A történet kezdete 1783-ig nyúlik vissza, amikor az árkosi unitárius atyafiak egy hat mázsa hetvenhét font súlyú harangot öntettek, amelyre a következő szöveget íratták: „In nomine D.ni Nostri Jesu Xsti Crucifixi ad gloriam Unius Veri Det in Spiritu Sancto Susa Sumptibus Ecclesiae Unitariae Arkosensis Ao. 1783 die 7-a Julii.”
A harang évtizedekig kísérte hangjával jóban-rosszban az árkosiak életét, ám az első világháború forgatagában, 1915-ben az egyházközségi tanács jelezte, hogy „…a közeljövőben felmerülhet a szüksége annak, hogy az egyházak hitközségei templomaik nélkülözhető harangjairól lemondjanak”. A harangokat ugyanis összeírták, és felszólították az egyházközségeket, hogy ajánlják fel egyik harangjukat a hadseregnek. Az árkosi unitáriusok a kisebb, 1788-ban készült harangjukat ajánlották a rekvirálásra. A katonai vezetés azonban a nagyobb harang levételét és elszállítását határozta el. Idézem a visszaemlékező Végh Benjámin lelkészt: „S azután jött az 1916. év augusztus 10-e midön utoljára szólott busan, szomorúan. Bánatosan búcsuzott békés emberektől s hangjára csak szomorú arcokat, könnyes szemeket láttunk. Erős kalapács ütése alatt összetörött szép szavú nagy harangunk.”

Előkészületek

A hívek azonban nem csak szomorkodtak, hanem hamar léptek egy új harang beszerzése érdekében. Az 1916. augusztus 13-án tartott közgyűlésen Benkő Árpád lelkes szavakkal emlékezett meg az elvitt harangról, gyűjtést javasolt, ő maga és Barabás Ferenc ott a gyűlésen 100–100 koronát ajánlott fel a nemes célra. A román betörés után, 1917-ben ifj. Sebestyén Sándor, Barabás Lajos, Barabás Károly, ifj. Barabás Sándor gyűjtőmunkája következtében 2211 korona 50 fillér gyűlt össze. A következő években folytatták kitartóan a gyűjtést, 1924-ben az árkosi nőszövetség tagjainak falut meggyő­ző munkája eredményeképpen 41 225 lej gyűlt össze.

Ám a kivitelezésre jó néhány évet várni kellett. Végh Benjámin 1924 elején – egy német mérnök tanácsára – levelet írt Bálint Lajos csíksomlyói katolikus főesperesnek, hogy új harangjukat megnézhessék, meghallgathassák. A főesperes 1924. január 5-i válaszában meg is hívta az árkosi lelkészt, így a hónap folyamán a lelkész – Régeni Áron, Barabás Károly, Barabás Lajos, Gelei Sámuel, Máthé Lajos és Veress Sándor kíséretében – meglátogatta a csíksomlyói plébániatemplomot, meghallgatva az ottani, újonnan felszerelt harangot. A küldöttség tagjait a Csíksomlyón lakó Pálffy András nyugalmazott jegyző látta vendégül. Utólag még a málnási református templom harangját is megnézték. Az esperes felvette a kapcsolatot Hőnig Frigyes aradi harangöntő gyárossal, aki 1925. január 20-án levélben tájékoztatta Végh Benjámint a megöntendő harang sajátosságairól. Ennek ismeretében öt napra rá közgyűlést tartottak az ekklézsiában, ahol elhatározták, hogy az új harang öntését Hőnig Frigyesre bízzák. Az esperes ezt levélben közölte a haranggyárossal, megjegyezve, hogy az új harangnak zenei összhangban kell lennie a meglévővel. Hőnig Frigyes február 6-i válaszleveléhez egy speciális hangvillát mellékelt a régi harang hangjának meghatározása érdekében. Használati utasítást is adott: „A hang megállapítása céljából csatolok egy hangvillát Gis hangra beállítva, kántor Ur bizonyára meg fogja állapítani a hangot, ha esetleg nem vágna össze teljesen a villával – a villán a fémtolókák mindkét száron egyenletesen fel vagy le tolásával a hang teljes pontossággal megállapítható. Tessék a villát a harang hangjára beállítani és így ismét visszaszármaztatni (sürgösen, mert nem nélkülözhetem soká, beszerezni pedig nem lehet). Rovátkát egészen lehúzni nem szabad róla, sem karcolásokat a villán tenni.”

Február 14-én a haranggyáros elküldte a szerződési iratokat. E szerződés értelmében, egy 112 centiméter átmérőjű, körülbelül 642 kg súlyú harangot és egy teljesen forgatható, könnyen húzható vas harangszerelvényt rendelt az egyházközség. A harang öntési árát kilogrammonként 180 lejben, a vas harangszerelvényét pedig kilogrammonként 16 lejben állapították meg. A díszítés és egy 60 betűből álló írás díjtalan. A többletért darabonként 5 lejt fizettek. A harang minőségéért Hőnig Frigyes 10 év jótállást vállalt. Az egyházközség előlegként 42 000 lejt fizetett, a harang teljes árának egyharmadát, amit a Hangya szövetkezeten keresztül utaltak át az aradi gyárnak. Az esperes levélben kérte, hogy „a harang díszítése olyan legyen mint a csíksomlyói, a magyaros motívum domináljon”, szövegként pedig ez került a harangra: „Öntötte Hőnig Frigyes az Egy Igaz Isten dicsőségére az árkosi unitárius egyházközség híveinek adományából 1925.”

A levélváltás tovább folyt, Végh Benjámin azt remélte, hogy a harang pünkösdig Árkosra érkezik. Ezt ígérte a harangöntő is, a toronyba való elhelyezésre szakértőt ajánlott, természetesen fizetség ellenében. Május 7-én levelezőlap érkezett Árkosra azzal a hírrel, hogy a harang készen van.

Végh Benjámin többször is kifejezte aggodalmát leveleiben a harang minőségét illetően: „Híveim a csíksomlyói haranggal teljes mértékben meg voltak elégedve s olyan hangú és kivitelű harangot várnak. A kolozsvári főtéri templom harangjai mint értesültem nem a legjobban sikerültek, hangra vonatkozólag. Nagyon kellemetlen lenne rám nézve, ha a harangnak nem lenne a kellő szép hangja és rugása. A vidékre Öntől nem hoztak harangot s itt mind kissebb harangok vannak, ez valóban az Ön reclam harangja kellene legyen” – írta az esperes.

A harang nagyobbra sikeredett, 735 és fél kilós lett. A többletsúly megfizetése érdekében az esperes időhaladékot kért és kapott. Június 3-án elküldték a fizetendő összeg második részletét, vagyis 88 000 lejt. Közben folytak az előkészületek a harangavatásra, amely egyben az énekvezéri felújított lakás és az új iskola felavatása is volt. Erre az alkalomra ünnepi szónoknak a volt árkosi lelkészt, kolozsvári tanárt, Csifó Salamont kérték fel.

A harangról azonban mintha elakadtak volna a hírek, Végh Benjámin levélben kért felvilágosítást. Hőnig Frigyes hamar válaszolt, megjegyezve, hogy a gyár állványán június 19-től látható és hallható az árkosi harang, és egyben meghívta az esprest a harang átvételre: „Az itteni meghallgatását főképen azért kívánám, mivel minde[n] nyájban egy-két demagóg vélemény, tehát ha van ilyen úgy ezekből volna czélszeű küldeni?”

A június 18-án tartott közgyűlésen azonban az árkosiak, teljesen megbízva a haranggyárosban, elhatározták, hogy nem küldenek átvételi küldöttséget. Szakértő hiányában az egyházközség vezetősége egy 30 méteres drótkötelet kért a gyártótól a harang toronyba való felhúzására. És erre érkezett a címben szereplő távirati válasz: „Harang ment. Kötél nincsen.”

Az utolsó részlet 14 484 lej volt.

Felavatás

Az árkosiak lelkük öröme szerinti ünnepélyességgel szerették volna megünnepelni a harang érkezését: a vasútállomásról a tűzoltóság fúvószenekara, a dalárda és számos hívő kíséretében szerették volna hazahozni a harangot. Levélben küldött kérésükbe Sepsiszentgyörgy polgármestere beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy a rendőrség is adja meg az engedélyt. A rendőrség azonban megtiltotta a zajos ünneplést: „Nu aprobăm să se facă această manifestare în orașul nostru, care n-are nici o legătură cu clopotul de la com. Arcuș. Acest festival n’au decât să-l facă în Comuna D-lor și primirea la marginea comunei.”

Hőnig Frigyes június 22-én tette vasútra a harangot, és levélben adott utasításokat a levétellel kapcsolatban: „A harang rakodásánál alul a karimáján vasrúddal feszegetni nem szabad. Elhelyezésénél kérem ügyeltetni, hogy az pontosan vízszintesen függjön, a csapágyakban ne szoruljon, az ütő szíjcsavarja, mely az ütőt fogja, jól meghúzandó, a felső pedig csak annyira, hogy az ütő lengés közben a harangban »ne kavarjon«.”

A rakomány július 1-jén ért Sepsiszentgyörgyre, Barabás Albert hozta el, július 3-án pedig a harangot felhúzták a toronyba, és aznap este 9 órakor szólalt meg először. „Hogy mit éreztünk akkor, azt ecsetelni nem az én feladatom” – mondta Végh Benjámin az avatóünnepségen. A kihozatalhoz szükséges stráfszekeret és a harang felhúzásához használt csigasort a szövőgyár vezetősége biztosította, Nagy Mihály Sándor és Berger Sámuel sepsiszentgyörgyi lakosok pedig faanyagot és drótkötelet adtak. A toronyba felhúzást nagy szakértelemmel Para András kőröspataki ácsmester és Molnár József sepsiszentgyörgyi kőműves végezte el.

Ám a történet még nem ér véget itt: július 6-án Végh Benjámin ír Aradra: „Szép kivitelű, jó hangú, és meg is vagyunk a nagy többség elégedve, csak az a baj, hogy nehezen húzható, és meglévő harangunkkal zeneileg nem vág össze, meglévő kisebb harangunknak hangját nem lehet hallani, amikor kettő együtt szól.” A hibák helyrehozatala érdekében Hőnig Frigyes megígérte, hogy Abásfalván dolgozó fiát Árkosra küldi, de objektív okok miatt ez nem jött össze. A mester a nehéz haranghúzást a csapágyakban való pontatlan elhelyezéssel magyarázta, a zeneileg nem összeillésre a kisebb harang újraöntését ajánlotta, ami végül is nem történt meg.

A hármas ünnepség – a harang mellett a felekezeti iskola épületét és a felújított kántori lakot is ekkor avatták – 1925. augusztus 19-én volt. „Már a kora reggeli órákban egymást érték az érkező vendégek kocsii, szekerei s ünnepi szint öltött az egész község. 10 órakor az uj harang szavára tömött sorokban igyekezett az ünneplők serege a templom felé, hol a helybeli önkéntes tűzoltóság fuvószenekara szórakoztatta a gyülekezőket, hogy részese legyen a lélekemelő istentiszteletnek, melyen a nagyszabású felavató beszédet Csifó Salamon egykori lelkész, teol. tanár tartotta Taar Géza nagyajtai lelkésznek áhítatos imája után, majd művészi orgonakisérettel előadott vegyes karének és énekduett járultak hozzá az áhítat emeléséhez. Bezárta az istentiszteletet a csaknem végevárhatatlan hosszú sora az adakozók nevének, kik kb ’/4 milliót áldoztak alig pár év alatt az anyaszentegyház oltárán, tanúbizonyságául annak, hogy íme minő csodát mivel a hit ott, hol a jó pásztort készséggel követi a nyáj. A 340 teritékes közebéden szellemes pohárköszöntők, férfi kar és cigányzene szórakoztatták a fehér abrosz mellé sereglett ünneplőket.”

Idáig a történetem. A harang azóta is kíséri az árkosi lakosok életét, szép hangjával imára hív, buzdít, vigasztal.

Márk Attila