MagyarországÚj elnöke van a Kúriának

2020. október 21., szerda, Világfigyelő

Megválasztotta a magyar Országgyűlés Varga Zsolt András volt alkotmánybírót a Kúria elnökének hétfőn. Varga Zsolt András 135 igen, 26 nem szavazatot kapott a titkos szavazáson.

A megválasztott elnök esküt tett, 2021. január 2-tól Darák Pétert váltja az elnöki poszton. A magyar alaptörvény szerint a Kúria elnökét a bírák közül kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja; megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Áder János köztársasági elnök október 5-én tett javaslatot Varga Zsolt András megválasztására.

Varga Zsolt András elmondta: úgy érzi, hogy jelölésével és megválasztásával Magyarország a bizalmát fejezte ki felé, amelyet próbál megszolgálni. Az MTI-nek kifejtette: megválasztása mögött mintegy huszonnyolc évnyi szakmai munka áll, amelyet mindig egy szakmai közösség részeként végzett. Hangsúlyozta: próbálja most ezt a bizalmat megszolgálni, de továbbra sem egyedül, hanem a Kúria bírói közösségének tagjaként. A következő két és fél hónapban ezért megpróbálja megismerni a Kúria véleményét az intézmény jövőjéről, és maga is megosztja elképzeléseit a bírákkal. Hozzátette, terveit ezután hozza majd nyilvánosságra.

A Kúria következő elnöke 1968-ban született Marosvásárhelyen. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett jogászként 1995-ben, később ugyanitt szerzett PhD-fokozatot is, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen habilitált. 2012 óta egyetemi tanár, emellett katekéta-lelkipásztori munkatárs. Több fővárosi ügyészségen is dolgozott, majd az Országgyűlési Biztos Hivatalába került, ahol idővel hivatalvezető lett. Két alkalommal, összesen mintegy tíz éven át tevékenykedett a legfőbb ügyész helyetteseként, majd a Velencei Bizottság tagja lett. 2017 és 2019 decembere között a Velencei Bizottság Nemzetközi Jogi Albizottságának alelnöke, majd az Alkotmánybíróság Albizottságának alelnöke lett. Szemtanúja volt a marosvásárhelyi fekete márciusnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2020-10-21: Világfigyelő - :

Tömegével csatlakoznak a katalánok a székely petícióhoz

Spanyolország lehet a következő európai uniós állam, ahol határidőre összegyűlik a kellő számú aláírás a székely petícióhoz: a katalánok ezrével csatlakoznak az akcióhoz. Közben egyre több országban nő az aláírási kedv, amire szükség is van, mert közeledik a kezdeményezés november 7-i határideje – írja a Magyar Nemzet.
2020-10-21: Világfigyelő - :

Hadrendben a vírus ellen: Jövő év közepére lehet oltás

Száznyolcvannégy ország csatlakozott eddig a koronavírus elleni védőoltásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítását célzó kezdeményezéshez, a COVAX-hoz – közölte tegnap Genfben a kezdeményezést elindító Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.