Kiállítással zárult szombat este a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány kézműves tábora, mely rendhagyó módon zajlott a múlt héten a Benedek-mezőn.
A 37. Nyári Kaláka Kézműves és Alkotótábor az idei járványhelyzet okozta megszorítások jegyében zajlott, inkább napközis foglalkozások voltak, mint táborozás, ugyanis az ötvenfősre korlátozott létszámból csupán néhányan laktak egyenként házikóban, a túlnyomó többség ingázott: reggel kiment, s este, vacsora után visszatért lakhelyére. Így legtöbben sepsiszentgyörgyiek voltak, ám Horváth Zoltán például Budapestről is eljött. Lapunk érdeklődésére elmondta, meg sem fordult a fejében, hogy ne jöjjön, inkább vállalja azt a kockázatot, hogy hazatértekor két hétre karanténba csukják, de neki itt kellett lennie. Erre nem tud észszerű magyarázatot adni, olyan, mint a szerelem, nem kell az okokat keresni. Ő itt jól érzi magát, alig várta, hogy jöhessen. Eddig tűzzománcozott, korongozott, ezúttal bőrműveskedett. S különben is, ez számára a jubileumi tizedik alkalom volt – ecsetelte lelkesen.
A tárlatot, melyen a héten készült alkotásokat – tűzzománc ékszereket, nemeztárgyakat, ruhadarabokat, sőt kabátokat, bőrtarisznyákat, táskákat, borítókat, bögréket, tálakat állítottak ki az óriássátorban – szabadtéren, a nemezsátor előtt nyitotta meg a szervezők nevében Benkő Éva. Mesét is mondott, melybe beleszőtt minden ott zajló foglalkozást és azok irányítóit is. Négy szakműhelyben folytatták a tevékenységeket, az ötödik csoportot a résztvevők gyerekei alkották, őket Benkő Éva játszóházas tevékenységekre oktatta játékosan. A bőrműveseket Szász Judit irányította, a nemezkészítőket Kolozsi Ildikó, a fazekasokat Máté-Szentkirályi Imola, a tűzzománcozókat Tóth-Birtan Tinka.
A szombat esti kiállításon megcsodálhatták egymás műveit, hisz a hét folyamán ki-ki a saját alkotásaival foglalatoskodott, és a hatósági korlátozások miatt még a megszokott vacsora utáni beszélgetések is elmaradtak. A résztvevők nagy része visszajáró, de újak is akadtak minden műhelyben. Tóth-Birtan Tinka táborvezető sajnálattal állapította meg, hogy a műhelyek résztvevői közötti összerázódás ezúttal hiányzott, de – mint mondta – annak is örvendtek, hogy egyáltalán alkothattak.
