A csehországi Budějovicén valamikor 1265-ben kezdtek el sört főzni, és ugyanott 1795-ben alakult meg a Pivovar Samson. Innen a Samson 1795 sör neve, amely a főzde első számú exportterméke.
2017 nyarán többször is farkasszemet néztem az egyik megyeszékhelyi közért hűtőjében lévő folyékony kenyérrel, amíg végül megvásároltam ezt a klasszikus cseh habos nedűt. Nagy bánatomra azóta ez a serital eltűnt a bolt polcairól, hiszen alkalomadtán jólesett volna még elfogyasztani egy-két üveggel belőle.
Annak ellenére, hogy számomra ismeretlenül csengett a Samson 1795 neve, nem csalódtam benne, egy igazán korrekt sört fedeztem fel. Illata a klasszikus cseh sörökét juttatta eszembe, a könnyed nedűnek vékony és hamar apadó volt a habkoronája, színe pedig aranybarna. A karakteres aromájából egy picit hiányzik a komló, de ez még így sem rontja el a kellemes összhatást. Édes, de nem túlzottan, amivel jól párosul az utóízbeli kellemes keserűség. A kisebb alkoholtartama mellett közepes a karbonizációja is, s talán ez teszi frissítővé és könnyen ihatóvá.
Adatok: * gyártja: Pivovar Samson * származási hely: Csehország * ára: 4,85 lej * kiszerelése: üveg (500 ml) * alkoholtartalom: 4,7% * szárazanyag-tartalom: 11.2ºP • IBU: 23 * összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat * típus: lager (világos sör) • színe: aranybarna * a sör pontszáma: 7/10.
Tibodi Ferenc
(sor-csap.blogspot.com)
Sörlexikon: Altbier – ez tulajdonképpen egy német ale, amely felsőerjesztéssel készül. Több héten keresztül igen alacsony hőmérsékleten tárolják. Ez a sör az északnémet városok sajátja, leghíresebb a düsseldorfi alt sör. Általában bronzszínű, csípősen kesernyés és enyhén fanyar ízű, alkoholtartalma 4–5%.