Jó ütemben halad az orbaiteleki ravatalozóház építése. Az építmény már tető alatt, a munkálatok közel hetven százalékát elvégezték. Ha minden terv szerint működik, tavasszal sor kerülhet az átadásra – tudtuk meg Tánczos Szabolcs barátosi polgármestertől.
A községközpontban már korábban megépült a ravatalozó, Pákéban idén adták át. Most Orbaitelekre került a sor – a falubeli tanácstagok tolmácsolták a polgármesternek: a helybéliek nagy igénye, hogy felépüljön a ravatalozóház. Érthető volt a kérés, a korszerű ravatalozó ma már nem hiányozhat egy településről sem, fontos, hogy illő körülmények között lehessen megadni a végtisztességet az eltávozottaknak. Találtak rá pénzforrást, az építkezés költségét, ami hozzávetőlegesen százezer euróra rúg, a községháza saját bevételéből biztosították – számolt be Tánczos Szabolcs. A ravatalozó az orbaiteleki református egyház telkére, a temetőben épül. Az egyházközség presbitériuma egyhangúlag értett egyet azzal, hogy 49 évre bérbe adják a területet a polgármesteri hivatalnak. A létesítmény kezelését az egyházra fogják bízni – húzta alá a polgármester. A ravatalozó minden előírásnak eleget tesz majd, a hűtőkamra mellett mosdót is magában foglal, a fogyatékkal élők bejárását is könnyítik. Az ingatlant már rácsatolták a falu ivóvíz- és szennyvízcsatorna-hálózatára is. Tánczos Szabolcs azt is elmondta, második mandátumát kezdi, a folyamatban lévő munkákat továbbviszik. Ugyanúgy megy az élet tovább, mint a választások előtt két nappal, nem tartottak szünetet a választások idején sem – értékelte.