Két, könnyebb sérülést okozó baleset is történt október 22-én kora délután megyénkben. 15 óra tájban Kézdivásárhelyen a Gyárak utcájában egy Brassó felől jövő gépkocsi 22 éves sofőrje nem adott elsőbbséget a megfelelően kijelölt gyalogátjáróra lelépő 18 éves lánynak, és elsodorta.
Az áldozatot kórházba szállították, sérülése nem volt súlyos. Egy órával később Sepsiszentkirályból jelentették, hogy egy Sepsiszentgyörgyre tartó gépkocsi egy bal kanyarban kisodródott az úttestről, egy kerítésnek ütközött, majd felborult. Egy 68 éves férfi vezette, aki szintén megúszta könnyebb sérülésekkel. Egyik sofőr leheletében sem mértek alkoholt, de azért bekísérték őket vérvételre, és mindkettőjük ellen testi sértés miatt indítottak eljárást. Ugyanazon a napon, délelőtt tíz órakor a sepsiszentgyörgyi Kós Károly utcában egy forgalomba be nem írt autót azonosítottak a rendőrök, 37 éves vezetője ellen bűnvádi eljárást indítottak. (demeter)