Az ünnepségre a lehető legjobb helyen, a családi ház udvarán került sor. A legjobb hely, hiszen Margit néni hosszú életének legtöbb szép pillanata ott játszódott le. A bennvaló a szüleié volt, a régi ház helyén a világháború idején emelt új ház építésében komoly szerep jutott neki, majd ott lakott férjével, ott dolgozott és nevelte gyermekeit is. Manapság egyre kevesebb időt tölt szülőfalujában, mert a lányánál, Sepsiszentgyörgyön jobban gondját tudják viselni. Szellemileg egészséges, de a teste egyre gyengébb és látása is romlik. Emiatt a nagy képernyőjű tévét ritkábban nézi, de a Mária Rádió adásait szívesen hallgatja és sokat imádkozik. A hitet fontos ajándékként éli meg; lelkigondozója, Márkus András atya minden hónap elején meglátogatja, s olyankor meg is gyónik.

Életének voltak szép és kevésbé szép korszakai is. Nehéz volt, amikor férjét 1944-ben elvitték katonának  – ő éppen hét honapos terhes volt – , majd öt évig jóformán semmit sem tudott róla. A családi legendárium része, hogy az ürmösi állomásról a Kicsi réten át érkező apának nem mondták meg, hol a fia, hanem az utcán játszó gyerekek közül kellett kiválasztania. Hogy miként sikerült egyből megtalálnia? Állítólag a csillogó szeméről és az édesanyja által készített ruháról ismerte fel. A ruháról lehetett is! Mert a varrás és a szép ruhák nagy szerepet játszottak Margit néni életében: állítólag már gyerekkorában a virágszirmokat megfigyelve is azon tűnődött, annak formáját lemásolva milyen szép szoknyát lehetne készíteni. Varrni nem tanult, de annyit gyakorolt, és olyan jó érzéke volt, hogy magától is hamar rájött a szabás-varrás titkaira. Olyannyira sikeres lett, hogy egész Erdővidékről jártak hozzá a kuncsaftok, sőt, tanítványai is akadtak.

Életének legfájóbb pontja, hogy férjét hamar, még 1979-ben elvesztette. Nehezen dolgozta fel a gyászt, de aztán sorra jöttek az unokák, volt kire szeretetét irányítania. A három gyermeke után négy unokája, illetve két dédunokája van, s bízik abban, hogy az „útban” levő harmadikat is látni fogja hamarosan.