Nagy félelem volt bennem, egy érzés, hogy valószínűleg nem fogunk találkozni, hogy sokan elmennek a vírus miatt, ez volt az első személyes élményem – idézte fel lapunk érdeklődésére Bucsi Tamás a karantént megelőző utolsó istentiszteletet. Lehangoltságról, szomorúságról szólt, s ezzel párhuzamosan arról a belső hangról, hogy éppen az ilyen időszakokban kell nyitottnak, befogadónak lenni, „ezt mondja Jézus is”. „A karantén végére megszólalt bennem, hogy lehet, valamilyen felelősséggel is tartozunk majd amiatt, hogy az egyházak bezárták az ajtókat. Most már van rálátásunk arra, hogy a gyülekezetekben a legtöbb helyen még nem tért vissza mindenki” – mondta.

A vártemplomi lelkészek is éltek az online világ kínálta lehetőségekkel, igehirdetési alkalom hetente többször volt, vasárnap pedig istentiszteletet tartottak. A visszajelzésekből tudják, ezeket sokan követték, sőt, családtagjaik vagy a külföldön élők is, akik kötődnek a gyülekezethez. „Szokatlan volt, hiányzott a személyes kapcsolat, a szemkontaktus, amihez hozzászoktunk, a tekintet, ami erőt, megerősítést ad” – ismerte el Bucsi Zsolt. Mély nyomot hagyott benne, „egy életre megjegyzem” – fogalmazott –, hogy voltak olyan temetések, melyre nem mehettek el a legközelebbi hozzátartozók sem, amikor a gyermek nem lehetett ott az anya temetésén, mert éppen egy teszt eredményére várt, vagy éppen idegen földről nem jöhettek haza. Ezeknek a családoknak felkínálták a lehetőséget – s ezzel élnek is –, hogy amennyiben kérik és összegyűl a rokonság, megemlékező istentiszteletet tartanak. Azt tapasztalják, erre a családoknak szükségük van, „fontos a kézfogás, az együttérzés”.

Akárcsak más gyülekezeteknél, egyelőre a vártemplomira is igaz, hogy a korlátozások feloldását követően kevesebben tértek vissza, de megértéssel kezelik, hogy még mindig vannak, akik félnek. A templomban továbbra is dolgoznak – a munkálatok a karantén alatt sem szüneteltek –, a gyülekezeti terem a távolságtartási szabályozások miatt nem megfelelő, így vasárnaponként az udvaron gyűl össze a közösség. Bucsi Zsolt meggyőződése, a továbbiakban a személyes kapcsolattartáson van a lényeg, hogy találkozzanak és beszélgessenek az emberekkel. Most már a lelkészek fantáziáján múlik, hogy ennek érdekében milyen programokat alakítanak ki az érvényben lévő szabályok betartása mellett oly módon, hogy a missziói élet se szűnjön meg. Nem mondanak le a gyermekfoglalkozásokról sem – jegyezte meg, hiszen korábban akár háromszázan is összegyűltek a bibliahétre, most azonban a hatályos rendelkezésekhez igazodva tartják meg a nyári programot. Idén elmaradt a balatoni ifjúsági tábor is, de ezt is igyekeznek  egyébbel pótolni. A református vártemplom lelkésze úgy érzi, az új helyzet megszűri és megrostálja a közösséget, ezért számukra az a feladat, hogy – akárcsak máshol –, újraépítsék, újraindítsák a nőszövetséget, az ifjúsági közösséget, lelket öntsenek beléjük, hogy ismét dolgozzanak, működjenek.