Az amúgy kisebbségbe szorult kézdivásárhelyi frakció megszavazta tehát a határozatot, ám kiderült, nem jól tette. Nem számolt azzal, hogy az RMDSZ továbbra is csak ,,elvileg" hajlandó kiállni az autonómia-népszavazás mellett, a gyakorlati lépéseket elutasítja, alapos, pontos előkészítést követel, s bár megtehetné, nem hajlandó ehhez konkrét segítséget nyújtani.

A szinte pánikszerű kapkodást igazolja az a balul sikerült közlemény, amellyel megpróbáltak a felső igényhez igazodni, és közben úgy kimászni a slamasztikából, hogy ne rombolják tovább a szövetség és felső-háromszéki képviselőjelöltje igen-csak megtépázott hitelét. Vádaskodnak, politikai ellenfeleikre mutogatnak, az autonómia ügyének fontosságáról beszélnek, és kiderül, az RMDSZ-es önkormányzati képviselők azt sem tudják, miről szavaznak, betegségre hivatkozva nem vesznek részt a szakbizottsági vitákon. Leköszönt, de a jelek szerint továbbra is tevékeny elnökük azért aggódik, hogy az autonómiáról szóló vita eltereli a figyelmet az oly fontos választásokról, s ez jelzi: a szövetség még itt, a Székelyföldön sem tekinti elsőrendű fontosságúnak az önrendelkezést, jelen pillanatban a bársonyszékek megszerzése egyetlen céljuk.

Az autonómia-népszavazást kezdeményező SZNT abban a hitben tette meg a lépést, hogy színvallásra késztetheti a választásokon megméretkező jelölteket, úgy vélte, eljött az ideje, hogy olyan képviselőket, szenátorokat válasszunk, akik hajlandóak tevékenyen szerepet vállalni az önrendelkezés elérésének ügyében. Az RMDSZ ezzel a lépésével bebizonyította, számára az autonómia nem cél, hanem továbbra is kampányeszköz csupán.