Táblagépek, laptopok, kamerákBefuccsolt a központosított eszközbeszerzés

2020. október 21., szerda, Közélet

Eddig egyetlen táblagép, laptop, kamera sem érkezett meg abból az eszközcsomagból, amit megyénknek meg kellett volna kapnia a különböző országos pályázatok révén, s bár előbb háromezer, később kétszer annyi igénylést nyújtottak be az iskolák táblagépekre, legtöbb esetben válasz sem érkezett a központi adattártól. A helyi önkormányzatok, civil szervezetek kivételével senki nem segített az iskoláknak, ki hogy tudja, helyben oldja meg, miként vonja be a különböző korosztályú diákokat az online oktatásba – erősítette meg lapunk érdeklődésére Kiss Imre megyei főtanfelügyelő.

  • Várja a bukaresti támogatást a megyei tanfelügyelőség. Albert Levente felvétele
    Várja a bukaresti támogatást a megyei tanfelügyelőség. Albert Levente felvétele

A májusi felmérés alapján az integrált informatikai rendszerbe bejelentett igénylés szerint közel háromezer táblagépnek kellett volna érkeznie a megyébe, ennek ellenére eddig egyetlen eszközt sem kaptak az iskolák ebből a rendelésből, és a második, valamint az ehhez kapcsolódó harmadik pályázati csomag is egyelőre elméleti síkon fut, nem tudni, mikor lesz ezeknek gyakorlati kivitelezése – összegez a főtanfelügyelő. A 256-os kormányrendelet alapján a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség kétmillió lejt kap egészségügyi megelőzésre, felszerelésre, maszkokra, fertőtlenítőkre, amelyek benne vannak abban a csomagban is, amit a 144-es kormányhatározat alapján az uniós fejlesztési programban hirdettek meg, tehát a kettő összekapcsolódik, a többit digitális eszközökre lehet költeni, ez szintén egybeesik a 144-es sürgősségi kormányrendelet vonatkozó költségvonzatával – részletezte Kiss Imre. A 756-os kormányrendelettel leosztott kétmillió lejből háromszázezer lejre maszkokat, védőfelszerelést vásárolnak, erre a tenderfüzet már kész van, 1 200 000 lejre táblagépet, laptopot és webkamerát vásárolnak, a licitet meghirdették, ha november végére lesz ajánlattevő és termék, akkor decemberben le lehet szállítani és szét lehet osztani az eszközöket. Miután a háromezer táblagépet szétosztják az első lista alapján, utána újabb prioritáslistát állítanak össze, és az iskolák felmérése alapján eljuttatják a nagycsaládosoknak, valamint azoknak, akik kimaradtak és szükségük van rá.

Kiss Imre hangsúlyozta, ez a tanév sem lesz olyan, mint a korábbiak, szerinte még az előzőnél is hátrányosabb helyzetben vannak a legkisebbek, mert alap nélkül kezdik a távoktatást, ami úgy véli, semmiképpen nem helyettesíti a tantermi munkát. A főtanfelügyelő hangsúlyozza, a szülőkre minden eddiginél több feladat hárul, mert a kisebb gyermekek esetében részt kell venniük a távoktatásában, de ez a tanítási mód szerinte minden korosztály számára hátrányt jelent, amit nehéz lesz bepótolni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 712
szavazógép
2020-10-21: Közélet - :

Székelyföld autonómiájának napja

A koronavírus-járvány miatt nehéz körülmények között, de mégis megtartják Székelyföld autonómiájának napját – jelentette be tegnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
2020-10-21: Közélet - Hecser László:

Újrarendezi sorait az RMDSZ (Barót)

Lázár-Kiss Barna András hónap eleji lemondását követően Gál Károly látja el a baróti városi RMDSZ-szervezet elnöki teendőit. A megbízott elnök legfontosabb feladatának a parlamenti választási kampány megszervezését tartja: hozzá kell járulniuk a szövetség országos sikeréhez, a lehető legtöbb szavazat begyűjtéséhez pedig minden eddiginél jobb mozgósításra lesz szükség.