„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs. 40, 31.) – hangzott el az igevers 2019 nyarán, amikor dr. Kolumbán Vilmos József, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet évfolyamfelelős tanára búcsúzott az osztályától. Ezzel a reményteljes megerősítéssel és biztatással bocsátott bennünket, tanítványait a szolgálat mezejére. Egy olyan szolgálatra, mely nem csupán a fiatal lelkipásztorok számára kihívás, hanem még az idősebb, rengeteg tapasztalattal rendelkező lelkipásztor számára is.
De hadd kezdjem az elején. Lajos József a nevem, Felsőboldogfalváról származom, a Székelyudvarhely melletti településről, egy templomba járó család elsőszülött gyermekeként, akik vasárnapról vasárnapra a nyugalom napját a templomban töltötték. Mindez meghatározta már a gyerekkoromat is, s ebből kifolyólag döntöttem úgy, hogy ha nagy leszek, akkor lelkipásztor szeretnék lenni – amit talán akkor meg sem tudtam indokolni. Tanulmányaimat a baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban végeztem 2013-ban, és ezt követően sikeresen felvételiztem a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. S miért pont teológia? Sokan megkérdezték, nem csupán családtagok, barátok, hanem még sokan mások az elmúlt években, s úgy érzem, időközben megkaptam a kérdésre a feleletet. A válaszom egyszerű: Isten szolgája, az ő országának hirdetője kívánok lenni.
Diákéveimet a kincses városban, Kolozsváron is javarészt ezzel töltöttem. A közösség építése, a programok, kirándulások szervezése, a diákság összekovácsolása mindig is fontos volt számomra. Két évig a Hallgatói Önkormányzat elnökhelyetteseként, majd egy évig elnökeként is folyamatosan ezen dolgoztunk diáktársaimmal, barátaimmal. Mindez akkor olyan volt, mint egy kis gyülekezet, amelyet össze kell fogni, amelyet kell vezetni, amelyet kell képviselni. Isten kegyelmének és gondviselésének hála, ezt folytathattam két évig Kolozsváron, a Törökvágási Református Egyházközségben, a nagyvárosban, a nyüzsgésben, mindaddig, amíg 2020 júliusában meghívást kaptam az önálló lelkipásztori szolgálatra az Illyefalvi Református Egyházközség presbitériumától.
Friss házasként feleségemmel, Katalinnal együtt hatalmas álmokkal és tervekkel érkeztünk szeptember elsején ebbe a közösségbe. A cél adott: a közösséget építeni kell, a fiatalságot felkarolni, a rászorulókat segíteni, valamint hirdetni Isten országát és igazságát.
Az igevers, amelyet Ézsaiás próféta is megfogalmaz, itt is aktuális. Egy olyan bátorítás, illetve biztatás, amely nem enged lankadni akkor, amikor nehézségekbe ütközünk, nem enged elcsüggedni, hanem sokkal inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes bízni az Úristenben. Ő az, aki erőt ad, aki támogat, s nem csupán engem mint lelkipásztort, hanem minden egyes református hívő embert. Ezzel a megerősítéssel állunk elébe a kihívásoknak, a megpróbáltatásoknak, hogy fellendítsük egyházközségünkben az életet, s egy Istenben szilárdan bízó, összetartó közösséget kovácsoljunk.
Lajos József
