A minisztérium pénteki összesítése szerint a tanügyi intézmények háromnegyedében zajlik normális tanítás, öt százalékukban már teljesen a virtuális térbe költözött a gyermekekkel való foglalkozás, máshol csak félig, de a hétvégi járványmutatók tükrében a helyzet tovább romolhat. Mindez persze nem lenne tragédia, ha a körülmények megfelelőek lennének, de hiába hirdette meg a szaktárca már májusban, hogy táblagépekkel látja el a rászoruló diákokat, a nagyvonalú vállalást mindmáig csak részben teljesítette. Az önkormányzatok próbálták lefedni az űrt, a gazdagabbaknak sikerült is, ám éppen a szegényebb települések legszegényebb diákjai maradtak tanulási eszköz nélkül. Ott, ahol iskolába is csak az ingyentízóraiért engedték a gyermeket, és még villanyáram sem biztos, hogy adatik a nyomorult házacskában, továbbra is álom maradt az internet, a számítógép vagy okostelefon. A legszámkivetettebbek lemorzsolódása tehát szinte bizonyos, és Romániában egyáltalán nincsenek kevesen.

Ám nemcsak a legnyomorultabbak helyzete fordul még rosszabbra így, hogy a tanulás esélyétől is megfosztatnak, egy átlagos két-három gyermekes családnak sem egyszerű biztosítania minden gyermeke számára az eszközt és a külön szobát, ahol követheti a virtuális térben zajló órákat, s a munkára kényszerülő szülőnek még azt is ellenőriznie kellene, hogy csemetéi valóban tanulnak-e, vagy másra használják a nehezen beszerzett kütyüt. Gond van persze a tanórák megtartásával is, sok pedagógus – tisztelet a kivételnek – ugyancsak lazán értelmezi a távoktatást, akadnak bőven, akik nem is értenek a számítógéphez és fél év sem volt elegendő, hogy valamelyest felkészüljenek, a tankönyvből kimásolt leckéket, feladatokat küldik el diákjaiknak, többnyire délután. És ahogy egyre több iskola kényszerül virtuális térbe, egyre több a panasz a közösségi oldalakon. A minisztérium pedig, mintha rózsaszín ködbe burkolózna, nem hajlandó tudomást venni a szaporodó gondokról, egyre csak szajkózzák, hogy mily nagyszerűen sikerül kezelniük a helyzetet.

Egy rendszer legnagyobb hibái mindig vészhelyzetben ütköznek ki leginkább, és ezt tapasztalhatjuk most a harminc éve alulfinanszírozott, mostohagyermekként kezelt román oktatásban: hatványozottan bukkannak elő a „békeidőben” aprónak tűnő hiányosságok, elefánt méretűvé növekednek a nagyobb visszásságok. Az elmúlt esztendőkben többször neveztük már áldozati nemzedéknek a romániai fiatalokat, de lám, a világjárvány miatt kiderül, most válnak igazán áldozattá, mikor még az sem adatik meg, hogy koptassák ama iskolapadokat. És nem is remélhetjük a kaotikus helyzet javulását, amíg a romániai oktatásért felelősök a hibák kiküszöbölése, a szűkre szabott lehetőségek kihasználása helyett csak a kampány- és sikerpropagandával vannak elfoglalva.