Mostanában sokszor töprengek én is ezen a kérdésen, és többen az ismeretségi körömben is ezt teszik.

Néhány fiatal házas az egymásra találás, esetleg az esküvőjük pillanatait említi. Egy-egy édesanya, édesapa a szüléshez-születéshez köthető élményeiről számolt be: amikor először sírt fel a gyermekük, vagy amikor először tarthatták a karjukban. Mások arról mesélnek, hogy micsoda megkönnyebbülés, felszabadult öröm töltötte el őket akkor, amikor valami nagy feladatot sikeresen megoldottak, komoly nehézséget legyőztek. És persze olyan is akad, aki akkor érezte magát a legboldogabbnak, amikor egy szép nyári napon feküdt a mozdulatlan víz tetején, vagy amikor egy távoli országban gyönyörködött a lenyugvó nap fényében.

Az is rendkívül sokatmondó, hogy mennyi ideig kell gondolkodnunk a válaszon, és hogy hány ilyen pillanat jut eszünkbe. Ez arról is árulkodhat, hogy mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel. Van, aki hosszas tépelődés után is csupán egy emlékezetes élményt tud kibökni, és van, akinél csak egy kis biztatás kell, máris újabb és újabb boldogságszikrák kívánkoznak ki belőle.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a körülményeinktől függ, mennyire vagyunk boldogok: ha jobban néznénk ki, ha több pénzünk lenne, ha nem lennénk olyan egyedül, és a sor még hosszan folytatható. Tehát szépség, pénz, hírnév, szerelem. De egyeseknek látszólag mindez együtt mind megvan – mégis elégedetlenek. Akkor mégis mitől függ a boldogság?

Elmélkedéseim, beszélgetéseim során arra a következtetésre jutottam, hogy bármilyen furcsán hangzik is, a boldogság jórészt elhatározás, vagy ha úgy tetszik, önnevelés kérdése. Például, ha abbahagyjuk, hogy folyton másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, vagy ha megtanuljuk észrevenni mindazokat a dolgokat, amelyekért hálásak lehetünk Istennek, máris rengeteget tehetünk a saját jóllétünkért.

Ahogy egyre okosabbá, bölcsebbé válnak az emberek, látják, hogyan működik ez az élet nevű játék. Vannak benne mélypontok és csúcsok is, és ha lent vannak, nem szabad feladni. Meg tudják tanulni azt a hozzáállást, életszemléletet, amivel boldogabbá válnak, amivel szebbnek lehet látni a világot.

Sok igazság rejlik abban is, hogy a testi edzettség és a lelki harmónia szoros összefüggésben áll egymással: az, aki rendszeresen mozog, jobban bírja a testi-lelki gyűrődést, és elégedettebben szemléli az életét.

Tegyük tehát meg, ami rajtunk áll, és becsüljünk meg minden pillanatot, amikor egy kicsit is jól érezzük magunkat a bőrünkben!

Az igazi boldogság sokkal inkább az, hogy az Isten szerinti helyemen vagyok, a tanácsai szerint szeretnék élni itt és most, okosan és jól szeretni – a körülmények ellenére, függetlenül járványtól, betegségtől, erőszaktól, jó és rossz dolgoktól.

Ezért hagyjuk, hogy nap mint nap átjárja a szívünket a hála, így egyre többször kaphatjuk majd azon magunkat, hogy a bajok, nehézségek, félelmek között is boldogok vagyunk. Bár az igazi, gondtalan öröm még vár ránk, apró kis falatokat, ízelítőket már most is kaphatunk belőle.

Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye
családpasztorációs központjának munkatársa