Huszonöt év kötelezi a Roby sajtot

2020. október 27., kedd, Gazdakör

A Gazdakör múlt heti számában kezdtük el boncolgatni a mezőgazdasági termékek, a gazdák által előállított nyersanyagok, az ezekből készült termékek értékesítésének gondjait. Sokan panaszkodnak, de vannak kivételek: az életet a maguk során elfogadó, de a gondokba bele nem törődő gazdák, kis feldolgozókat működtető farmerek mutatják a jó, követendő példát. Kiemelkedő mindebben a Gidófalva községhez tartozó kis faluban, Étfalván működő Roby sajtüzem.

Jövő évben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az étfalvi sajtgyár. A közismert Roby sajtot előállító kisüzem számára nincsenek gondok az értékesítéssel. Néhány kisebb felvásárló mellett a termékek zömét a Bertis üzletláncnak adják el. Raktárra nem dolgoznak, mindig annyit termelnek, amennyit hetente el is tudnak adni – derült ki a Csutka Attila tulajdonossal folytatott beszélgetésünkből.
1996-ban létesítették a tejfeldolgozó vállalkozást, melynek lényege, hogy a saját farmról származó tejből füstölt fonott sajtot, valamint sima, füst nélküli sajtkarikákat készítenek. 12 tehénnel kezdték, még a sajtgyár elindítása előtt – elevenítette fel a történetet Csutka. Aztán újabb tíz állatot vásároltak, ezeket egy nagy tejgyártól szerezték be. Ami jó volt az üzletben, hogy nem kellett pénzt adni a jószágért, tejben tudtak törleszteni. Akkoriban épp emelkedett a tej ára, így hamar megszabadultak a tartozástól. Most nyolcvan fejős van a farmon. Sajnos, a munkaerő hiánya miatt az állomány csökkentésére kényszerültek – meséli Csutka. 1996-ig, a tejfeldolgozó elindításáig más munkahelyük is volt, de rájöttek, választani kell a gazdálkodás és a munkahely között. Előbbi mellett döntöttek.

Biztos vevő az üzletlánc
A tejfeldolgozó indulása után üzleteknek szállították ki a sajtot. Húsz évvel ezelőtt ismerték meg Berszány Tibort, a Bertis tulajdonosát, a folyamatosan fejlődő üzletlánccal azóta is élő a kapcsolat. Az ügyintézés egyszerű, telefonon kapják a rendelést, a terméket saját hűtős autóval szállítják a Bertis központi raktárába. Hetente átlagosan 200–250 kilogramm sajtot vesz át az üzletlánc.
– Hány alkalmazottal tudják megvalósítani ezt a termelést? – kérdeztük Csutkától.
– A farmon három ember dolgozik, ugyanennyi a tejfeldolgozóban. Feleségemmel lassan visszavonulunk, nyugdíjasok lettünk, így a farm és a cég vezetését kezdtük átadni fiunknak és menyünknek. Nem álltam le a munkával, inkább a farmon, a mezőn végzem a teendőket.
– Ha jól tudom, több tejcsarnokot is működtetnek, egy megyeszékhelyi tejgyárnak gyűjtik a tejet.
– Ez így igaz. Sajnos a környéken – és nem csak – egyre csökken a szarvasmarha-állomány. Sokan feladják ezt a munkát. Nem egyszerű az állattartás, etetni, fejni kell karácsony, szilveszter napján is, nincs megállás. A déli megyékben egész farmok állatállománya, jó tehenek kerülnek vágóhídra. Az uniós csatlakozás után számos tejterméknek nevezett készítmény kerül a piacra. Alacsony áron, hiszen nem tejből, hanem kókusztejből, pál­maolajból készítik ezeket.

A 25 év kötelez
– A vírusjárvány kezdete óta csökken a forgalmuk?
– Nem mondható, hogy csökkenést érzékelünk. Pedig az elején gondoltunk erre, aggódtunk is a jövőnkért. A Bertisnek nagyon jó az üzlethálózata, bő az árukínálatuk, megvan az állandó vevőkörük. Sokat jelent, hogy ebben a Covid-os időszakban meg tudták oldani a házhoz szállítást. Nem utolsósorban a Roby sajtoknak is megvan a fogyasztói táboruk. Nem engedhetünk a minőségből. A 25 év kötelez erre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 657
szavazógép
2020-10-27: Nemzet-nemzetiség - Nagy D. István:

Lehetsz magyar, csak ne magyarul beszélj? (Etnikumközi Monitor 2020)

Romániában a magyarellenesség a magyar nyelvvel szembeni intoleranciában érhető leginkább tetten, azaz a románok meglehetősen nehezen viselik, ha környezetükben magyarul beszélnek, elutasítják a nyelvi szimmetriát, és ez a diszkriminatív gyakorlatokban ölt testet – erre az általános következtetésre jutottak az Etnikumközi Monitor 2020 címet viselő, a román lakosság körében végzett kérdőíves vizsgálat lebonyolítói. A Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Bálványos Intézet szakemberei által végzett vizsgálat elsődleges célja a Romániában létező magyarellenesség megragadása volt, de megpróbálták azt is feltérképezni, hogy milyen következményei voltak a román politikai kultúrára a koronavírus-járványnak.
2020-10-27: Gazdakör - Incze Péter:

Pályázó szövetkezetek és partnerségek (Vidékfejlesztés)

A mezőgazdasági minisztérium vezetősége többször hangoztatta, hogy az új, most készülő 2021 és 2027 közötti nemzeti stratégiában (ez lesz a neve az új vidékfejlesztési tervnek) jelentős támogatást szánnak majd olyan típusú programok, amelyek a gazdák szövetkezését, partnerségi kapcsolatok és közös beruházások megvalósítását, valamint a termékek közös és előnyösebb értékesítését célozzák meg. A 2014 és 2020 közötti vidékfejlesztési tervben már több ilyen irányú intézkedés is volt. A megyei vidékfejlesztési hivatalnál érdeklődtünk, ilyen szempontból miként fogadták azt a gazdák.