Nem indul egyből az autó felé, nem ismer meg így, csak a szememet látja. Ezt akkor mondja, amikor már beült, és ő is keresi a maszkját. „Tegyem fel, ha már mindenki használja” – mondja. A másik utas erre zavartan megjegyzi, hogy ő csak azért volt maszkban, amikor felvettem, mert előtte az üzletben vásárolt. Hallgatok, bár úgy tűnik, végül is miattam van ez a kellemetlenség. Nincs erőm mentegetőzni, különben is kötelező a maszk ilyen helyzetben. „Az üzletben sem használja mindenki” – teszi hozzá az idősebbik. Olyan lett ez a téma, mint az időjárás, kapóra jön, ha nincs miről beszélgetni. Ez az időjárás sem a régi – hangzik el általában. Vagy: azt sem tudja már az ember, hogy mit gondoljon erről a vírusról.

Reggel, ahogy benéztem a Facebookra, Andreea Esca újságírónő esetéről olvastam először. Ő is elkapta, igaza lett Cristian Tudor Popescunak, a nagy megmondó kollégának. „Ő ebben az országban már példaképnek számít, ő a román televíziózás első számú sztárja, nagy hatása van a társadalomra. Talán így azok a vírustagadók is elhiszik majd, hogy a betegség létezik, akik kivonultak a kormánypalota elé tüntetni” – fogalmazott az újságíró pár nappal ezelőtt. Szóval elkapta ő is, a férje is, az egyik gyermeke is. Leginkább a férjét viselte meg, aki testileg-lelkileg erős, egészséges, extrém sportokat űz, nem dohányzik, és így tovább. A beszámolója szerint a férfi a poklok poklát járta meg, és ő is, főként az aggodalom miatt. Örül, hogy valahogy kilábaltak belőle, hálás érte az orvosoknak. Könnyeivel küszködve mesél egy másik betegről is, aki a kórházban kétségbeesetten könyörgött segítségért, végül pedig az egyik legszemélyesebb témát is érinti: istenhitéről vall. Belefutva a hozzászólásokba döbbenten láttam, hogy a szkeptikusok még vehemensebben támadják a médiát, arról értekeznek, hogy ez a beszélgetés meg volt rendezve, vajon mennyit kapott a hölgy ezért a nyálas dumáért. Merthogy főműsoridőben, élőben sugározták az interjút, és minden túl tökéletes volt ahhoz, hogy hihető legyen. Talán azt várták volna, hogy a betegágyból beszéljen, vagy az élet-halál között vergődő férje mellől...

És valahogy mégsem könnyű eligazodni ebben a koronavírus-őrületben. Nem egy szakember mesél az interneten arról, hogy alig veszélyesebb a COVID-19, mint a korábbi vírusok, csak túl nagy riadalmat keltenek körülötte, és olyan betegek is vallanak, akik szinte tünetmentesen átvészelték a kórt. Továbbá a híradások szerint néha más betegségben szenvedőket koronavírus-fertőzöttként próbálnak nyilvántartásba venni egyes romániai kórházakban, és az ott elhunytakat ugyanígy megpróbálják besorolni ebbe a kategóriába, akkor is, ha más betegségük volt. Vajon a kórházaknak járó állami támogatásért teszik ezt, vagy csupán megelőző célzatú ez a félretájékoztatási törekvés?

A kormányfő tegnap kifejtette, hogy ezután külön fogják közölni a napi új fertőzöttek, illetve az újratesztelt és pozitívnak minősülő személyek számát. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis a stratégiai kommunikációs törzs jelentésében mindig „az elmúlt 24 óra új megbetegedéseit” sorolták fel, de nem tettek említést arról, hogy ebből hány volt a régi eset, akinek a második, harmadik vagy sokadik tesztje mutatott továbbra is pozitív eredményt. Csodálkozunk, hogy szkeptikusak az emberek? És egyes kórházakban a vírusra hivatkozva nem kapnak megfelelő kezelést más betegségben szenvedők, egyesek bele is haltak már a járványnak tulajdonított rendkívüli állapotba, orvoshiányba...

Lassan olyan rossz szájíze lett ennek is, mint sok minden másnak ebben az országban. Mintha mindenki úgy próbálná értelmezni a vírust, és megélni ezt az állapotot, ahogy a saját érdekei kívánják. Tesszük-vesszük a maszkokat, de nem tudjuk, mit is gondoljunk igazán. Újabb és újabb változatokat hallunk ugyanarra a témára, de immúnissá váltunk a kérdés iránt. Azt sem tudja már az ember, hogy mit gondoljon erről a vírusról. És az időjárás sem a régi...