Boricean a fertőzöttségének igazolását megelőző két-három hetet felölelő időszak ismertetésével indítja bejegyzését, egyebek mellett leírva, hogy egy brassói kórházban volt beutalva egy beavatkozás végett, ahol elvégezte a koronavírus-tesztet, amely negatív lett, és amely már a második volt a járvány kezdete óta. Beszámol továbbá arról is, hogy hazatérése után végig dolgozott, több száz emberrel érintkezett, rengeteg okirat ment át a kezén, mindvégig betartotta az óvintézkedéseket, de úgy véli, bárkitől elkaphatta a vírust, mivel mások mellett a tünetmentes fertőzöttek miatt végig fokozottan ki voltak téve a veszélynek. Ez a helyzet – véleménye szerint – azóta csak súlyosbodott, mivel egyre többen veszik semmibe az óvintézkedéseket. Boricean elmondása szerint, amint kiderült, hogy a prefektúra egyik alkalmazottja is fertőzött, azonnal elvégeztette újból a vizsgálatot, majd önkéntes elkülönítésben várta az eredményt. Három-négy napja amúgy már rosszul érezte magát, felvette a kapcsolatot a családorvosával, aki légúti fertőzést állapított meg, és kezelést írt fel. Állapota azonban folyamatosan romlott, 15 napig enni sem tudott, és minden, a koronavírus kapcsán leírt tünet megjelent nála. Bevallása szerint bár volt már náthás, influenzás, ilyen állapotot még nem élt meg.

Az alprefektus szerint kórházba utalását követően a helyzet tovább romlott, tüdőgyulladást állapítottak meg az orvosok, fojtogató köhögés gyötörte, majd lélegeztetőgépre került, három nap elteltével pedig az intenzív-terápia osztályra vitték, ahonnan 12 nap múlva „szabadult”, ez alatt viszont fájdalmas kezelésen esett át, 8-9 napon keresztül kritikus volt az állapota. A fertőző betegségek osztályára lefogyva, alaposan meggyengülve került vissza – írja. Három hét után hagyhatta el a kórházat, összesen huszonkilenc nap betegség után, otthon lábadozik, de úgy tűnik, ez egy hosszabb folyamat lesz. Elmondása szerint újból meg kell tanulnia lélegezni, járni, pihenni, hogy visszanyerje tüdeje megfelelő teljesítőképességét.

A bejegyzés további részében Boricean a kórház szakemberi iránti hálájának ad hangot amiért, miközben ők is folyamatosan veszélynek vannak kitéve, odaadással, türelemmel, emberséggel kezelték a fertőzötteket. Sajnálatát fejezi ki, hogy személyesen mindenkinek nem tudja megköszönni, amit tettek, mivel „űrruhában” (védőfelszerelésebn) voltak kénytelenek őket ellátni, legfeljebb biztató pillantásaikat láthatták, így az utcán nem ismerheti fel őket. Az alprefektus azt is megjegyzi, hogy bár a sepsiszentgyörgyi kórház nem tökéletes, de ami tisztaságot, az ellátást, a szakemberek odafigyelését, a szűrést illeti, messze magasabb szinten áll, mint sok más egészségügyi intézmény, ahol ő maga is járt. A kormányhivatal képviselője szóvá teszi még, hogy a sajtó egy részének „meleg kenyérként” jött megbetegedésének híre, a neve, a tisztsége volt a fontos, nem egyszerűen a 285-ik beteg, miközben a „kórteremben mindannyian csak egyszerű betegek voltak, sok fájdalommal, szenvedéssel”.

Zárásként Boricean rámutat: mindenkinek joga van azt gondolni, amit akar, viszont 20 napnyi szenvedéssel teli ágyhoz kötöttség után, amely alatt sok mindent átértékelt ő is magában, csak azt tudja mindenkinek ajánlani: legyenek nagyon óvatosak, vigyázzanak magukra és szeretteikre, mert ez az alattomos kórokozó bárkire, bármikor lecsaphat. Emlékeztet arra, hogy bár sokan az elhunytak közül más betegségekben is szenvedtek, a fertőzés nélkül talán még több évet is élhettek volna. Boricean köszönetet mondott a gyógyulásában bízó, érte aggódóknak is, azoknak pedig, akik kárörömmel vették tudomásul a megbetegedését, ünnepelve várták a „szappanopera” végét, egyszerűen azt üzeni: nem haragszik rájuk, és az ő rosszindulatú viszonyulásuk is segítette abban, hogy talpra álljon.