A parlament elé hívja a Szociáldemokrata Párt (SZDP) Ludovic Orban miniszterelnököt, hogy számoljon be a jövő évi költségvetésről – jelentette be az alakulat első alelnöke, Gabriela Firea, hozzátéve, nem érti, miért nem tette még közzé a kormány az erről szóló tervezetet.
„Ha nincs rejtegetnivalójuk, ha mindenben tisztességesen jártak el a román állampolgárokkal szemben, miért nem tették közzé még a jövő évi büdzsé tervezetét, miért nem tartanak egy sajtótájékoztatót, hogy minden polgár tudja, mik a kormány szándékai például az áfával” – fogalmazott Firea, aki szerint a kormány már döntött az áfaemelésről, „már csak az a kérdés, hogy mennyivel emelik”. Az SZDP első alelnöke kijelentette, alakulata semmilyen formában nem támogatja az áfaemelést, az intézkedés ugyanis a kis- és közepes jövedelműeket sújtaná a leginkább.