Az 1944. őszi tömeges magyar-, majd németellenes elhurcolásokat kissé megelőzve garázdálkodott Székelyföldön a Brassóban megalakult Iuliu Maniu Önkéntes Zászlóalj. Ennek a köztudatban Maniu-gárdaként fennmaradt paramilitáris alakulatnak – és az ugyanabban az időszakban létrejött hasonló osztagoknak – a történetéhez fűzök hozzá az alábbiakban néhány adalékot levéltári kutatásaim alapján. A bővebb terjedelemben 2012 augusztusában a Székelyföld kulturális folyóiratban megjelent tanulmányom alapján a forrásokat megjelölő lábjegyzetek elhagyásával szerkesztett jelen írásom célja nem a sérelmek lajstromozása, hanem a kép kiegészítése a történtek jobb megértéséhez.
Önkéntesek toborzása 1944 kora őszén
A Románia 1944. augusztus 23-i átállását követő napokban Bukarestben mozgalom indult önkéntes alakulatok toborzására. Az önkéntes osztagokat a reguláris román csapattestek mellé tervezték besorolni, hogy segítsék utóbbiakat az észak-erdélyi hadműveletekben. Bukarestben az 1940 őszén Észak-Erdélyből a Regátba menekült románok egyesületének elnöke, dr. Anton Ionel Mureşeanu igazgatása alatt álló Ardealul lap, párhuzamosan pedig Brassóban a Gavril Pop igazgatása alatt megjelenő Tribuna lap folytatott igen élénk önkéntestoborzó, egyben magyarellenes kampányt.
1944 kora őszén összesen kilenc önkéntes alakulat jött létre Romániában, hét Bukarestben, egy Brassóban, egy pedig Petrozsényben. Az önkéntesek zöme katonailag képzetlen, inkább munkára mozgósított ember volt, de az osztagokba sebesültek, a román hadseregből kiselejtezettek, lázadók, illetve a moldvai hadműveleteket folytató egységekből megszökött katonák is beiratkoztak. Az Ardealul adatai szerint Bukarestből összesen 5400, a román Nagyvezérkar adatai szerint 1930 önkéntes indult Erdélybe.
A román átállást előkészítő politikai erők egyik prominens személyisége, Iuliu Maniu parasztpárti politikus nevét felvevő bukaresti önkéntes osztagok – román megnevezésük szerint: Detașamentele de Voluntari Ardeleni „Iuliu Maniu” – 1944. szeptember 1. és október 17. között indultak útnak egymás után és érkeztek meg Dél-Erdélybe, Nagyenyedre, Abrudbányára, Gyulafehérvárra, Tordára. Ezekkel egy időben alakult meg Petrozsényben is egy kisebb, 90 fős önkéntes osztag.
Az Ardealul kezdeményezésére létrejött önkéntes osztagokat a román Nagyvezérkar az észak-erdélyi hadműveleti területekre irányította. Egyes osztagok az 1940 szeptemberében észak-erdélyi magyar civilek és bevonuló honvédek részéről elszenvedett románellenes atrocitásokkal kapcsolatos nevet kaptak. Például az 1. számú osztag neve Ip, a 2. számúé Trăsnea, a 3. számúé Protopop Munteanu volt, ami egyértelműen a bevonuló magyar katonák 1940. szeptemberi ippi és ördögkúti románellenes vérengzésére, illetve Aurel Munteanu bánffyhunyadi ortodox esperes – nem kevésbé tragikus és teljességgel értelmetlen – helyi civilek általi meglincselésére emlékeztetett. A 6. számú osztag az 1944. szeptember 9-én Sepsiszentgyörgy mellett súlyosan megsebesült és négy nap múlva Sinaián meghalt Grigore Bălan tábornok nevét viselte.
A román Nagyvezérkar iratai szerint engedélyezése nélkül indult útnak a brassói Tribuna újság kezdeményezésére a Gavril Olteanu tartalékos kapitány vezetése alatt álló 600 fős Iuliu Maniu Erdélyi Önkéntes Zászlóalj (román nevén: Batalionul de Voluntari Ardeleni „Iuliu Maniu”), valamint egy Trăsnea (bis) és egy Bihor nevű önkéntes alakulat.
A Iuliu Maniu Önkéntes Zászlóalj megalakulása és indulása
A Tribuna szerint a brassói városházán székelő országos turisztikai hivatal irodájában 1944. szeptember 5-én kezdődött a Iuliu Maniu önkéntes osztag toborzása. Az erről tanúskodó szeptember 6-i jegyzőkönyv szerint az alakulatot „Iuliu Maniu úrnak a megszállt Erdélyt felszabadító önkéntes ezredek megalapítására vonatkozó utasításai, valamint a Nagyvezérkar 1944. szeptember 2-i, 64974. számú jóváhagyása alapján” hozták létre, az önkéntesek toborzását pedig ezek alapján indították el. Ebben Gavrilă Olteanu munkatársa volt dr. Macedon Cionca, Brassó megye alprefektusa; Ion Petruca volt újságigazgató; dr. Alexandru Ghezeşeanu ügyvéd; Nicolae Moraru tanár; Miculi Florea, Brassó megye prefektúrájának tisztviselője; Gavril Pop, a Tribuna lap igazgatója; Mardare Mateescu, az Universul újság szerkesztője; Dem. Rădulescu, a Timpul újság szerkesztője; Gh. Bledea, a Tribuna újság szerkesztője; Valer Ceuca, a Tribuna újság szerkesztője és Victor Teodorescu, a cernăuţi-i műszaki egyetem hallgatója. Látható tehát, hogy a kezdeményezésből a közigazgatás és a közvélemény-alakító sajtó egyaránt kivette a részét.
Olteanu nem várta meg az önkéntes alakulatokat tömörítő ezred – románul: Regimentul de Voluntari Ardeleni „Iuliu Maniu” – bukaresti főparancsnoksága utasításait, hanem már szeptember 3-án bejelentette, hogy önállóan szervezkednek, egyetlen reguláris katonai alakulathoz sem csatlakoznak.
A Brassóban toborzott önkénteseket két csoportra osztották. Az első, katonailag képzett, 300 fős csoport feladatul kapta a front mögötti területek megtisztítását a „fegyveres bandáktól” és a hatóságok támogatását a rend fenntartásában, kilátásba helyezve, hogy ha kell, a csoportot a tűzvonalban is bevetik. A második, 250 fős, katonai képzéssel nem rendelkező, de különféle területeken – műszaki, egészségügyi stb. – jártas szakemberekből álló csoportot a frontvonal mögötti különféle munkálatok elvégzésére, így utak javítására, lőszer szállítására, megrongálódott vasutak helyreállítására tervezték bevetni.
Fontos a két csoport megkülönböztetése, mert az 1944. őszi román sajtó egy részéhez hasonlóan 1945-ben Gavrilă Olteanu is azzal próbálta utólag (is) magyarázni az általa vezetett önkéntes osztag létjogosultságát és elterelni a figyelmet a vezényletével elkövetett magyarellenes atrocitásokról, hogy azok utakat, hidakat, vasúti pályákat, telefonhálózatokat javítottak meg, s mindezért a munkáért a polgári és a katonai hatóságok elismerő és köszönő bizonylatokat állítottak ki. Csakhogy ezek az elismerések nem a Szárazajtán, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson és másutt gyilkoló önkéntesekről szóltak – ezekről az atrocitásokról a korabeli parasztpárti sajtó elvétve és ködösítve írt, a hatóságok pedig hallgattak –, hanem az ún. „műszakiakról”.
1944. szeptember 8-án Brassóban kiadott kiáltványában – a már említett ippi, ördögkúti és bánffyhunyadi románellenes atrocitásokra is utalva – Olteanu egyebek mellett leszögezte, hogy „akik ezer éven át mindenféle formában leigáztak bennünket, most megkapják megérdemelt jutalmukat”, szeptember 12-i újabb szózatában pedig megismételte, hogy a magyarok által „évszázadokon át kiontott vért meg kell bosszulni, Magyarország sorsát pedig örökre meg kell pecsételni”.
A brassói önkéntes alakulat szeptember 15-én a Cenk alatti városban katonai, civil és egyházi elöljárók, valamint az önkéntesekkel szimpatizáló közönség jelenlétében felesküdött a királyra és a hazára. Gavrilă Olteanu ismét megerősítette, hogy „a most folyó harcban a magyar és a német banditák által elkövetett valamennyi gyilkosságot és galádságot” meg fogják bosszulni, a „hóhérok kétszeresen meg fognak fizetni az utóbbi négy évben elkövetett minden kegyetlenkedésükért”.
Az 1944. szeptember 15-én este Sepsiszentgyörgy felé induló alakulatnak a brassói román katonai parancsnokság részéről Bădescu ezredes adott szabad mozgást biztosító okmányt, a szeptember 6-án Brassóba bevonuló szovjetek részéről pedig a brassói szovjet katonai parancsnok, Szimilov tábornok adott engedélyt az indulásra. A brassói Iuliu Maniu Önkéntes Zászlóalj Sepsiszentgyörgyön a Református Székely Mikó Kollégiumba fészkelődött be. Szeptember 20-án megjelent a Maniu-gárda szócsöve, a Desrobirea című lap. A román közigazgatás visszatérése alkalmából szeptember közepén Sepsiszentgyörgyön tartott díszszemlén Gavrilă Olteanu megismételte xenofób kijelentéseit, a Desrobirea pedig tovább táplálta a magyarellenes hangulatot addig elmenően, hogy a lap(szerkesztő) kijelentette: a magyarokat „meg kell semmisíteni vagy vissza kell üldözni Ázsiába”.
Olteanu magyarságképéhez tartozik az is, hogy egy 1944. október 8-án Csíkszentdomokoson keltezett bizalmas jelentésében kérte a brassói Hegyivadász Hadtest parancsnokságát: intézkedjen, hogy az 1940 előtt Székelyföldre küldött, de a magyarokkal baráti kapcsolatokat ápoló román jegyzőket, polgármestereket, csendőrőrsparancsnokokat mint a majdani román közigazgatást veszélyeztető elemeket azonnal távolítsák el. Csíkszereda román polgármesterének felrótta, hogy magyar nőt vett feleségül és közbenjárt a Maniu-önkéntesek által fogva tartottak, valamint felesége Gyergyószentmiklóson internált rokonainak szabadon bocsátása érdekében. Olteanu ajánlotta a harcolni tovább nem akaró, visszavonuló csapataiktól lemaradt, hazatért és az otthoni civil életet újrakezdő székely-magyar férfiak internálását, illetve az ezek hazatérését elhallgató román csendőrök leváltását.
A vég
Felmerül a kérdés, hogy a katonai és politikai vezetés tudott-e a brassói önkéntes zászlóalj tevékenységéről. Bár a román Nagyvezérkar azt állította, hogy nem volt tudomása az alakulat munkájáról, annak tetteiről pedig csak a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) jelentéséből szerzett tudomást, a források ennek ellenkezőjéről tanúskodnak.
A zászlóalj 1944. szeptemberi-októberi tevékenységéről – a gyilkosságokat mellőzve – maga Olteanu tájékoztatta a brassói Hegyivadász Hadtestet, a források között pedig bőven találunk olyan iratokat, amelyekben polgári, katonai, illetve kormányzati tisztségviselők elismerően szóltak/írtak az önkéntesek munkájáról. Eszerint mind a katonai, mind a civil hatóságoknak volt tudomása a Gavrilă Olteanu vezette Maniu-zászlóalj tevékenységéről, bár az is igaz, hogy a kiállított bizonylatok és köszönőlevelek egyikében sincs utalás az önkéntesek által elkövetett atrocitásokra. A brassói önkéntes zászlóalj tevékenységéről nem csak a SZEB-nek, hanem a román hadvezetésnek is volt tudomása, hiszen a Nagyvezérkar helyettes főnöke, Ion Arhip tábornok jelezte Iuliu Maniuhoz intézett 1944. október 18-i levelében: értesültek a szeptember 26-i szárazajtai vérengzésről. Arhip a Nagyvezérkar álláspontját tolmácsolva megállapította, hogy az önkéntesek túllépték jogkörüket, és arra kérte Maniut, hogy a túlkapások megelőzése érdekében utasítsa az önkéntes osztagokat a katonai hatóságokkal való minél szorosabb együttműködésre.
A román Nagyvezérkar 1944. november 12-i parancsára hivatkozva a brassói Hegyivadász Hadtest vezérkara november 27-én értesítette a brassói önkéntes zászlóaljat annak feloszlatásáról, a teljes felszerelés és fegyverzet átvételéről és a legénység leszereléséről. Az Olteanu vezette egységet a nagyenyedi hegyivadász-alakulat számolta fel, a szökésben levő Olteanu elfogatásáról pedig a Nagyvezérkar intézkedett, parancsot adva a jóváhagyás nélkül létrejött bármilyen önkéntes egységek felszámolására és a törvénytelenségeket (rablásokat, gyilkosságokat) elkövető parancsnokok letartóztatására.
A brassói Haditörvényszék 1945. május 2-án életfogytiglani kényszermunkára, tízévi jogfosztásra és 5000 lej perköltség megtérítésre ítélte gyilkosságra, rablásra való felbujtás és jogtalan fegyverviselés vádjával a szökésben levő Gavrilă Olteanut. Több társa gyilkosság, rablás, jogtalan fegyver- és egyenruha-viselés vádjával két hónaptól életfogytig terjedő börtönbüntetést kapott.
