Az intézkedések mikéntje viszont állandó és visszatérő probléma országunkban még akkor is, ha többnyire azokat a szabályokat igyekeznek életbe ültetni, amiket más európai államok is.

Most éppen a vásárcsarnokok és az iskolák bezárása ütötte ki a biztosítékot a lakosság jelentős részénél – ami nem is csoda, hiszen főleg az iskolák bezárása eltér az európai gyakorlattól, és szembemegy az Egészségügyi Világszervezet ajánlásával. De voltak más ellenállásba ütköző döntései is a kormánynak, emlékezetes, hogy tavasszal például a borsos, utólag törvénytelennek is bizonyult bírságok borzolták a kedélyeket. Az egyes intézkedéseket kísérő többé vagy kevésbé jogos felháborodás azonban újabb és újabb akadályt jelent a vírus visszaszorítását célzó küzdelemben. Ha pedig a felülről elrendelt szabályok miatti felháborodás értetlenséggel párosul, akkor nagyon könnyen épülnek be bizonyos vírustagadó összeesküvés-elméletekbe, amelyet aztán némi elégtétellel, büszkén hangoztat az a polgár, aki megfejteni, leleplezni véli a kormányzók hátsó szándékát akkor is, ha olyan voltaképpen nincs is.

Az ördögi kör feloldására szemléletváltásra lenne szükség rövid és hosszú távon egyaránt. A legfontosabb az lenne, hogy a hatalom együttműködésre hívja a lakosságot, ne csak korlátozzon, tiltson, tereljen és büntessen, hanem egyenrangú partnerként viszonyuljon a polgárokhoz. Fontos lenne elmagyarázni az egyes intézkedések mögött rejlő logikát is, ha pedig nincs ilyen, akkor felülvizsgálni azokat még akkor is, ha ez meghátrálást, többletszabályozást jelent. Ugyanígy: a korlátozások miatt megélhetési problémákba ütközők számára megoldásokat kellene felmutatni, nem pedig üres ígéreteket. Végül pedig arra is figyelnie kellene a hatalomnak, hogy milyen a krízishelyzetben hozott intézkedések üzenete. A piacok bezárása például kiválóan alkalmas arra, hogy aláássa a kormányba vetett bizalmat, és hogy sokan külföldi érdekek kiszolgálóinak állítsák be a hatalmon levőket.

A legrosszabb üzenete azonban továbbra is az iskolák, óvodák differenciálatlan bezárásának van: az ugyanis az állam oktatáshoz, neveléshez való viszonyulását tükrözi. Egészen pontosan megerősíti azt, amit amúgy már régóta tudunk, hogy a mindenkori román kormánynak nem fontos a minőségi oktatás, a gyermekek képzése, és nem hajlandó áldozni arra, hogy a Klaus Iohannis államelnök által meghirdetett Művelt Románia program valóra váljék. És ezt egy olyan időszakban, amikor ismét egyre világosabbá válik: problémáinkra tartós megoldásokat csak az oktatás, a képzettség, a tudás nyújthat.