Tervező Zilahon, 1971-től Nagyváradon. 1990–91-ben a Kelet-Nyugat hetilap szerkesztője, 1991-től a Bihari Napló munkatársa. 1993–1995 között Magyarországon élt, majd visszatért Nagyváradra, ahol ismét a Bihari Napló, majd 2002-től a Várad folyóirat munkatársa. Először a Fáklya, majd az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Bihari Napló, Brassói Lapok és a Familia közölte verseit, melyek később több antológiában is megjelentek. Forrás-kötete a Megmentett visszhang (1975). Szikár, szűkszavú versei főleg a magányosság érzetének kifejezésében hitelesek. Ködöböcz Gábor írta róla: „A gyermekember ártatlanságával és jóhiszeműségével megáldott Gittai István esetében már az is költészet, ahogyan él. Ahogyan széles öleléssel, határtalan életimádattal és mélységes alázattal a környezetéhez, a természethez, az embertársaihoz és önmagához viszonyul. Ahogyan szereti, óvja és teremti az életben a szépet, a jót, az embernek valót. Gittai fokozottan természet- és valóságközeli beállítottsága, a dolgokhoz, jelenségekhez közel hajoló természete, egyenes szókimondása, törhetetlen derűje, időtlen bölcsessége és csillámló játékossága önmagában is költemény.” Utolsó éveiben Csepelen élt. 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, 2018-ban József Attila-díjban részesült.