Figyelemfelkeltésben mindenképp jelesnek számít a Declic nevű internetes közösség tagjainak hétfői fővárosi rózsaszín elefántos sétája. Kies országunkban ugyanis elég ritka, hogy a polgárok egyedi és ezáltal remélhetőleg nehezebben felejthető módon emlékeztessék a döntéshozókat hibáikra, mulasztásaikra.
Az pedig külön üdvözlendő, hogy az említett csoport pontosan a magát a romániai jogállamiság legelszántabb védelmezőjének tartó Klaus Iohannis államfő három évvel ezelőtti hangzatos kijelentését vette elő, hogy rámutasson: a dörgedelmes szavak, a gáncs nélüli lovag álcája mögött mekkora űr tátong, hogy a hatalom képviselőinek az igazság keresése és megtalálása csak addig fontos, amíg politikai vagy más hasznot lehet húzni belőle, egyébként könnyedén felejthető.
A Declic üzenetét ráadásul bőven megerősíti az a tény is, hogy az illetékes ügyészség vezetője is csak civil nyomásra – panaszok áradata, petíció – volt hajlandó a két évvel ezelőtti események vizsgálatának újraindítására, a politikusok pedig fülük botját sem mozgatták, amikor az eredeti vizsgálatot simán, felelősségre vonás nélkül, sőt, az alaposan elagyabugyált békés tüntetőket bűnpártolókként beállítva lezárták.
A Declic lépése tehát dicséretes, de az augusztus 10-i eseményekkel kapcsolatos történések eddig sajnos kevés bizakodásra adnak okot az újraindított eljárás kimenetelét illetően. Noha teljesen nem kizárható az irányváltás, intő jelként érdemes szem előtt tartani azt is, az elmúlt két évben az ügyet vizsgálók nem arról tettek tanúságot, hogy felelősségre szeretnék vonni a csendőrtámadás elrendelőit, vagy legalábbis mindenki számára elfogadható következtetésre akarnának jutni a hatóság vezetőinek tetteit, intézkedéseit illetően. Kérdéses továbbá, hogy az ítélőszék bírái, akiknek a végső szót kell majd kimondaniuk ebben az igencsak kényes ügyben, valóban a pártatlanság mentén hozzák-e meg döntésüket az állam egyik alapvető erőszakszervezetével szemben.
Ne feledjük, az augusztus 10-i eseményekhez hasonló történésekből eddig sem szenvedtünk hiányt, gondoljunk 1989 decemberére, 1990 márciusára vagy a bányászjárásokra. A forradalom és a bányászok fővárosi „látogatásai” ügyében az igazságszolgáltatás immáron harmincéves késésben van a teljes rendezést illetően, a marosvásárhelyi események tisztázásáról pedig hallani sem akarnak. Ilyen mamutok mellett a két évvel ezelőtt történtek kis elefántnak számítanak, és az sem igazán oszt vagy szoroz, hogy milyen színűre vannak festve. A tavalyi úzvölgyi események kapcsán saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy amennyiben a magasabb érdekek úgy kívánják, pár tollvonással válhat a békés tiltakozóból bűnös, illetve a cinkos vagy tettes erőszakszervezetből áldozat.