A rendelő várószobájában a frissesség, újdonság és elegancia diszkrét egyvelege fogadja a betérőt. A páciensek időpontra jönnek, így nem kell sokat várakoznia annak sem, aki – egy fél órára – nem ellátásra, hanem „faggatózni” érkezik. Hiszen arra vagyunk kíváncsiak, hogy honnan a fogorvosi szakma iránti vonzódás, milyen utat járt be egy sepsiszentgyörgyi érettségiző fiatal az elmúlt bő évtizedben, hogyan fogadták az anyaországban, és mi az, ami arra a döntésre vezette, hogy a szerzett tudást és tapasztalatot szülőföldjén kamatoztassa.

A tanulás

– Miért választotta a fogorvosi szakmát?
– 2009-ben érettségiztem a Mikes Kelemen Líceumban, fogtechnikus szakra sikerült bejutnom, de közben a fogorvosira is. Hat év egyetem után, mivel ez egy kézügyességet igénylő szakma, éreztem, hogy tovább kell tanulnom. Az egyetem ugyanis ad elméleti tudást, de a gyakorlati képzés meglehetősen hiányos. A közvetlen fogorvosi szakmán túl van néhány speciális szakirány, mint a fogszabályozás, a gyermekfogászat, a megtartó fogászat, a szájsebészet. Nekem az egyetemen is ez utóbbi tetszett a leginkább, ami azt jelenti, hogy nem csak fogorvosi ellátás jön szóba, hanem például beletört fogak kiműtése, az implantátumok előkészítése és beültetése stb. Magyarországon beiratkoztam a debreceni egyetemre, dentoalveoláris sebészetben szakosítottam magam, vagyis a fogak és állcsontok sebészete a specialitásom. Ezzel párhuzamosan a miskolci megyei kórházban a szájsebészeti ambulancián végeztem a gyakorlatot, napi ötven-hatvan beteget láttunk el. Nagyon sokat köszönhetek ennek, mert itt nem kellett a betegre várni, itt lehetett igazán megtanulni a szakmát. Délelőtt a szájsebészeten, délután pedig, sokszor késő estig, magánrendelőben dolgoztam, mert a megélhetést is kellett biztosítani. Először besegítettem valakinek, aztán dolgoztam börtönben, másfél-két évet, az nagyon jó gyakorlat volt, hiszen ott több az elhanyagolt fogú ember, a gyökérkezeléstől a szájhigiéniáig mindennel kellett foglalkozni.

Szakmai tekintély

– Hogyan fogadták Magyarországon, egyáltalán hogyan kerül valaki éppen Miskolcra?
– Ismeretség nélkül mentem ki az egyetem elvégzése után, már szeptemberben, és azért Miskolcra, mert ott diploma nélkül fogadtak, hiszen szeptemberben még nem volt az a kezünkben. Az elején még meg-megütötte a fülemet, hogy buzgó román, de valójában nagyon jól fogadtak. Persze, ki kellett vívni a szakmai tekintélyt. Nagy szükség van a gyakorlatra, ezzel a tapasztalattal én mindenkit arra buzdítok, hogy menjen olyan helyre, ahol sok ezer beteget kell ellátni, aztán jöjjön haza.

– Nem volt nehéz ott hagyni egy már kialakult pacientúrát?
– A szakmai szempont nagyon fontos, hogy minél többet lehessen dolgozni, de a szülőföld vonzása, a család határozta meg azt, hogy hazajöttem. Bár az utóbbi időben már saját rendelőm volt, kialakult pacientúrával, mégis ott hagytam.

– Van itthon is fizető kereslet? Hiszen ezek a beavatkozások nem éppen az itthoni zsebekre méretezettek...
– Határozottan állítom, hogy van fizető kereslet itthon is, én már most meg vagyok elégedve. Igaz, sokat kell dolgozni, gyakorlatilag egész nap. Ha elmagyarázom a betegnek, hogy miért hagyja itt azt a sok pénzt, mert egy körhíd például belekerül legalább négyezer lejbe, akkor nem sajnálja azt a pénzt. De szükséges, hogy mindent elmondjunk. Ez nem csak orvosszakmai szempontból fontos, hiszen ezt a rendelőt – igaz, még nincs kész teljesen, mert a fekete bútorzatról például hiányzik az arany díszítés – vállalkozásként működtetem, s ebben a teljes körű kiszolgálásra törekszem. A legfontosabb, hogy a beteg problémáját minél hamarabb oldjam meg, és ne féljen a beavatkozástól. A siker egyik kulcsa, hogy közvetlen kapcsolatot alakítsak ki a beteggel, s akkor a közös munka is sikeres lesz. Persze az alap a tudás, de a fogászat ma már nem csak medicina, hanem biznisz is. Ami elsősorban jó kommunikációra épül, s akkor megvan az eredmény, megvan a nyereség is. Ezeket mind vissza lehet forgatni a vállalkozásba, így lehet hónapról hónapra látványos eredményt elérni.

A vállalkozás

– A rendelő tehát magánvállalkozás is. Hol van a határ a fogorvosi ellátás és a biznisz között?
– Igyekeztem a legjobb körülményeket megteremteni, az épületen kívül a legújabb technológiájú felszerelés mintegy százötvenezer euróba került.  Bár sepsiszentgyörgyi vagyok, ezen a piacon ismeretlen voltam, úgyhogy elég nagyot kellett kockáztatni. De már most látszik, hogy megérte, mert eredményt csak így lehet felmutatni. Márpedig az eredménnyel már most meg vagyok elégedve. Ha megvan a tudás és a megfelelő tapasztalat, a bukás kizárt. Egyelőre van egy arany rendelőnk, ez a fogászati rész, és a nevét onnan kapta, amint már említettem, hogy a fekete-arany színt szeretjük a legjobban, kialakítottunk egy steril szobát a két rendelő között, és van a műtő, ahol a sebészeti beavatkozásokat végezzük. Nagy gondot fordítunk a higiéniára, van például légfertőtlenítő, a járványügyi előírásokat is teljes mértékben betartjuk. Ebben a néhány szobában az asszisztensemmel együtt (lehet, hogy a városban az egyedüli férfi fogászati asszisztens) gyakorlatilag minden beavatkozást el tudunk végezni.

Tervek

– Ahogy hallgatom Önt, úgy tűnik, hogy ez a kis rendelőegyüttes csak a kezdet. Elárulná a terveit?
– Persze hogy többet akarok, ez az alap, de nagy lehetőséget látok az úgynevezett fogászati turizmus meghonosításában. Ebben szeretnék igazi partnereket találni, egy öt-hat fős orvosi csapattal, ahol mind a szakmai, mind az üzleti szempontok találkoznak. Erre sok példa van, s szerintem a vidék turisztikai adottságai rendkívül kedveznének egy ilyen elképzelés megvalósításának.