Már a kezdet kezdetén tévedett, amikor 1994-ben elnökké választották. Ha akkor egész életére megválasztatja magát, nem kerül ilyen kellemetlen helyzetbe, mint most, hogy az égvilágon senki nem akarja elismerni a győzelmét. Örökös elnökként egész életében frankón uralkodhatott volna, mint a spanyol diktátor, Franco.

Aztán egy igazi tirannus gondoskodik arról, hogy idejében börtönbe (vagy bolondokházába) juttassa potenciális és feltételezett ellenfeleit. A nagy diktátorok, mint Hitler vagy Sztálin, embermilliókat gyilkoltattak meg. A Ceaușescu elleni tüntetésekkor az áldozatok száma 162, és rögtön azután Iliescuéknak még sikerült lelövetniük 942-t. Fehéroroszországban a tüntetéseken hárman estek áldozatul, és Lukasenka mostani ellenfelét, Szvetlana Cihanouszkaját is futni hagyta Litvániába. Nem látszik, hogy tanult volna elődeitől.

Halvány próbálkozásai vannak ugyan, de nem sok sikerrel kecsegtetnek. Ő is próbálja a mostani zavargásokat a külföldi ügynökségekre és szomszédos országokra kenni, mint Ceaușescu. Ezért máris a lengyel és a litván határ mellé rendelte a hadseregét. Végül is Ceaușescuhoz képest Lukasenkának szerencséje van, mert míg ’89-ben a hadügyminiszter a hadsereggel, a titkosszolgálat főnöke a Securitatéval együtt elárulta a nagy Kondukátort, a fehérorosz hadügyminiszter ápertén megmondta: „Igen, lehet, hogy polgárháború lesz, az emberi élet ára mindennap esik.” (Szép kilátások!). „Az állam működik. Az elnököt megválasztották.” Punktum. Egy hete a fehérorosz elnök híveinek – akiket múlt vasárnap buszokkal és vonatokkal szállítottak a fővárosba, Minszkbe, és voltak vagy kétezren – azt mondta, hogy új választásról szó sem lehet, hiszen az azt jelentené, hogy „az ország megadja magát a NATO agressziójának”. „Amíg meg nem gyilkoltok, nem lesznek választások.” Putyin elnök azzal biztatta, hogy Oroszország kész katonai erővel segíteni, ha az országon „fokozódna a külső nyomás”. Aztán lazított Lukasenka, és azt állította, hogy új alkotmányt kell elfogadni, és akkor lehetnek új választások. Az a baj, hogy Lukasenka nem tanult az észak-koreai diktátortól, Kim Dzsonguntól, és nem rendelkezik még egy atombombával sem. Pedig baráti alapon Putyin elnöktől vehetett volna egypár atombombát és néhány nagy hatósugarú rakétát, amivel aztán fenyegethetné egész Nyugat-Európát, és Putyinban is igazi támogatóra lelt volna. Lám, milyen jól alkalmazza ezt a módszert Kim Dzsongun, és senki nem kérdőjelezi meg a hatalmát.

Más sikeres diktátorokat követve – mint például a kubai Fidel Castro – maga mellé állíthatna erősebb országokat, ahogy Castro is tette, amikor 1962-ben megegyezett az oroszokkal, hogy azok rakétákat telepítsenek Kubába, az Egyesült Államok orra alá. De Lukasenka a maga pártjára állíthatta volna még az Amerikai Egyesült Államokat is. Februárban az amerikai külügyminiszter Fehéroszországban járt, és megmondta, hogy ők a világon a legnagyobb energiatermelők, csak szóljanak nekik, és akkor nem lesznek arra kényszerülve, hogy más partnerhez forduljanak (például az oroszokhoz). Az üzlet, úgy látszik, nem jött össze, mert Trump is azt mondta: neki nem tűnik úgy, hogy nagy lenne a demokrácia Fehéroroszországban. Ha Lukasenka az energiahordozókat Amerikától vásárolja, és vett volna ráadásul még 400 millió dollárra fegyvert is, akkor lehet, hogy másnak tűnne Trumpnak még a fehérorosz demokrácia is.

Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét – jelentette ki a német kancellár, Angela Merkel. És azt is hangsúlyozta, hogy Fehéroroszország társadalmának függetlenül, külső befolyás nélkül kell döntenie a jövőjéről.

Úgy látszik, már nem akarják, hogy amiként Ukrajnában győzött hajdan a „Majdan”, itt is valami efféle történjék majdan. Mert közben Ukrajna elvesztette a Krím félszigetet, és azóta sincs béke az olajfák (jobban mondva, a nyírfák) alatt Kelet-Ukrajnában. És mi is látjuk, hogy hiába erőltetik a demokráciát, az nem akar gyökeret verni.