Váry O. Péter
A székely közösség hagyománytisztelete híres és közismert, messzi földön tudják rólunk, mi aztán úgy ragaszkodunk a múltunkhoz, tárgyi és szellemi örökségünkhöz, hogy annál jobban senki. S ha már Székelyföld fővárosa lennénk, nekünk, sepsiszentgyörgyieknek kétszeresen illik respektálni tradícióinkat.
Azokat, amelyek csak a mieink, pláne. Helyi szokásaink között pedig kiemelt helyet foglal el a fogadás, a szó fesztiválos-mulatságos-dínomdánomos értelmében is, de még inkább a tippelés művelete szerint való jelentésében. Két jellegzetes dologban szoktunk mi fogadást kötni: hogy mennyi idő alatt zár be egy újonnan megnyitott könyvesbolt, és hogy mennyi idő alatt ásnak fel egy frissen leaszfaltozott utcát. Előbbi témakörben én nem szívesen teszek tétet, az valahogy nincs ínyemre, utóbbi területen már beszállok a játékba, bár eddig még sohasem sikerült nyernem: volt úgy, hogy egy hetet mondtam, szerkesztőségbeli kollégám azonban a háromnapos bemondásával vitte a pálmát és a sörrevaló aprópénzt.
Az utóbbi időben nem nagyon fogadtunk, pedig lett volna mire. Ott van mindjárt a dohánygyári hegy esete, egészen jó ütemben készült el, nemrég adták át, szép lett, jó lett, tegnap láttam, a korlátok is visszakerültek a helyükre, épp festették a szakik. De láttam ám mást is! A domb felső részében, a szemerjai temetőhöz vezető Jövő utcával való kereszteződéstől valamivel lejjebb, másik szakik nagyban túrták az aszfaltot, a még kátrányszagú, alig kihűlt új útburkolatot. Elég mélyen jártak már a kutakodásban a kiásott útalap mennyiségéből ítélve, hogy megtalálták-e, amit kerestek, azt e kis írás elkövetésekor még nem tudhatom, de cégjelzésük arra utal, tapasztaltak a szakmában. Mármint a frissen aszfaltozott utcák felásásának mesterségében.
Eddig a szarkazmus, most az elkeseredettség. Miért van az, hogy egy nemrég elvégzett munkálatot ily rövid időn belül újra kell csinálni? Az anyag minőségével lenne a baj? A kivitelezéssel? Példát akar mutatni ez a város arról, hogy hogyan kell előrelépni, fejlődni, hogy milyen kell legyen egy huszonegyedik századi városkép, és akkor valakik valamit elfuserálnak, és oda a nagy igyekezet, hiábavaló a sok munka vagy lótás-futás a pénz megszerzéséért, elúsznak a szép tervek, megtörnek a nagy álmok. Persze, meg kell javítani, ami elromlott, a szakik visszatemetik a gödröt, újraaszfaltozzák tetejét, majd a folt megsüllyed, széleinél a víz beszivárog, télen a fagy szétfeszíti, jövő tavasszal lehet foltozni. Nagyon nem jól van ez így, valami nagyon nem jól van így…
