Baróton a Tortoma Önképző Kör rendezvényén az egyik meghívott, Benedek Huszár János térségfejlesztő menedzser nem kevés malíciával jegyezte meg, hogy az Erdővidéki Múzeumnak gazdag székelykapu-gyűjteménye lehet, hiszen a múzeum helyiségeit is feldarabolt kapufélfákkal fűtik.
Előbb azt hittük, rossz vicc, de utóbb kiderült, hogy a hír igaz. Egy Vargyasról származó székely gyalogkapu — jobbágykapu — tűzre került. A barbár történetet Demeter László muzeológus adta elő: a polgármesteri hivataltól segítséget kértek, küldenének át a múzeumhoz egy alkalmas férfit láncfűrésszel, hogy az udvaron lévő hulladék fát darabolná fel. Utólag derült ki, hogy amíg a muzeológusok benn az épületben egy kiállítás anyagát rendezték, megérkezett a láncfűrészes férfi, s amire észrevették volna, hogy kínjában a láncfűrész is sír, arra feldarabolta a múzeumi kiállítási tárgynak szánt százesztendős kapualkatrészeket. A pusztítást látván a múzeum embereit a rosszullét környékezte, de már tehetetlenek voltak. Részben azzal vigasztalták magukat, hogy Vargyason vannak még hasonló gyalogkapuk, s ezek valamelyikét megszerzik az intézmény számára.
A baróti kapudarabolás egyéb jelenségek és tanulságok megfogalmazására is alkalmas. A lakosság egy része képtelen épített vagy természeti környezete értékeinek felismerésére. Öreg temetői kopjafákat tüzelnek el. Évtizedekkel ezelőtt volt eset rá, hogy a kidőlt és elhagyott sírköveket is ,,újrafelhasználták", sőt, vannak vidékek, ahol ,,újraírják" azokat. E sorok írójához Magyarországról küldtek fotókat, amelyekről leolvasható, hogy a sósmezői mauzóleum kő sírkeresztjeire manapság is új neveket írnak fel.
Erdővidéknél maradva: az említett baróti rendezvényen figyelmeztettek, hogy Bodvaj felé az útépítők szétverték azokat az út menti, vöröses színű kőtömböket, amelyek a kövekre települt mohával a táj természetes ,,díszítményei", s a patakmederből is kiemelték és széttörték azokat a görgetegköveket, amelyek páratlanná és egyedivé tették ezt a völgyet.
Példátlanul groteszk, abszurd drámába illő történet ez, mert a Bodvaj felé vezető út azért épül, hogy a völgy természeti szépségeit a turisztikai forgalomba kapcsolva közkinccsé tegye. Ennek az útnak az újjáépített végpontja — úgy tudom — éppen a Bodvajban lévő, jelentős beruházással felújított huta, amely a köztudatba Bodvaji Vashámor néven került be. Mindennek a teteje, hogy a vasércolvasztó huta tetőnyílása sincs lefedve. Ezen az eső és hó befolyik-beszivárog, és a fagy újra szétfeszegeti majd magát a kőépítményt.
Egy mondatba sűrítve: magunk alatt vágjuk a fát, a talpunk alól szedjük ki a követ, fedél nélkül hagyjuk a rendbe rakott műemléket, s az értékmentő építkezés ürügyén éppen az értékeket pusztítjuk el.
