Múlt szombaton, július 25-én lépett érvénybe a 2020. július 21-i 138-as törvény, amely Vasile Nicula, Ion Oargă és Gheorghe Crișan történelmi személyiségeket, ismertebb néven Horeát, Cloșcát és Crișant, az 1784-es parasztfelkelés vezetőit a román nemzet mártírjainak és hőseinek nyilvánítja. Megjelent a 2020. július 22-i 647-es Hivatalos Közlönyben. (Ugyanott lépett érvénybe a 137-es törvény is, amely Mihály vajdát, Mihai Viteazult szintén a román nemzet mártírjának és hősének nyilvánítja, de ez egy más történet.) Említett törvény 3. cikkelye így fogalmaz: a román nép Erdélyi-középhegységben hozott áldozata folytonosságának hangsúlyozására, Horea, Cloșca és Crișan mártír hősök emlékének ápolására november 8-át a jósikafalvi román mártírok emléknapjává nyilvánítják. A Bélesként is ismert, teljesen román lakosságú Jósikafalván 1918 novemberében szökött román katonák és parasztok kifosztották az Urmánczy-kastélyt, meggyilkolva az épületet védő három csendőrt. Ezt követően Urmánczy Nándor képviselő különítménye kivégzett mintegy harminc lázadó parasztot. Annak ellenére, hogy osztályalapú konfliktusról volt szó, nemzeti síkra terelték, románok elleni magyar vérengzésként tüntették fel, sőt, a köröstárkányi vérengzés magyar áldozatainak számát, 91-et említenek itt is. Az alábbiakban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen készült, Társadalmi és etnikai konfliktusok a 19–20. században című modul Atrocitások, pogromok, tömeggyilkosságok, népirtások című anyagát közöljük a Digitális Konfliktus Adatbázis alapján.
Jósikafalva, 1918. november 8.
1918. november első napjaiban a kalotaszegi erdőgazdaság fűrésztelepén dolgozó olasz hadifoglyok fellázadtak. Feltörték a kantint és a raktárt, majd elmenekültek. A nyomukban érkezett fosztogatók, jórészt szökött román katonák megostromolták báró Urmánczy János földbirtokos szomszédos kastélyát, amelyet a helyi csendőrőrs néhány fős legénysége védett. A kastély felmentésére a tulajdonos öccse, Urmánczy Nándor parlamenti képviselő különítményt szervezett, amely a támadó csapatot szétverte és mintegy húsz foglyot a helyszínen agyonlőtt. Az összetűzés áldozatainak száma harminc főre becsülhető, egykorú román adatok 91 főről szólnak, de ez valószínűleg túlzás. A kolozsvári magyar és román Nemzeti Tanácsok vegyes bizottsága november 12-én kivizsgálta és elítélte az önbíráskodást.
(Forrás: Győrffy István: Képek Erdély hegyvilágából. Turistaság és Alpinizmus IX. évf., 1918, 61–65., Szász, 1986, 1707. o.)
Cigányi, 1919. január 14.
A Zilahot kiürítő magyar csapatok a Cigányi közelében lévő vasúti csomópontnál megtámadták Cerbulescu főhadnagy páncélvonaton érkező ellenőrző különítményét. A román hadijelentés szerint egy ember meghalt, 12 román vasutast a magyarok magukkal hurcoltak. Közülük később öt ember holttestét a románok szerint megcsonkítva találták meg.
(Forrás: Mariska Zoltán: Apáthy István politikai szereplése és pere. In: Korunk, 2006. március)
Mezőkecsed, 1918. november
1918 novemberében a fellázadt helyi román parasztok agyonlőtték Ort Márton jegyzőt. Egy szemtanú szerint előtte megkínozták, kezét és lábát levágták, szemeit kiszúrták.
(Forrás: A Kolozs megyei nemzeti tanács jelentése, 1918. november 22.)
Mezőszengyel, 1918. november
Betegh Sándor földbirtokost és gazdasszonyát román helybeliek 1918 novemberében meggyilkolták.
(Forrás: A Kolozs megyei nemzeti tanács jelentése, 1918. november 22.)
Székelyudvarhely, 1918. december 25.
A román hatóságok utasítására a helyi és környékbeli katonaköteles korú férfiak közül sokakat Nagyszebenbe szállítottak. Az utasításnak ellenálló illetve a román hadseregbe felesküdni nem akaró magyarok közül egyeseket leszúrtak illetve súlyosan bántalmaztak. Az áldozatok és szemtanúk tanúvallomásai szerint a románok bikacsökkel ütötték, szuronnyal döfködték a foglyokat, a sebekbe állítólag paprikát szórtak. Legalább hét ember belehalt a verésekbe.
(Forrás: Tanúvallomási jegyzőkönyvek, H. M. 82998/8, 1919. sz.)
Felsőszivágy, 1919
1919-ben a Tanácsköztársaság idején a környék zsidói védték meg a vörösöktől báró Bornemissza Elemér kastélyát. A románok bevonulásakor is a báró mellé álltak. Bosszúból a románok 21, a környező bükkaljai falvakban élő zsidó férfit kivégeztek. Megcsonkított hulláikat a farkasaszói zsidó temető gödreibe dobálták.
(Forrás: Giladi David, szerk.: Sălaj-Szilágy megye zsidóságának emlékkönyve. Tel-Aviv, 1989, 347. o.)
Zilah, 1919. január 15. – február 16.
Zilahot 1919. január 15-én szállta meg a román királyi hadsereg 15. és 16. gyalogezrede. A román katonai parancsnokság 24 órai szabad rablást engedélyezett, amelyben számos helyi román lakos is részt vett. Sok magyar polgárt, köztük a nemzetőrség és a helyi közigazgatás vezetőit letartóztatták és Zsibóra hurcolták. Itt a fogházba kerültek, éheztették és bántalmazták őket. Lakásaikat feldúlták és kirabolták. A rekvirálásoknak ellenállni próbáló polgárokat a gyakran ittas katonák megverték, megbotozták és kikergették őket otthonukból. Három helyi lakost, köztük egy zsidót kivégeztek. Szilágycsehen egy magyar lakos belehalt a bántalmazásokba.
Február 16-án a szomszéd falvakból (Meszesszentgyörgy, Kásapatak) állítólag papjaik vezetése alatt érkező román lakosok a katonaság jóváhagyásával fosztogatni kezdték a város borospincéit, és a hordókat szekerekre rakva a teljes készletet elrabolták. Az útjukat álló magyar polgárok közül három embert a román katonák megöltek. A román értelmiséghez fordultak védelemért, de azok megtagadták a segítséget. Dr. Ioan Gheție ügyvéd állítólag azzal utasította el magyar ismerőseit, hogy „fogat fogért, szemet szemért”.
(Forrás: A 32. gyalogezred jelentése, 1919. január 22., H. M. 2169.)
Kolozsvár, 1919. január 19.
1919. január 19-én a román karhatalom sortüzet lőtt a magyarok önrendelkezési jogát és a wilsoni elvek alkalmazását követelő tömegtüntetés részvevőire. 18 halott és számos sebesült maradt a helyszínen, sokakat letartóztattak és megvertek. Az akkor kisgyermek gróf Wass Albert így emlékezett az eseményekre:
„Tizenegy éves koromban akaratom ellenére román állampolgár lettem, és 11 nappal születésnapom után megismerkedtem a kisebbségi élet bajaival is: 1919. január 19-én Kolozsvár magyarjai tüntető felvonulást rendeztek a főtéri New York Szálloda elé, ahol az új határmegállapító bizottságot vezető francia tábornok lakozott. A román katonaság sortűzzel oszlatta szét a magyar tömeget (a francia tábornoknak azt hazudták, hogy kommunisták akarták őt megtámadni). A tüntetésnek 18 halottja és 38 sebesültje volt. Én futottam, akár a nyúl, nagyapám Deák Ferenc utcai házáig, s csak a báránybőr sipkát lőtték le a fejemről.”
(Wass Albert önéletrajza, 1979)
Ilytő, 1919. január 26. – február
A falut megszálló román katonaság foglyul ejtette a vasútállomás személyzetét, egy pályaőrt agyonlőttek. Hasonló eset történt 1919 februárjában Körösbányán és Brádon, előbbi településen egy vasutas gyakornok esett áldozatul.
(Forrás: A fegyverszüneti bizottság jelentése a francia missziónak, 1888. sz., 30213/8.)
Kisnyégerfalva, 1919. április 19.
A bevonuló román hadsereg és félkatonai alakulatok 17 helyi magyar civilt mészároltak le.
Köröstárkány, 1919. április 19.
1919. április 18-án a román túlerő elől visszavonuló Verbőczy-zászlóalj feladta Köröstárkány térségét. A község magyar lakossága a magyar csapatokat támogatta, és a Vörös Hadseregben helyi önkéntesek is harcoltak. Április 19-én a bevonuló román hadsereg és irreguláris fegyveresek a falut feldúlták és kifosztották. Számos férfit, de sok esetben egész családokat elhurcoltak otthonaikból, a templomtérre vitték és a falhoz állítva agyonlőtték őket. Kezdetben helyi románok közreműködésével azokat keresték, akiket a magyar hadsereg támogatásával vádoltak, de a kivégzések válogatás nélküli öldöklésbe torkollottak. Időseket, rokkantakat, nőket és gyermekeket is meggyilkoltak, összesen 91 embert. Egy szemtanú így idézte fel az átélt szörnyűségeket:
„Így értek a templom elébe, ahol már nagy volt a sírás-jajgatás. Egyik sortűz a másikat érte. A fal mellett ott voltak, akiket agyonlőttek, egymás hegyén-hátán. Katonák, civilek, vegyesen hozták az embereket. Síró asszonyok, gyerekek, káromkodó férfiak, bosszúra, vérre éhes fegyveresek, volt szolgák rekedt ordítása töltötte meg nemcsak a templomteret, de az egész falut is. Megragadták őket a katonák: Lăsați pruncii, la o parte! (Hagyjátok a gyerekeket, félre!) A kicsiket el akarták cibálni tőlük. Az asszony nem hagyta, ölelte, szorította magához a gyerekeket. János, segíts, öljenek meg mindőnket, ne engedd, hogy csak bennünket öljenek meg. A kislányok kidülledt szemmel sírtak, visítottak, körmüket mélyesztették az anyjuk ruhájába, csupasz karjába. Végül egy nem messze álló tiszt megunta: Lăsați femeia și pruncii, ajunge bărbatul! (Hagyjátok az asszonyt és a gyerekeiket, elég az ember!) Elengedték őket, a kislányok odabújtak szorosan az anyjuk mellé, fogták, szorították reszketve. Már nem sikítottak, az asszony sem ordított, csak álltak egymáshoz bújva, mint akinek senkijük sincs a világon, gonoszoktól körülvéve. Halkan sírtak, nézték az apát, a férjet, aki még ott volt néhány méterre tőlük, de már nem volt az övék. Az is nézte őket, ahogy vezették a templom falához, válla fölött nézte őket, a családját, még az ő családját. Odaállították a falhoz. Szembe a fegyveresekkel. Pillantást se vetett rájuk, a szeme ráragadt a kis csoportra, csak őket akarta látni, érezte, látta szemükben a szeretetet, a kétségbeesést, a gyászt. Nézte, nézte őket. Eldördültek a fegyverek, még nézte, még látta őket, szédült, inogott, leesett a kalap a fejéről. Nem akart még elesni, még nem akart meghalni, még nézni, még látni akarta a kis csoportot, a családját.”
A gyilkosságok egyik motivációját azok a vélt vagy valós sérelmek jelentették, amelyeket a köröstárkányi magyar gazdáknál szolgált helyi és környékbeli román parasztok szenvedtek el. Ugyanakkor számos helyi magyar család talált menedéket a szomszédos román faluban, Várasfenesen. Hasonló leszámolás történt ezekben a napokban a szomszédos Kisnyégerfalván is.
A Köröstárkány központjában, a templom mellett található emlékművet az 1919. áprilisi tömeggyilkosság 80. évfordulóján, 1999-ben avatták fel.
Szerkesztette: Szekeres Attila
.jpg)
