Koronavírus-járvány idején az iskolákban három forgatókönyv – zöld, sárga és piros – szerint zajlik az oktatás. A piros és zöld egyértelmű. Ha piros, mindenki otthon marad, és a virtuális térből szívja magába a tudnivalókat. Ha zöld, mindenki ott ülhet az iskola padjában.
Marad a sárga, ez kissé bonyolultabb. A tanulók fele otthonról, másik fele az iskolában, „egyenesben” vesz részt a tanórákon. Ha egy osztályban harmincan vannak, tizenöt-tizenöt arányban történik a megosztás, azaz az osztályteremben a padok fele üresen marad, megvalósul a biztonságot hozó távolságtartás. Eddig rendben (ha lehet így fogalmazni), az előírások egyértelműek: meg kell felezni az osztályokat, minden második padnak üresen kell maradnia, nincs kivétel. Pedig kellene…
Kovásznán a líceumban duális képzésben folyik a szakoktatás. Az egyik osztályban kereken tizenegyen vannak. A gyakorlatot cégeknél végzik, az elméleti óráik az iskola tantermeiben zajlanak – ahol a berendezés a harmincas létszámnak felel meg. Ha tizenegyen beülnek a padokba, több mint fele a székeknek üres marad. Logikus, nemde? Ám a szabály, az szabály: a tizenegyes létszámú osztály tanulóit is két csoportba kell osztani. Az egyik csoportba öt, a másikba hat szakiskolás kerül. Még jó, hogy nem kérnek abszolút pontosságot a fele-fele arány megszabásánál, és nem követelik, hogy mindkét csoport öt és fél tanulóból álljon…
Erre mondják: megáll az ész. A józan észre gondolok, mert a „sima” valószínűleg már rég megállt azoknál, akik a rendeleteket hozzák, bizonyára mindenféle terepismeret nélkül.
Arról ne is beszéljünk, hogy a szigorú iskolai elkülönítés, osztály-megosztás mellett a tanulók intézményen kívül intenzív társadalmi életet folytatnak. Együtt játszanak a tömbház mellett, együtt szórakoznak a parkokban, együtt isszák a sört a kocsmákban. Minél nagyobbak, annál szorosabb a kapcsolat köztük. Nyilván, mindez maszk, ötpercenkénti fertőtlenítés nélkül. Szociális távolságtartásról pedig szó sem lehet, hiszen az élet épp a szociális közelségről, a társadalmi együttélésről szól. Mint ahogyan mondani szokták: fajtól, nemzetiségtől, nemtől, vallási hovatartozástól függetlenül.
