, majd emlékeztetett, hogy a játékos társaihoz hasonlóan óriási életművet hagyott maga után. Játszott a helsinki olimpián, amelyen 1952-ben aranyérmes lett, pályára lépett 1953-ban az évszázad mérkőzésén, amikor a magyarok 6:3-ra legyőzték a házigazda angolokat a Wembley-ben, Magyarországon pedig a Ferencváros és a Kispest játékosaként ötször volt bajnok. Kiemelte: az Aranycsapat egyik sajátossága volt, hogy minden poszton világnagyság játszott. Emellett pedig csapatként tudtak összedolgozni, ami a sikerük másik titka volt. Utóbbi üzenete a mai világban is bármely területen példaértékkel bír – tette hozzá.
Bajkai István ezt követően Kocsis Sándorra emlékezett, aki 1979. július 22-én hunyt el. „Itthon mindenki csak Kockának hívta, akinek fantasztikus gólérzékenységéről mindent elmond, hogy még Puskás Ferencet is felülmúlta a válogatott meccsein szerzett több mint egygólos átlaggal, míg az 1954-es vb-n öt meccsen szerzett 11 góllal lett gólkirály, a 2,2-es gólátlaga pedig azóta is rekord a vb-k történetében” – mondta.
Végezetül megemlékezett a 66 évvel ezelőtt Svájcban történtekről is, mindenekelőtt a június 30-án lejátszott Magyarország–Uruguay elődöntőről. „A szakma és a közvélemény még nagyobb mérkőzésnek és győzelemnek élte meg a 4:2-es magyar sikert, mint a londoni 6:3-as diadalt. Uruguay a magyarok mellett a vb másik abszolút esélyesének számított. Minden sportszerető és sportelemző számára azt jelentette, hogy az erőviszonyok ismeretében a magyarok az elődöntőben vívták meg a döntőt” – mondotta, majd kitért a július 4-én lejátszott berni döntőre is, amelyben a magyarok 3:2-re kikaptak a nyugatnémetektől.
„Hiába volt a magyaroké a vb legjobb csapata, nem tudták megnyerni a döntőt, így a vb-t sem. Mi viszont mégis Aranycsapatként emlékezünk rájuk és tiszteljük őket. A német sajtóban azóta is berni csodaként emlegetik a csatát, hiszen csoda kellett a magyarok legyőzéséhez. A vereség egyik oka lehet, hogy az Uruguay elleni fényes győzelem kihatással volt a vb-döntőre, hiszen ott minden erejét kiadta a csapat” – vélekedett Bajkai István.
