Ki ne emlékezne az Yvonne, burgundi hercegnő esernyős nagynénijére, A csoda Köménynéjére, a Trakhiszi nők dajkájára vagy az Akárki Vénasszonyára? Ki ne emlékezne az Anyára a Vérnászból, az Öregasszonyra az Alkésztiszből, Klütaimnésztrára az Iphigeneia Auliszban című előadásból? És tovább is lehetne sorolni rengeteg olyan szerepét, mely meghatározó fontosságú volt nemcsak bizonyos előadások szempontjából, hanem a sepsiszentgyörgyi színház mindenkori történetének, jellegzetes arculatának kialakulásában is. Szerepeinek nagy részét a mi nemzedékünk már nem láthatta, de ha kutakodik egy kicsit az ember a színház archívumában, végignézi az archív felvételeket, és beleolvas az előadásokról szóló krónikákba, kritikákba, egyértelművé válik számára, hogy miért nevezik őt egyes színháztörténeti források a sepsiszentgyörgyi színház Nagyasszonyának.

1957 óta, mióta a szentgyörgyi társulat tagja, a zenés vígjátékokat, kabarékat leszámítva szinte valamennyi előadás szereposztásában feltűnik a neve. „Paraszt típus vagyok, szomorkás, kesernyés arckifejezéssel, inkább a komolyabb szerepek találtak rám” – vallotta egy interjúban. Tompa Miklós minden szentgyörgyi rendezésében játszott, de más rendezők is állandóan foglalkoztatták. Legutóbb Bocsárdi László, aki nyugdíjasként is nagyon sok fontos szerepet bízott rá. Bocsárdi így nyilatkozott róla egy korábbi interjúban: „Rendkívüli érzéke van a tragikus és a groteszk iránt. Ez utóbbira csak az igazán jó színészek éreznek rá, mert ez egy kötéltánc a tragikus és komikus között...”

Molnár Gizella 1935-ben született Gyimesközéplokon, 1953-ban Csíkszeredában végezte a középiskolát, 1957-ben pedig a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémiát. Ő volt a sepsiszentgyörgyi színház első diplomás színésze. 1999 óta nyugdíjas, 2000-től tizenhárom éven át művészi beszédet tanított a művészeti líceum drámatagozatán és a Művészeti Népiskola színészosztályaiban. Szentgyörgyi István-díjas, Poór Lili-díjas, Pro Urbe díjas, többszörös alakításdíjas, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem aranydiplomása.

Több mint 60 évet töltött Thália szolgálatában, mely során saját bevallása szerint mindig az érdekelte igazán, ami túlmutat a rutinon, a látványosságon, mindenben a tartalmat, a gondolatokat, a mélyebb értelmet kereste. Egy korábbi interjúban így nyilatkozott a halálról: „Úgy érzem, mint minden más dolgot, ezt is nagyon jól kitalálta a Mindenható. Hetvenöt éves koromig eszembe sem jutott, hogy megöregszem, csak éltem, dolgoztam. Aztán egyre gyengébb lettem, és egyre nehezebb elviselni az öregséget. Jönnek a bajok, a tehetetlenség, és be kell látnom, hogy át kell adnom a helyemet. Hány nálam fiatalabb színész végzett 1957 óta... Elmúlunk, ez az élet rendje. És jól van ez így.”

Nyugodjon békében, Gizi néni!