Éppen négy éve, 2016. augusztus 11-én tartottam előadást a székely címerekről a skóciai Glasgowban rendezett 32. Genealógiai és Címertani Világkongresszuson. Természetesen, heraldikusként. És mit hoz a sors, éppen három éve, 2017. augusztus 11-én a Londonban tartott 27. Zászlótudományi Világkongresszuson a székelyek zászlairól értekezhettem.
Mindkettő nagyon emlékezetes volt. De hadd említsem meg – nehogy a sorból kimaradjon –, hogy a székely rendi nemzet pecsétjéről is tartottam előadást, 2013-ban Kijevben, a 4. Nemzetközi Pecséttani Konferencián, mégpedig emlékezetes napon, épp amikor a Majdánon dúlt a forradalom (amiről az akadémia épületében nem tudtunk semmit).
A skóciai előadásom teljes címe: A székely közösség címerének alakulása annak megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált. Teljes történelmi áttekintést nyújtottam a székely címer 15. századi megjelenésétől napjainkig, s bemutattam a magammal vitt napos-holdas székely zászlót. Végül rávilágítottam az erdélyi magyarság helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket. És meglobogtattam a magammal vitt napos-holdas székely zászlót. Az előadás után többen megjegyezték, milyen érdekes, tanulságos volt, addig nem is hallottak a székelyekről.
Különben a kongresszuson a skótok mind nemzeti viseletben jelentek meg, akár helyben éltek, akár külföldről érkeztek haza az alkalomra. Magam, egyetlen jelen lévő magyarként, bocskaiban jártam-keltem három napig. Csodáltak is sokan, akadtak, akik velem együtt fotóztatták magukat. Egy német úriember tudni vélte, hogy a ruhám atilla. Megdicsértem, de kis pontosítást hozzátettem: az atilla is ilyen, csak valamivel hosszabb, ezt bocskainak hívják. Szóval, élménydús esemény volt.
Egy évvel később Londonban kellemes meglepetésekben volt részem. Amint beléptem a zászlótudományi kongresszus helyszínének előcsarnokába, rögtön egy katalán úriember örvendett meg nekem. Vele Lengyelországban találkoztam 2014-ben a 2. európai címer- és zászlótudományi konferencián, ahol mindketten morogtunk, hogy kitűzőnkre országzászlót rajzoltak, így spanyol meg román jelkép alatt beszéltük meg a katalán függetlenség és a székelyföldi autonómia ügyét. Ám Londonban a kitűzőnkön a katalán, illetve az erdélyi zászló jelent meg. S feliratként az állt, Katalónia, illetve Erdély (Transylvania).
Ez a kongresszus igazi katarzis volt számomra. Egyetlen magyar, egyetlen romániai előadóként százfős amfiteátrumban telt ház előtt tartottam előadást a világ minden sarkából érkezettek és két óriáskivetítő előtt mutathattam be a székely zászlót. Percekig ott tartottak, hadd fotózzanak le a zászlóval, előadás után meg többen velem fotózkodtak.
Az értekezésemnek nagy visszhangja volt. Főleg, miután a hivatásos feljelentő blogján hangzatos címmel kikelt: Megáll az ész!: Milyen zászlóval képviseltette magát Románia a Zászlótudományi Világkongresszuson! De nem csak román bírálóm akadt, sajnos, Budapesten székelykedő honfitársunk is bennem láttatta a székelyek ellenségét.
Glasgow után Londonban is felkeltettem az érdeklődést, többen kérdeztek a székelyföldi autonómia esélyeiről.
Nosztalgiázásom oka egyrészt, hogy a közösségi oldalam emlékeztetett a közelmúltra, másrészt a vírusjárvány miatt az idei madridi címertani kongresszus elmaradt. De a szervezők jelezték, jövő év tavaszán megtartják az összejövetelt. Onnan sem maradnak ki a székely jelképek.