Több megyében, településen máris megteltek a fertőzötteket ápoló osztályok, a friss fertőzöttek pedig csak gyarapodnak, amint a súlyos állapotban kórházba kerülők száma is vészesen megugrott, s a kórral összefüggésbe hozható elhalálozások aránya is elkeserítően nagy lett. Naponta rekordok dőlnek meg, érthető tehát, hogy a kormány szintjén is megbolydult az élet, az egészségügyi szaktárca vezére, Nelu Tătaru igen gyakran figyelmeztet, hogy bizony nagy baj van, intézkedniük kell, és amire készülnek, nem lesz túl népszerű, de szükséges, ha nem akarjuk, hogy még a mostaninál is sötétebb idők következzenek. Hogy az intézkedések pontosan melyek lesznek, arról természetesen most sem tudni, mind a miniszter, mind a kormány feje, Ludovic Orban csak feltételes módon volt hajlandó beszélni. A tegnapi értesülések szerint a kötelező nyílttéri maszkhasználat bevezetése bizonyos fertőzöttségi arány felett, vagy a tünetmentes betegnek az otthoni, a családorvosok általi ellátása tűnik biztosnak, illetve esélyes még, hogy a magánrendezvényekre is bevezetnek adott korlátozásokat (így a résztvevők lehetséges felső számának a drasztikus lecsökkentése).

A maszkhasználat kültéri kötelezővé tétele ott, ahol tombol a vírus, egyáltalán nem ördögtől való, és akár még segíthet is a terjedés lassításában, a visszaszorításban. Ami a magánrendezvényeket illeti, nos, a nyáron elég gyakran lehetett hallani több száz fős összejövetelekről, önfeledt mulatozásokról, amelyeken híre-hamva sem volt álarchordásnak, távolságtartásnak. Az ilyen alkalmak bármely cseppfertőzéssel, érintkezéssel terjedő kórokozónak maga az ígéret földje.

Sajnos a harmadik elképzelésről, hogy a családorvosokra dobnák át a tünetmentes (vagy enyhe tüneteket mutató) fertőzöttek ápolását, kezelését, állapotuk közvetlen követését, ezzel tehermentesítve a sürgősségi, kórházi rendszert, már távolról sem lehet megértően vélekedni. Első látásra esetleg észszerűnek tűnhet, de sajnos az aktuális kormányunk ismét a fonákjáról indult. Megint úgy készülnek döntést hozni, hogy nem is fárasztották magukat azzal, hogy előzőleg egyeztessenek az érintettekkel, vagy elárulják, hogy mégis hogyan képzelték el az egészet a gyakorlatban. Egy árva szó sem esik arról, hogy a betegeket felkereső családorvosok milyen védőfelszerelésekkel végzik majd a vizsgálatokat, mi lesz, ha ők is megfertőződnek, illetve pontosan hogyan, mivel kezelik majd a fertőzötteket, hiszen ez sokszor a nagy egészségügyi intézetek szakosztályain is kérdéses. De legalább ennyire érdekes kérdés, hogy a járvánnyal való nagy, pénz, paripa és fegyver nélkül vívott harcuk közepette az egyszerű, klasszikus pácienseikre marad még egyáltalán idejük, és mennyire lesz biztonságos a rendelés ilyen körülmények között? Csűrhetjük, csavarhatjuk, újból csak a tartalom nélküli formák ősi receptjénél tartunk, csak az ár most túl nagy lehet.