Ha akarat és kitartás van, semmi akadálya annak, hogy találkozhassanak az egy családhoz tartozók, mert a hagyományos bölöni Sikó-találkozókat is ez tartotta össze – akár hiszi az olvasó, akár nem – éppen 35. esztendeje. Ennyi év nem kevés, de éppen elég volt már ahhoz, hogy e témában megtörténhessen egy generációváltás. „Tavaly egy családtag udvarában találkoztunk, idén egy tágas erdei tisztáson. Ezt a hagyományt vétek nem folytatni” – állították azok a fiatalok, akik a múlt hét szombatján első alkalommal vettek rész a találkozón. Az Árkosi-hágó tövénél gyűltünk egybe egy tokányolásra, ahol nem volt gond a járvány követelte távolságtartás sem. Több fiatal család is jelentkezett, akiknek feladatuk lesz, hogy továbbvigyék ezt a mifelénk is egyre jobban gyökeret verő újkori szokásrendet.
Ennek a nemzetségnek tagjai már vihetnék is tovább a pálmát, mert első alkalommal 1985-ben találkoztak. Akkor fogalmazta meg a gondolatot édesanyja révén a Sikókkal közeli rokon, néhai dr. Albert Zsigmond sepsiszentgyörgyi belgyógyász főorvos, akinek leszármazottjai közül szép számban voltak jelen a szombati találkozón is.
Lélekszámunk mindig ingadozó volt, de a bográcsban készült fiatal berbécstokányból mindenkinek jutott, a nyelveket megoldó itókából is – mondta a bölöni családtalálkozó korelnök-szervezője, Sikó Endre. E sorok írója résztvevője a mindenkori találkozóknak, hiszen édesanyja, néhai Sikó Irén is a bölöni Sikók sepsiszentgyörgyi ágának egyik tagja volt. A lepergett 35 év alatt sokan távoztak el az élők sorából a helyiek és idegenből részt vevők közül is, de a mindenkori jelenlevők név szerinti nyilvántartásáról soha nem feledkeztek meg: eddig néhai bölöni Sikó Andásné Bíró Borbála, most pedig a lánya, Barabás Mihályné Sikó Márta nagyajtai nyugalmazott tanár folytatta a hagyományt. Örömmel fogadtuk a Marosszéki Sikók képviseletében a mezőpaniti gyökerekkel rendelkező dr. Sikó-Barabási Sándor állatorvost, állategészségügyi, állattenyésztési és környezetvédelmi szakírót, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági hivatal igazgatóját és kedves fiának, Sikó-Barabási Alpárnak Kolozsvárról érkezett családját gyermekei, Örs és a kis Iringó társaságában. Volt igényünk arra, hogy keressük-kutassuk a két külön vidéken élő, azonos nevű Sikó családok közötti genealógiai-történeti kapcsolatot, amit csak kevéske sikerrel tudtunk véglegesíteni. Vannak adataink arra vonatkozóan, hogy a Maros és Nyárád menti Sikó családok miként kapcsolódnak a bölöni gyökércsaládhoz, amiben egyelőre az biztos, hogy háromszéki családok egy csoportja a mai Mezőpanit határában telepedett le, egy olyan területre, amelyet vitézségük fejében fejedelmi adományként kaptak nagyon-nagyon régen. Erről Orbán Balázs is megemlékezik nagy művének negyedik kötetében. Kérdés, hogy ez mikor történhetett, ugyanis mind a sepsiszéki, mind a marosszéki Sikók jelen voltak az 1602 és 1685 között történt székely fejedelmi összeírásokon (lustrákon) nemes emberekként. Információink szerint jelenleg is élnek Sikó nevű családok Belső-Erdély néhány településén, többek között a székelyföldi Szovátán, a Felső-Nyárád vidéki Máján és Márkodon, nevükben időközben kihaltak Septéren, Nagyernyén, a felső-háromszéki Futásfalván, a Homoród menti Homoródújfaluban és Oklándon.
A több évszázados jelenlét nemcsak a Sikókra érvényes, ugyanis sok-sok olyan ma is élő és népes székelyföldi családra jellemző, hogy elődeik már a fentebb jelzett XVII. században is itt éltek, azonban rokoni kapcsolataikat kimutatni csak oklevelek és ritkábban a családkutatók számára fontosnak tartott családi/szájhagyományi emlékezetek alapján lehetséges. Nem könnyű ez, mert székely falvainkban többnyire csak a XVIII. század dereka táján kezdték meg az egyházi anyakönyvek vezetését, s miként tudjuk, a polgári anyakönyvvezetés is csak nagyon későn, a magyar ezredévi évforduló esztendejét követően vette kezdetét.
A Sikó család gyökereinek ápolásáért hálával tartozunk a találkozók bölöni szervezőinek. Alig van olyan székely és magyar család, amely ne adott volna értékes és jeles személyiségeket szellemiségünknek. A kiterjedt székelyföldi Sikó családból mi jelenleg csak Sikó Miklós (1818–1900) személyét emelnénk ki, aki több évtizeden át az erdélyi és magyarországi miniatűr portréfestők jeles képviselője volt. Bölöni előnevét egy életen át használta, unitáriusnak született, tehetősebb felmenői a Maros megye északi részén elterülő Septér faluban építettek maguknak nemesi kúriát. Ott született a nagy festő is. A kúriának ma már persze se híre, se hamva, miként a falu jeles szülöttét is sikerült a helyieknek teljesen elfelejteni, de ez nem is csoda, hiszen Septéren ma csak néhány magyar ajkú személy él, a festő emlékét azonban Pécsett élő leszármazottjai, a dédunoka Sikó Ágnes festőművész és két fiútestvére őrzi. Vajon öröm lenne-e a művészetkedvelők számára, ha Sikó Miklós halálának 120. évfordulója alkalmával a sepsiszentgyörgyiek egy kiállításon megismerkedhetnének itt őrzött néhány munkájával? – tesszük fel a kérdést, ugyanis a festő több háromszéki személyiség arcképmását is megörökítette számunkra, életútja pedig igencsak változatos, kalandos.
