Elnézem délutánonként az uzoni gyermekeket, milyen önfeledten és vidáman játszanak kis lakónegyedi parkunkban. Mind olyan ügyeskék! Gondolataimban visszatérek az én gyermekkoromra, amikor ténylegesen végigjártuk a tanévet, és vakációra jöttünk. Néhai kedves tanáraink mindig jó szóval búcsúztattak minket az évzárókon, munkát fektettek szellemi épülésünkbe. A közelmúltban találkoztam Veress Enéh Erzsébet, férjezett Konkolyné szobrászművész asszonnyal, aki szíves volt néhai szüleiről elbeszélgetni velem. Emlékezek és emlékeztetek sok-sok uzoni diákot volt tanárainkra, valamint egykori iskolaigazgatónkra.
Veress Gyula tanító, tanár, iskolaigazgató 1927 áprilisában született a közeli Prázsmáron, ahol édesapja szíjgyártóműhelyt tartott fenn két inassal. Ketten voltak testvérek, és Gyula nem az apai mesterséget követte, inkább tanulni vágyott. Édesapja teljesítette vágyát, így került a székelykeresztúri tanítóképzőbe, amelyet sikeresen el is végzett. Közben kitört a II. világháború, és 1944-ben, 17 évesen őt is behívták tartalékos leventekatonának, azonban sikerült befejeznie tanulmányait. Mivel egyik tanára, Kosztándi Jenő felismerte művészi tehetségét, tanácsára Kolozsváron jelentkezett rajztanári szakra, az akkori nevén Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemre. A sikeres felvételi után behívták katonának, ám a háború után már nem vették vissza az egyetemre, Prázsmáron élő szüleit ugyanis kuláklistára tették. 1947-ben tanítóként kihelyezték a szülőhelyétől (akkori viszonyok között) messzinek számító Erzsébetvárosba (a hajdani Ebesfalvára). A Nagyküküllő mentén, Medgyestől 20 kilométerre fekvő település ma Szeben megyéhez tartozik.
1948 végén a hidvégi általános iskolába helyezték át, itt ismerkedett meg a fiatal tanítónővel, Fábián- Szilágyi Erzsébettel, aki 1950-ben már Uzonban tanított; ugyanebben az évben házasságot is kötöttek. Veress Gyula 1949-ben az illyefalvi általános iskola igazgatója, 1950 és 1953 között az aldobolyi iskoláé. Innen helyezték át az uzoni általános iskolához, amely ma Tatrangi Sándor nevét viseli, és ahol öt évet tanítóskodott. Mozgalmas évek voltak ezek számára is, mert a családalapítás, pedagógusi és intézményvezetői munkája mellett román–magyar tanári oklevelet is szerzett 1959-ben (amikor a kolozsvári tudományegyetem a Babeș–Bolyai nevet kapta). Ugyanebben az évben a sepsirajoni tanügyi káderosztály kinevezte az uzoni általános iskolához igazgatónak. Ezt a tisztséget 18 éven át töltötte be, hűséges szolgálatával jó légkört varázsolva a tanítók és tanárok között.
Ma is élő tanító nénim, aki szintén férjezett Veress Erzsébet névre hallgat (beceneve Pöszi) így emlékszik erre a korszakra: „Öröm volt az uzoni iskolában dolgozni, szerették, tisztelték egymást és tanultak egymástól. Úgy élték meg mindennapjaikat az iskolában, mint egy nagy család, akik békességben vannak egymással.” Veress Gyula iskolaigazgató idejében, az 1960-as években épült fel az „új” iskola, ami az V–VIII. osztályok termeivel, biológialaboratóriumával, titkársági, tanári és igazgatói szobával abban az időben impozánsnak számított.
A tanügyi káderosztály 1977-ben megvonta Veress Gyula iskolaigazgatótól a kinevezést. Lánya, Enéh ekkor látta édesapját először zokogni, merthogy ezt nem érdemelte meg. Az iskolánál tovább tanított, főleg román nyelvet és irodalmat, utolsó osztályának diákja volt Ráduly István jelenlegi polgármester is.
1980 után megbetegedett, ötvennégy évesen szólította magához az Úr. 1981. augusztus 24-én hantolták el az uzoni temetőben.
Neje, Veress Erzsébet (született Szilágyi) Brassóban jött világra 1927 októberében. Csak rövid ideig tudhatta édesanyját magáénak, mivel öccsének születése után tejlázban meghalt, hátrahagyva három kisgyereket. Anyai nagymamája vette őket magukhoz, de ez nagy megpróbáltatás volt az idősödő asszonynak, így a kis Erzsébetet az anyai nagynéni és egyben keresztmama vette pártfogás alá, később neve alá fogadta, így lett Fábián a második vezetékneve.
A nagynéni jómodú volt, több birtokkal is rendelkezett Baróton, Bodoson és Uzonkafürdőn. Erzsébet Erdővidéken hol itt, hol ott találta magát, erejéhez mérten segítenie is kellett, gyerekkora nem csak játszadozásban telt el. Amikor elvégezte elemi iskoláit, a nagynéni hatására felvételizett a marosvásárhelyi tanítóképzőbe, amelyet 1948-ban sikeresen el is végezett. Ekkortájt az egyik nagybácsija, Fábián László ügyvéd volt Marosvásárhelyen, aki azt a tanácsot adta a fiatal végzős tanítónőnek, hogy lehetőleg messzebbre helyeztesse magát a lakhelyétől. Kezdő tanítóként így került Előpatakra, majd Hidvégre.
Fábián-Szilágyi Erzsébet 1949 őszén került Uzonba mint tanító, a későbbi évek során pedig az V–VIII. osztályosokat okította magyar nyelvre és irodalomra nagy odaadással; tovább tanuló diákjainak tudását a líceumi tanárok is elismerték. Lányuk, Enéh szerint szülei minden tőlük telhetőt megtettek a szakmájukban, édesanyja úgy vélte, hogy megéri a fáradságot az is, ha csak egy gyermeket sikerül a tanulásra irányítani.
Veress Erzsébet pedagógusi pályáját tanítóként fejezte be. 1984-ben ment nyugdíjba, és 1996-ban, 69 évesen hunyt el.
A máshonnan származó tanító házaspár Uzonban lelt végleges otthonra, ahol bő három évtizedet dolgoztak, tudásukat a diákokra áldozva, akiket odaadóan szerettek. Házat is vásároltak a faluban. Három gyermekük született, de sajnos a család majdnem minden tagja korán elhunyt. Az elsőszülött fiút, Elődkét négyévesen veszítették el, Alpárt – aki szobrászművész lett Tokajban – 2014-ben, 50 évesen érte a vég, egyedül a lányuk, Enéh viszi tovább az édesapa nevét és tehetségét, szintén szobrászművészként, az anyaországi Veresegyházán él és alkot.
Veres Ibolya, Uzon
