Székföldi Magyar Napok

2020. október 21., szerda, Közélet

Október 18-án, vasárnap az eddig megszokott néptánc-népdal műsor és magyar bál helyett a hidvégi református templom harangjai hívták imára a község magyarságát, majd orgonatörténeti előadás és koncert is elhangzott.

  • A hidvégi magyar templom.  Fotó: Albert Levente
    A hidvégi magyar templom. Fotó: Albert Levente

A rendezvény istentisztelettel kezdődött, amelyen Kristály László Zsolt helybeli lelkipásztor hirdetett igét, összefogásra-összetartásra buzdította Hidvég és Székföld magyarságát. Keressék az utat a más nemzetiségekkel való békés együttélésre – mondta –, ne engedjék, hogy a múlt eseményeit idézve pusztulás legyen számukra a jövő.

A Kolonits István orgonaépítő nyomában című kiállítást Szőts Papp Zsuzsa mutatta be, Sípok hangja volt a címe annak az orgonakoncertnek, melyen fellépett Lőfi Gellért, Opra Kitti Fruzsina és Szép Szilveszter.

Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a települések lelkészei és az RMDSZ helyi szervezeteinek képviselői továbbra is folytatják a székföldi hagyománysorozatot – jelentette be Kiss Csilla, a szórványprogram felelőse. A Székföldi Magyar Napok következő állomása Erősd. Itt idén a hagyományos mesterségek bemutatására kerül a sor kiállítással, gyermekfoglalkozásokkal és dokumentumfilmekkel. (kgyz)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2020-10-21: Közélet - Bokor Gábor:

Fejlesztik a pákéi kultúrotthont

Tovább szépül, korszerűsödik a pákéi kultúrotthon. A Kovászna Megye Tanácsánál elnyert vissza nem térítendő, a befektetést ötven százalékban fedező támogatásnak köszönhetően felújíthatták a fűtésrendszert – mondta el érdeklődésünkre Tánczos Szabolcs, Barátos község polgármestere.
2020-10-21: Közélet - :

Megtalálták a csellengőket

Brassóban találták meg a rendőrök azt a két kiskorú lányt, akiknek eltűnését hétfőn jelezték szüleik.