Farcádi Botond
A koronavírus-járvány és az ennek okán érvényben levő korlátozások sem rettentettek el maroknyi Brassóban és másutt élő román hazafit, hogy ismét Sepsiszentgyörgyön gyűljenek össze. Ezúttal a román himnusz napja volt a villámlátogatás apropója, de jártak már itt december elsején, a kis egyesülés napján, június 4-én, és ha ily gyors ütemben szaporodnak a jeles napok Romániában, minden bizonnyal találnak még ünnepelni való alkalmat.
Tulajdonképpen nem is lenne ezzel semmi baj. Mi kivetnivaló van abban, kérdezhetné a helyi viszonyokat és a romániai valóságot kevéssé ismerő, hogy valakiknek fontos a román himnusz, és ezt valamilyen formában ki szeretnék nyilvánítani? Természetesen, semmi. Gondok csak akkor vannak, ha ezen ünnepi összejövetelek nem annyira a himnusz vagy a hős elődök tiszteletéről szólnak – magunk is fel szoktuk idézni történelmünk jeles mozzanatait, tisztelgünk hőseink előtt, kulturális rendezvényekkel ünnepeljük például a magyar költészet napját stb. –, hanem provokatív szándék húzódik mögöttük. Márpedig nyilvánvalóan heccelési, provokatív szándékról árulkodik az, hogy ezen szervezetek sosem otthon ünnepelnek, hanem mindig nálunk. Sepsiszentgyörgyön, vagy éppen Úzvölgyében, mint tették azt tavaly is erőszakkal, temetőt gyalázva. Ott szeretnek tehát összegyűlni, ahol kulturális rendezvénynek vagy ártatlan megemlékezésnek álcázott összejövetelüknek üzenetértéke van: azt üvöltik arcunkba – a himnusz soraival épp úgy, mint sokkal explicitebben magyarellenes jelszavaikkal –, hogy itt márpedig ők az urak.
S bár megtanultuk már kezelni az ilyen helyzeteket, és jó ideje totális közöny fogadja az idegen ünneplőket Sepsiszentgyörgyön, azért mégsem tehetünk úgy, mintha nem történt volna semmi. Az ő játszmájukba belemenni, nyilván, nem szabad – a legnagyobb hiba lenne a provokációra bármilyen formában válaszolni! –, azt azért jó tudatosítanunk magunkban, hogy vannak olyan erők Romániában, amelyek feldúlnák a városban és a térségben honoló békét. Hogy vannak olyan alattomos csoportosulások, amelyek visszavetnék, visszarángatnák a fejlődésnek indult várost. Hogy ebben a láthatatlan ellenfelekkel folytatott nem hagyományos küzdelemben a román hatóságokra nem számíthatunk, hiszen nyilvánvalóan kettős mércét alkalmaznak: nekik járványidőben is szabad összejövetelt tartani, őket senki felelősségre nem vonja az Úzvölgyében tavaly történt erőszak miatt.
Miközben tehát bölcsen távolról szemléljük a Vitéz Mihály szobra előtti teret időről időre benépesítő hívatlan vendégek kisebb-nagyobb csoportjait, tudatosítanunk kell magunkban: vannak, akik ellenérdekeltek abban, hogy Sepsiszentgyörgyöt továbbra is az itt élők békés együttélése, a közös építkezés jellemezze.
