A szűk körű megemlékezés a régi református temetőben a Szoboszlai kirakatperben kivégzett tíz mártír emlékére állított kopjafánál kezdődött koszorúzással és imával. Az alig pár percig tartó rendezvényen beszédek nem hangzottak el, a Református Kollégium tanulói az iskolájukban emlékeztek ’56 hőseire.

Az egybegyűltek a temetőből a Hősök Emlékműve elé vonultak, ahol civil szervezetek képviselői csatlakoztak hozzájuk. A koszorúzás után a jelenlevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt, beszédek itt sem hangzottak el. Este a 2009-ben felavatott ’56-os emlékműnél a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés képviselői helyezték el a kegyelet virágait és gyertyagyújtással tisztelegtek a hősök emléke előtt.

A Vetró András által készített szobornál Józsa Irén ny. tanárnő arról beszélt, hogy az erdélyi megtorlás sokkal kegyetlenebb volt, mint az anyaországban. Szigyártó Szőcs Emese nagyapja, az albisi Elekes Balázs meghurcolásáról és börtönéveiről szólt.

A koszorúzás alkalmával a szobornál Vetró András elmondta: „A szobor tulajdonképpen egy áldozat, egy szomorú arc, ami egész nemzetünket jellemezi, a franciáknál is egy nő a szabadság jelképe, az aradi emlékmű szintén nőt ábrázol. Itt is egy jelképpel állunk szemben, a szétvágott női fej, ami nem esik szét. A művésznek nem az a feladata, hogy egy teljesen elvesztett, lehangoló alkotást készítsen, hanem egy kis reményt sugározzon. Ezért az elvágott fej a nyakon át a melle felé összeforr, és a kérdés sugárzik róla. Vajon összeforrunk még, fognak-e együvé tartozni az elszakított országrészek?”

A rövid ünnepség közös imával zárult. A Világháborús Emlékműnél a Kézdiszéki és a Kézdivásárhelyi Székely Tanács nevében Fekete Miklós ny. zenetanár, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke emlékezett a 64 évvel ezelőtti eseményekre. A megszokott esti fáklyás felvonulásra és a Hősök Emlékműve előtti ünnepi műsorra idén nem került sor.