Olvasom a jó hírt a Barátság sétány új köntöséről, az országra szóló, úttörő sikertörténetről, és visszacseng egy hang: szerkesztő úr, írjunk még egyszer, hogy hol tartunk a szigetelés előkészítésével. A lakók türelmetlenek.
Igen, Dulányi Enikő hívott, sokadszor, s kollégáim közül bizonyára sokakat, s most szemelgetve az évek során keletkezett írásokból (melyeket megszámolni is bizony hosszú időt venne igénybe) gyomorforgatóvá silányul a mostani nagy hivatalos felvonulás. Nem mintha nem érdemelné meg az elismerést a végeredmény, a véghezvitt harc, de hogy most épp azok fürdetik magukat a siker fényében, akik (vagy hivatali elődjeik) korábban ezer és ezer akadályt gördítettek a kivitelezés elé, vagy épp passzivitásukkal tűntek ki, nos, mindez akár korismérv is lehet.
A gondolattól a kivitelezésig több mint öt esztendő telt el, s a részfinanszírozást lehetővé tevő határozattól az avatóig csaknem kettő. Valójában tehát a ,,nagyszájú" kitartást lehet ünnepelni, ha úgy tetszik: a következetesség, az összefogás győzelmét a hivatali bürokrácia felett. Holott egy ilyen összefogást, de magát a terv megszületését, gyakorlatba ültetését épp a gáncsoskodónak kellett volna támogatnia. Mert ekkor volna tartalma, hitele a szép szavaknak. Így csupán — szlengesen szólva — a siker lenyúlásáról beszélhetünk. Elvégre kampányba léptünk.
