A főhajtás első állomása a városháza épülete oldalán elhelyezett, Gloria Victis tábla volt – mely annak a 23 sepsiszentgyörgyi polgárnak állít emléket, akiket a forradalmat követően összesen 265 évnyi börtönre ítélt a kommunista hatalom. A volt politikai foglyok képviseletében Zsók László emlékeztetett, hogy noha Erdélyben a Budapestihez hasonló forradalom és szabadságharc nem bontakozott, bontakozhatott ki, de többen mozgalmakat, szerveződéseket hívtak életre, szolidaritásuknak adva hangot a zsarnokság ellen harcoló fiatalokkal. Zsók László szavait követően a szövetség tagjai, majd az önkormányzat képviselői – Antal Árpád polgármester, Sztakics Éva, valamint Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterek – helyeztek el koszorúkat, majd a megemlékezők átvonultak a Csíki utcába, ahol megkoszorúzták Szalay Attila, 1956-os mártír emléktábláját. Zsók László röviden szólt a forradalom első háromszéki áldozatáról, akit 1958-ban ítéltek el, majd egy évre rá máig tisztázatlan okok miatt a szamosújvári börtönben meghalt, és még pontos nyughelye sem ismert, lévén hogy a rabtemetőbe jeltelen sírba temették. Ahogy Zsók László fogalmazott: „máig nem tudni, pontosan hol kaparták el”.

A koronavírus árnyéka által kísért megemlékezés következő állomása az Kónya Ádám Művelődési Ház szomszédságában álló '56-os emlékmű volt, ahol a főhajtásra és a koszorúzásra korlátozódott a tiszteletadás, majd az utolsó megálló a központi Erzsébet parkban a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafa volt.

Antal Árpád polgármester a megemlékezést követően a Facebook közösségi portálon tette közzé az '56-os forradalom és szabadságharccal kapcsolatos gondolatait. „Azt mondják, ahhoz, hogy megértsük a szabadságot, hogy megérezzük az ízét, először szabadnak kell lennünk. Talán igazuk van. A történelmünk, a mi tapasztalásunk azonban mást mondat velünk: igazságtalanul kiszabott rabságban, szolgasorsban, elnyomásban százszorta többet értettek az emberek a szabadságról! Hiszen ha fogoly vagy, semmi sem csillog fényesebben, mint a nap a rácsok mögött. Ha tilos szólnod, üvölteni akarsz, és ha nem engedik lépned, végtelen mérföldeket gyalogolnál át” – indította üzenetét Antal Árpád. A polgármester szerint e dátumon óhatatlanul a szabadság körül pörögnek a gondolataink, és felvetődik a kérdés: vajon tudták a pesti srácok, az erdélyi fiatalok, a szomszédos országok forradalmárai, hogy mit veszíthetnek, amikor utcára vonultak ’56-ban? Számoltak a börtönnel, a megtorlással, a kínpaddal, vagy csak rendíthetetlenül hitték, hogy győzhet, hogy győzni tud, amire sokan gondolni sem mertek. És ha tudták, miért mentek? Antal Árpád meglátása szerint 64 éve nem azért emlékezünk rájuk, mert tudtak valamit, hanem mert minden ellenére, olyasmit tettek, „amitől a világ már sohasem lehetett ugyanolyan, mint amilyen azelőtt volt”. Tenni, lépni, úgy hinni, és választani minden ellenére mind bátorság – fogalmazott az elöljáró, majd a ma emberének is üzent: ma nem kell szabadság és élet között választani. „De emlékük kötelez, hogy minden nap megkeressük magunkban a bátorságot! Mert elsősorban bátorság kell, és sok-sok tett ahhoz, hogy jobb legyen a világunk, hogy minden nappal többek legyünk mi is!”.