Farkas István ment a klub elnöki székéből, Sever Rădăcuţă jött az elnöki székbe. És nem is akármilyen háttérrel, hiszen apósa, ,,Dragoş tata" s egy egész pártapparátus állt a háta mögött. Joggal várta a közvélemény, hogy Rădăcuţă egy eddig még nem tapasztalt szárnyalásra fogja az MSC-t... Sajnos, csalódnia kellett.
A szárnyalás elmaradt, bár bizonyos pozitív változások bekövetkeztek a klub életében. Az atlétika-szakosztálynak például egy új versenytársa akadt, az Olimpiai Központ, mely olyan tehetségeket hozott Szentgyörgyre, mint Petre Tobiaş, Victor Barbu, Leonard Mârză, Ionel Tomescu, Gombócz Miklós, Costel Constantin... Ez a csapat hozta is menetrendszerűen a ,,kötelező" bajnoki érmeket. És még valami: az Olimpiai Központ túl azon, hogy versenytársa volt az MSC-nek, első számú utánpótlás-nevelő bázisa is lett. Ahogy telt-múlt az idő, az ide hozott tehetségek sorra átvándoroltak az MSC atlétika-szakosztályába.
A maga rendjén erősített a kézilabda is, ennek eredményeként még egyszer visszakerült a felsőházba. A harmadik szakosztály, a birkózás viszont megtorpant.
És megtorpant az elnök, Sever Rădăcuţă is, aki egyszerűen visszaélt azzal az ígéretes hátterével, s aki a klubvezetés legszégyenteljesebb tettével — hivatali feladatainak elhanyagolása, a pénzek jogtalan eltérítése, hogy finoman, gyengéden fogalmazzunk — ,,kivívta" magának az akkori Nemzeti Testnevelési és Sporttanács (CNEFS) Végrehajtó Bizottságának 1986. június 27-én keltezett 1148-as számú határozatát, mely a munkatörvénykönyv 130/i cikkelyével menesztette az MSC elnöki tisztségéből. (Ezt már csak zárójelben mondjuk el, úgy kiegészítésképpen, hogy ilyen előzményekkel, ilyen szégyenteljes múlttal a tarsolyában lett Sever Rădăcuţă a demokráciában megyei sportigazgató!)
Szomorú, nagyon szomorú. Az eset kétségtelenül megrendítette mindenkiben a klub iránti bizalmat! Egy olyan egységnél, mely külső támogatásra is kényszerül, egy ilyen bizalomvesztés bizony sokat nyom a latban. És nyomott az MSC esetében is.
A levitézlett Sever Rădăcuţăt az elnöki székben Ferencz Győző testnevelő tanár követte. Nehéz, nagyon nehéz feladat elé nézett. Mindenekelőtt a megingott, elveszett bizalmat kellett visszaszereznie, visszaállítania, s úgy, hogy közben csorba ne essék a szakosztályok korábbi sikersorozatán. Fel kellett oldani azt a bizonyos feszültséget, mely a klub és a támogatók között keletkezett. Ezt a feszültségfeloldást hivatott könnyíteni, rendezni az 1986 decemberében megrendezett kézilabdagála, melyre Ferencz Győző elnök hazahozta a megye egykori nagyjait — Jianuné Radó Ilonát, Ştefănescuné Ugron Jozefinát, Klimoszkiné Nagy Irént, Kicsid Gábort —, visszahívta egy játékra Ecaterina Mariant, Riţa Floreát, Bálint Irént, Keresztes Katalint... Csodálatos kézilabdagálát rendeztek az egykori üstökösök, csillagok, igazi kézilabdaünnepet, amely minden kétséget kizáróan oldotta a már említett feszültséget, javította a klub és intézmények, vállalatok közötti kapcsolatot.
1987 az atlétikában az újabb ,,olimpiai reménységek" hozatalával tartani tudta a korábban kiharcolt színvonalat, nehezebben ment ez viszont a birkózásban, itt ugyanis a nagy öregek sorra visszavonulót fújtak, elment a fővárosi Steauához a nagy-nagy ígéret, Elekes Endre is (aki később magyar színekben olimpiai, világ- és Európa-bajnokságon igazolta képességeit), így aztán nem meglepő, hogy 1987-ben az MSC birkózócsapata kiesett az A-osztály első minőségi csoportjából. A kiesés csak pillanatnyi elkeseredést jelentett, hiszen a háttérben már jól látható volt az érkező új hullám — Elekes Zoltán, Fehér Zoltán, Toró Tibor és társaik. Nem is váratott sokáig magára a nagyon várt visszatérés az országos élmezőnybe. A női kézilabdacsapat második nekifutásra sem tudta megszilárdítani helyét a sportág felsőházában, és 1987 tavaszán győzelemmel ugyan (MSC—Bukaresti Konfekció 27—22), de elbúcsúzott az A-osztálytól, pedig mai szemmel nézve nem is volt olyan rossz az a csapat: Jakabos Olga, György Jolán — kapusok, Niculina Vişan, Kopacz Valeria, Nadia Cuţină, Victoria Milinceanu, Maria Paul-Furtună, Juga Éva, Elena Andriuc, Szávuly Izabella...
Hogy jobb legyen az őszi rajt, a sportcsarnokban összehoztak még egy kézilabdaünnepet. Ezúttal a világbajnok férfi kézilabdázókat ünnepelték — a két Nedefet, Mihait és Nicolaét, Kicsid Gábort, Birtalan Istvánt, Radu Voinát, Werner Stöcklt és társaikat. Ami kimaradt az 1986. decemberi kézilabda-parádéból, azt most bepótolták a nagy öregek. Nem csoda tehát, ha az MSC iránti bizalom újra erősödni kezdett. Az ezen munkálkodó Ferencz Győző pedig, mint ama bizonyos mór, miután megtette kötelességét, távozott, és 1987. november 1-jétől Mircea Boriceanu vette át az elnöki tisztséget.
A bizalom visszatérni látszott a korábbi vágányra, de mi volt a helyzet a klubélet más területein? Az új elnök, Mircea Boriceanu így nyilatkozott: ,,...a klub gazdasági, pénzügyi helyzete, sportlétesítményei eléggé mélypontra jutottak. Ami figyelemre méltó megvalósításnak számít, az a sportolók kantinja..." A sportcsarnok ’87-re tervezett korszerűsítése (a koritánpadló és a fűtésrendszer kicserélése), újrafedése kitolódott ’88-ra. Az atlétika Gombócz Miklós, Dumitru Vasiloaie, Costel Constantin révén újabb érmekkel gazdagította a klub trófeakincsét, a női kézilabda, miután kiesett az A-osztályból, bent ragadt a B-osztályos rajtnál, s csak az idény végére talált önmagára, a birkózók pedig megkezdték menetelésüket az A-osztály első minőségi csoportja felé, a küzdelemsorozat felénél már a mezőny élén álltak. Túl a minőségi sporton a klub igyekezett eleget tenni a közönség igényeinek is. Beindította az aerobik-, a testépítő kört, megszakítás nélkül teret biztosított a minifocinak, a város, a megye legizmosabb, legéletrevalóbb tömegsportrendezvényének, a minifoci-bajnokságnak.
Mircea Boriceanut a brassói Horea Banea váltotta (lám-lám, akkoriban is vonzotta városunk a Cenk alattiakat, vagy ők tudtak jobban lobbizni Kovászna megye tisztségeiért — nehéz ezt eldönteni) az elnöki székben. Elnökségének nem túl hosszú időszakában, ha egyebet nem is, de a sportcsarnokot „átpofoztatta", betonfalat húzatott a játéktér és a lelátó közé.
Az 1989. decemberi változások csak Horea Baneát vitték el, a betonfal maradt, s a szakosztályok is töretlenül, lendületesen vitték tovább a klub szekerét. Előbb demokratikusan elnököt választottak — Frenkó Istvánt —, aztán folytatták megszokott menetelésüket. Az atléták — Gombócz Miklós, Csutak Tamás, Darvas László... — bajnoki címekkel gazdagították a klub vitrinjét, a női kézilabdázók — Törökné György Jolán, Nadia Cuţină, Mihaela Pătraşcu, Juga Éva, Maria Paul-Furtună, Kozmáné Kibédi Tünde, Nicolina Vişan, Victoria Milinceanu, Magdalena Munteanu, Szávuly Izabella, Dana Nistor, Mihaela Avădanii, edzők: Ion Vlădescu és Kopacz Valeria — ’90 tavaszán újra feljutottak az A-osztályba.
Következett az első ,,szabad" őszi idény. Gombócz Miklós visszavonult, lemorzsolódott az aktív sportéletből Darvas László, Dombi Tünde, Costel Constantin, Tempfli Beáta, Teodor Havriliuc, Victor Barbu... Helyükre újakat igazolt a sportvezetés: Szőke Mariust, Liviu Dârstart, az Olimpiai Központból kettős leigazolással Károly Florint, Szász Gyulát, Szőcs Ervint, Keresztes Lászlót, Filep Zsombort, Ottrock Leventét. A maga rendjén a kézilabda-szakosztály is hozzáfogott a csapat erősítéséhez. Hazahozta a válogatott kapust, Kopacz Doinát, négy játékos igazolt Brassóból, az Iskolás Sportkubtól pedig Gászpor Rékát. És jól is kezdte a felkészülést, hiszen 20—19-re legyőzte az Egyesült Államok válogatottját... A birkózók egyelőre régi önmagukat keresgélték a szőnyegen, s úgy tűnt, meg is találták, hiszen olyan tehetségek robbantak be, mint Kertész Dávid, Gafitza József, Fejér Lóránt... Az új hullám biztatóan jelezte, hogy jó úton halad a Mátéfi Árpád és Miklós Károly edzette gárda.
(folytatjuk)
