Ősz, szakállas ember tekint fel az égre, fején vékony szalmakalap, kezében kasza; dolgozni akar, de már ereje fogytán, láthatóan szenved. Hazatart. Otthon a család tesz-vesz, ebédhez készülődnek, a gyerekek és egy fiatal nő sakkfigurákat rak a táblára, az asztalt terítő felesége szól, nemsokára ebéd. Aranyhajú unokája fejére játékosan rárakja a kalapját. Terítünk, Apus – szól a fiatalasszony, ám az öreg, mondván, írnia kell Szentimreinek, a hívást elhárítja. Íróasztalához nehezen ül le, szinte beleroskad, lassan nyúl töltőtolla után, hogy folytassa a már elkezdett levelet. „Lassankint abba is bele kell törődnötök, hogy én egészen visszahúzódom a »közélet mezejéről«. Szinte bizonyos, hogy a Cimborának nem akad gazdája, s egy sereg ember majd rajtam is keresi a pénzét, s magyarázkodnom kéne, hogy nekem csak csekély százezer lejjel adósom az a csirkefogó. Azt tanácsoltam, hogy csinálják meg a Háromszéki Társaságot: fő, hogy dolgozzanak...” – és tolla kiesik kezéből, feje hátrabicsaklik.

Keskeny ágyon ébred, arcán megrökönyödés, nem tudja, hol van. „– Hát hol lennél, vénember?” – válaszol felesége. – Felül, gyengeségének nyoma sincs, hangjában nem kevés hitetlenkedéssel kérdi, hát a többiek hol vannak? – „Átaludtad az ebédet, mindenki kiment a mezőre” – jön a válasz. Az íróasztalról felveszi a félbeszakadt levelet, melyen jól látszik, az utolsó mondat nincs befejezve, a lap alján a bizonytalan kéz által tartott íróeszköz pöttyökben és vonalakban hagyta ott nyomát. Megfogja neje kezét. Az a világ nem ez a világ, ott könnyű közel ötven évet visszaröpülni az időben; Budapesten van, amikor a kis trafikban először megpillantja azt a szőke, hullámos hajú lányt, akit örökké szeretni fog – így indít az Istenke bicskája címet viselő, Benedek Elek életét feldolgozó fikciós dokumentumfilm.

A filmkockákon a ma faluja és a régi fényképek váltakoznak, a narrátor a Benedek családról, annak anyagi helyzetéről szól, közben feltűnik a mesevilágot a kis Elek előtt feltáró Rigó Anis (a helyi molnár lánya, Keresztes Bíborka testesíti meg) és az ő otthonául szolgáló vízimalom. A szakértőnek felkért irodalomtörténész, dr. Hegedűs Imre János, Perjámosi Sándor, Dr. Galuska Pál és Szabó Zsolt, valamint Elek apó ükunokái közül Bardócz Orsolya és Bíró Boróka egy-egy mondatban idézik meg a nagy mesemondó alakját, budapesti életének alakulását, újságírói kezdeti kudarcát (bukott embernek hiszi magát, ezért szinte öngyilkos lesz), majd befogadását a Budapesti Hírlaphoz.

Jól váltja egymást a dokumentum- és a játékfilm: nem száraz adatokkal traktálnak, hanem a fiatal Benedek Eleket és Fischer Máriát alakító Kenéz Ágoston és Rujder Vivien játéka által szó szerint betekinthetünk a Szegedről származó izraelita család történetébe, azon idők politikai életébe, és a filmkészítőknek hála, nemcsak a meseírót, hanem a közéleti szereplőt és a politikus Benedek Eleket is megismerhetjük. Hangsúlyt kap képviselőnek való megválasztása, parlamenti munkássága, a tanügy megszervezésével és a nemzeti ügyekkel kapcsolatos nézőpontja – a Véderővitában nem ért egyet saját pártjával, a Történeti olvasmányok megírása miatt híre egészen Ferenc Józsefig jutott el –, és felhívja a figyelmet (1893-ban!) a dákoromanizmus veszélyeire is. Szintén telitalálat az idősödő párt alakító Kőszegi Ákos és Básti Juli szerepre való kiválasztása. Könnyen elhisszük nekik, hogy ez a két ember együvé tartozik, s lehet a háború vesztes, tétovázhatnak gyenge államférfijaink, jöhet proletárdiktatúra, változhatnak országhatárok, semmi el nem szakíthatja őket, és egyek a Kisbaconból végzett munkában is. Elhisszük nekik azt is: ahogy az életben, úgy a halálban is egyek. Aki teheti, keressen rá Mátyássy Áron Balázs Béla-díjas film- és televíziórendező, forgatókönyvíró, valamint Szögi László rendező alkotására a világhálón, és tekintse meg, hiszen általa igencsak gazdagodik a földinkről alkotott kép.