Féléves kényszerszünet után szeptember tizennegyedikén elkezdődik az oktatás az iskolákban, óvodákban – egyelőre ennyi következtethető a tegnap közzétett rendelettervezetből.
Az egészségügyi minisztérium dokumentuma ennél, illetve a maszkhasználat előírásánál sokkal több konkrétumot nem tartalmaz, noha a becsengetés közeledtével a lakosság, a diákok és a pedagógusok egyaránt határozott irányvonalat várnának a hatóságoktól. A szaktárcák ehelyett maradnak a jól ismert feltételezések, javaslatok, forgatókönyvek ingatag talaján, és közben pedagógusok, szülők, s maguk a diákok is foghatják a fejüket és töprenghetnek, miként lehet majd betartani ennyi korlátozást, miként lehet majd meggyőzni, elfogadtatni kisebb és nagyobb gyermekekkel a minisztérium legfontosabb nézetét, miszerint a diákokat otthon meg kell győzni arról, hogy az iskolai élet nem az eddig megszokott módon zajlik majd. Harmincévnyi közöny után a lakosság egészségéért oly látványosan aggódó szakminisztériumban vajon gondoltak-e – egyebek mellett – a bátortalan nulladikosokra, mit is mondhatnának majd nekik a szülők, mielőtt az újra időszerűvé váló nyilatkozattal táskájukban elindulnának az iskola felé?
Az oktatás terén is kényszerhelyzet van, ám ez nem lehet egyenértékű azzal, hogy a kabinet olyan követelményekkel álljon elő, amelyeket teljesíteni nehezen vagy egyáltalán nem lehet. Már most borítékolható, hogy a tekintélyes szabályzatcsomag hatására az érintett felek – jó hazai szokás szerint – megpróbálnak majd úgy tenni, mintha betartanák az olykor abszurd előírásokat. Ha ugyanis azokat szó szerint próbálnánk értelmezni, talán az lenne a legbiztosabb, ha a diákok egy-egy akváriumszerű, plexiüveggel határolt szerkezetben töltenék a tanórákat, nem szólnának és nem is mozognának.
Miközben valóban ajánlatos megtenni azokat az elővigyázatossági lépéseket, amelyek emberi mércével és logikával meg is tehetők, érdemes lenne végre a lényeget is látni, illetve láttatni, nem csak forgatókönyvek és félelmek között egyensúlyozgatni. Márpedig a legfontosabb mégis az lenne, hogy fél év kihagyás, elbizonytalanodás, rendszertelenség után társadalmi, gazdasági és erkölcsi szükségszerűség újrakezdeni az oktatást. Ezt a brit miniszterelnök jelentette ki, s noha nem lehet kedvenc politikusként emlegetni az Európától eltávolodott Boris Johnsont, az öreg kontinens meghatározó államaiban mégis szinte kivétel nélkül prioritásként kezelik az oktatás folytatását. Nem az online vergődést, hanem a tanítást az iskolában.
Persze, mindez nem kockázatmentes, kifogások vannak és lesznek, népes a fenntartásokat megfogalmazók tábora is, sőt, a márciusi leállás óta bizonyosan van olyan diák és pedagógus, aki már el sem kezdené a tanévet, de a legfontosabb közép- és hosszabb távú szempont mégis a társadalom mentális állapota kellene hogy legyen. Mert ha még sokáig kerülgetjük az iskolát, avagy nézzük a pedagógusokat a számítógép képernyőjén, az ország és lakói olyan lejtőn indulnak el, ahonnan tényleg nincs visszaút.