Az alépítmény

–  Hol tart az infrastruktúra kiépítése? – erre a kérdésre vártuk a feleletet a faluházán. 

– Befejezte a szennyvízhálózat építését a bukaresti kivitelező – válaszolta Demeter Ferenc polgármester – , megtörtént volna az átadás, de mert nem megfelelő a víz minősége, egyelőre nem vettük át. Szakvizsgálatot kértünk ebben az ügyben. Gond van továbbra is a község ivóvízellátásával. A baj egyik oka a megváltozott időjárás, a patakok-források hozama megcsappant, és mert olykor zavaros, kimerült az egyik szűrőberendezésünk, ezek olasz gyártmányúak, s a koronavírus miatt akadozik az új szűrő beszerzése. Sajnos, ivóvíz ügyében sok jóra nem számíthatunk. Körvonalazódott egy olyan elképzelés, hogy rá fogunk csatlakozni majd az Olt mentén haladó sepsiszentgyörgyi ivóvíz-fővezetékre, vagy, ha ez időbe telik, fúrásokkal kell jó ivóvizet nyerni az Olt teraszából. A mellékutcák aszfaltozási programját szeretnénk megkezdeni. Ennek eddig akadálya volt a telekkönyveztetés, ami most fejeződött be, s az aszfaltozást az első kiírás alkalmával megpályázzuk. 

A koronavírus-járvány okozta nehézségek felől érdeklődve a polgármester elmondta, az ezzel kapcsolatos költségek átírják költségvetésüket. Jó hír, hogy október elsejétől egy nyertes kormányprogram révén minden újfalusi tanuló meleg ebédben részesül, amit közbeszerzés alapján valósítanak meg. 

Fiatalok a világtalálkozón

Vasárnap érkezett haza a helybeli Ifjúsági Klub Újfaluért (IKÚ) tizennégy tagú küldöttsége Magyarországról. Útjukról, élményeikről Demeter Norbertet, az IKÚ Egyesület elnökét, a csoport vezetőjét kérdeztük. 

–  Én a kezdetektől, immár hatodik éve, visszajáró résztvevője vagyok a Magyar Ifjak Világtalálkozója (MIVIT) Kárpát-medencei rendezvénynek. Ez gyűjti egybe a világon élő magyar fiatalok képviselőit egy hétre, hogy ismeretséget, barátságot köthessenek, megismerhessék egymás népszokásait, gasztronómiáját, hagyományait, és ezáltal is még jobban kapcsolódhassanak magyar gyökereikhez. Megálmodója és egyben állandó fő szervezője Ács Tibor testnevelő tanár, atlétikai szakember és vállalkozó. Idén zárt körű táborrá módosult a kezdeti találkozó. Részt vettünk Erdélyből, Felvidékről, de érkezett magyar fiatal Ciprusról, Fehéroroszországból, Amerika több részéről is. Korcsoportokban kirándultunk azzal a céllal, hogy jobban megismerhessük Magyarországot. A MIVIT időpontja ez évben a koronavírus miatt augusztus végére tolódott. Két vírustesztet is el kellett végeztetnünk. A járványügyi előírásokat betartva utazásunk nagyon kalandosra sikeredett, s volt egy gumiabroncs-durranásunk is. Szerencsésen megérkeztünk a Békés megyei Mezőberénybe, idei szálláshelyünkre. Meglátogattuk az Almásy-kastélyt, a gyulai várat, voltunk pálinkafőzdében, akvaparkban és kenutúrán is a Körösön. Sportversenyek zajlottak, Erdélyt képviselve a mi fiúink a labdarúgó-bajnokságban az első helyet, a lányok a röplabdában a harmadik helyet szerezték meg. Táncház és főzés is volt. Láthattuk a régiók ételkülönlegességeit, kóstolhattuk a finomabbnál finomabb falatokat: sztrapacskát vagy miccset. Kiemelkedő programunk volt a konferencia, amelynek részeként emlékkönyvet írtunk alá, megjelenítve részvételünket, beírtuk az egyesület nevét, amelyet képviseltünk. Ács Tibor megfogalmazta: számára az emlékkönyv nem csupán statisztika, segít látni, hogy milyen sokan vagyunk, akik a közösségi életben vállalunk szerepet, s egyáltalán, hogy mennyi ilyen magyar alakulat létezik a világon. Számunkra izgalmas volt, hogy ebben az évben első alkalommal bekerült a mi Nagykürt ’95 Fúvószenekarunk is a programba, melyet karmesterként büszkeséggel említek. Hangszert ragadtunk, és közel egyórás koncerttel szórakoztattuk a résztvevőket. Sok magyar fiatallal megismerkedhettünk, egyetemistával, munkásgyerekkel. Megoszthattuk politikai-történelmi nézeteinket, szórakoztunk, de köthettünk egyfajta gazdasági kapcsolatokat is. Örömöm, hogy tőlünk is fiatalokat vihettem a találkozóra.

Az IKÚ tagjai a gyulai vár előtt

A kő marad

Mármint a terméskő, az Olt-völgyi andezitféleségek, amelyek hasznosítható ásványkincsként régi időktől fogva megélhetést kínáltak az itt lakó emberek számára. Az andezit a Murgó-hegy mélyében keletkező, összeolvadt vulkáni lávafélék kikristályosodott változata. Mesterséget, munkahelyet teremtett sokak számára, a kőfeldolgozás, -megmunkálás hozott és hoz ma is pénzt, megélhetést és magmaradást Oltfejben. Régebb is, és most is, amikor a kitermelés egy része idegen kezekben van, a tört követ az autósztrádák építése szippantja fel, a kockakövet alakítók pedig helyben kapnak munkahelyet. És mára kialakult ennek az iparnak az az ága is, amely művészi ízlést és kidolgozási tehetséget követel meg a kőfaragóktól. A Kárpát-kanyarban járó ember úton-útfélen beleüközhet az Olt menti terméskőbe, melyből a történelmi emlékművek és szobrok talapzatai készültek. 

A sportpálya felé tartó utcán messziről hallani a Prester Kft. kősziklát fűrészelő-vágó, korszerű olasz gépeinek hangját, a Csere-oldalban a Delne család ápolja igazi hozzáértéssel a kőfaragást, de a Patak falurészen is több helyen hallani a kőfaragók jellegzetes, sziklát pattogtató hangját. Dobásnyira a bányáktól az egykori bánya-igazgató-főmérnök fia, Hável Botond viszi tovább édesapja tudását-hagyatékát, vállalkozásában gépi megmunkálással készülnek a simára vágott kőlapok, kínálják magukat az emlékművekhez, síremlékekhez alkalmas kőtömbök, itt is hallani a kockakőkészítő kalapácsának muzsikáját.

Mikóújfalu neve már jó ideje összekapcsolódott a levendulatermesztéssel. Olvasóinknak több alkalommal bemutattuk Laczkó Bálint nyugalmazott mérnököt, akihez most is bekopogtunk, hiszen a virág és a fűszernövények termesztése is megmaradást jelentőnek számít az itt lakó ember számára. 

– Én elvégeztem azt, amire vállalkoztam –  jelentette ki Laczkó. – Sikerült kikísérletezni, hogy Mikóújfalu éghajlati körülményei között is lehet termeszteni ezt a sokhasznú növényt. Ismerem termesztésének minden mozzanatát: mire jó az élő és száraz virág, kikísérleteztem a lepárlás folyamatát, tudom, hogyan készül a levendulaolaj, hogyan a levendulavíz. Jelenleg a tárkonyt tanulmányozom. Abból is kétféle van, melyek nélkülözhetetlenek a magyar konyha számára. Ezek miatt is itt kell maradnom, idekötnek ezek.

Ahol a kő engedelmeskedik

A múltmentés is a megmaradást szolgálja

Többedszer kopogtattunk be Sala M. Tibor ezermesterhez, aki évek hosszú sora óta kutatja-írja meglehetős alapossággal Mikóújfalu történetét, amit a múltba nyúló emlékezet, utalások, részletadatok tesznek kerekké. Sikerült elmélyednie Mikóújfalu és a környék helyneveinek etimológiai értelmezésébe, kevésbé ismert részleteit tisztázza a helyi üveggyártással kapcsolatos mozzanatoknak. Málnástól Tusnádfürdőig az Olt mentén a Mikók erdeje terült el, s egyre többet tudhatunk meg a Mikó család tagjairól, akik nem csak az üveggyártás múltjához kapcsolódnak, hanem a család nevét viselő település keletkezéséhez is. Szó van községtörténetében arról is, hogy miként alakult ki a település társadalma. Közli néhai Sorbán József, a volt helybeli kollektív gazdaság könyvelőjének visszaemlékezését, aki elmesélte, hogy miként alakították-rendezték azt a telepet, ahol ma a mikóújfalusi főút halad, ugyanis hatósági rendeletre ki kellett vágni az ott álló fákat és teraszosítani a lejtős domboldalt. Abban az időben került ide a Sántha család is Tusnádról. Helyet vásároltak gróf Mikó Miklóstól, ahová szeszfőzdét építettek. A szerző közli a Sántha család kúriaépülete és az egykori szeszfőzde képét. A kúriát a tulajdonos a községnek ajándékozta. Ez a mai iskola régi épülete.

„Nagyapámat, Marko Prpic, magyarosítva Perpits Márkot a szerelem kötte Újfaluhoz. Amire átadták a forgalomnak a Sepsiszentgyörgyöt Csíkszeredával összekötő pályaszakaszt 1897-ben, megszületett a Perpits család első gyermeke” –  idézzük a Sala-féle kéziratból. 

Született nagyon pontos egyéni visszaemlékezés Újfaluban a második világháború idejéből is, amelynek szerzője Ferencz Mihály (1921–2009), aki magyar tábori postás volt a fronton, s akire az újfalusiak Misú bácsiként emlékeznek. E sorok írójának is volt alkalma találkozni vele, de akkor csak a kollektivizálással kapcsolatos emlékeit jegyeztük le. A most megismert kézirat címe: Az 57/1 sz. zászlóalj részvétele a második világháborúban.

– A kéziratot én magam gépeltem le, ugyanis Ferencz Mihály az én apósom volt – tájékoztatott Ferencz Mária, a mikóújfalusi Fejér Ákos Általános Iskola nyugalmazott igazgató-tanára, aki pedagógusi pályafutását e község szolgálatába állította, s e sorok írójának is régi ismerőse, aki bőven kivette részét mind a közösségi, mind a kulturális munkából.

Misú bácsi 1944. április 28-tól 1945. szeptember 30-ig nagyon nehéz 17 hónapi frontszolgálatot végzett. Visszaemlékezését így zárja: „Hálát adtam a jó Istennek, hogy életben és épen hazakerültem, habár egészségileg gyenge állapotban, mert megméretkezés után alig voltam 44 kilós. Egykori bajtársaim szerteszét alusszák örök álmukat. (…) Visszagondoltam azokra a vidékekre, melyeket végigjártunk, Galíciára, a Garam völgyére, ahol a télen elesett katonákat csak tavasszal temették el. Emlékszem a lebombázott Érsekújvárra. (…) és szomorúan teszem fel a kérdést: mi értelme volt ennek az egésznek? Szenvedés és nyomorúság zúdult a népek nyakába.”