Sepsiszentgyörgyön a Horgász utcában mintha vadászlesen volnánk, csendben várakozik ránk a Vadász vendéglő. A csendet azért töröm meg és erősítem föl, mert vendéglátóegységeinkre manapság ennek az ellenkezője jellemző, mindenféle zenegépek dübörögnek és bömbölnek, két egyetérteni akaró ember ezért, és nem vélemény- vagy nézetkülönbségek miatt nem érti egymás szavát.
A csend feltétlenül figyelemre méltó, de nem lehet megenni. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a vendéglő neve csak név-e, vagy Arany Jánosunkkal szólva valóban halat s vadat, mi jó falat, szem-szájnak ingere állapotok uralkodnak a Vadász vendéglő háza táján.
Igen, olyannyira, hogy Páskándi Géza is jól érezné magát, aki Budapestre telepedése után a Nimród vendéglőben próbálkozott búfelejtéssel. Előbb az étlap szó- és ételkínálatát ízlelgetem. Igen, a szavak ízét is, mert kereskedelmünk mintha azzal versengene — tisztelet a kivételnek —, hogy miként lője ki vagy űzze el házunk tájáról a magyar szavakat, idegen szókoszttal etet bennünket. A Vadász vendéglőben még a szavak sorrendje is ahhoz igazodik, hogy egy mondás szerint, amilyen a város, olyan a János. Olvasom: vadásztál, vaddisznópörkölt, vaddisznósült vadas mártással, rántott őzhús gombamártással, szarvaspörkölt, őzpörkölt, szarvassült.
Érdekes, hogy a Vadász vendéglő gazdag magyar szóerdejében a csórékolbász szó (még) nem hajtott ki. Másik érdekesség, hogy a Horgász utca csöndjében (még) nem kínálnak halételeket. Kónya Balázs társtulajdonos, akiben egykori Duna-deltai horgásztársamat is felismerem, aki tehát evett az én halászléfőztömből, mintegy mentegetőzve mondja, hogy a hiány átmeneti, valami jóféle szakácskönyvek is kellenének, hogy a szakácsnő a halra is rákapassa vendégeit. Azt is megtudtuk, hogy a vadhúst Brassóból szerzik be, de jó kapcsolatokat építettek ki a helyi vadász- és horgászegyesülettel is, ahonnan a vadhúst beszerezhetik.
Háromszék az ország egyik leggazdagabb vadaskertje. Csodálkoztunk is, hogy helyi specialitásként a vendéglátás nem figyelt fel erre a vendégfogó sajátosságra. A Vadász vendéglő ezt a csodálkozást máris kilőtte, s hogy a Horgász utcában halétel is legyen, egy táskányi halételrecepttel leptük meg őket. Van, amiben válogatni, mert az egyik 88 ünnepi halételt kínál, a másik, Bornemisza Anna szakácskönyve pozsárból (pontyból) huszonötképpen, harcsából tizennégyképpen, pisztrángból tizennyolcképpen ajánl recepteket, de a csuka minderre rádupláz, mert a krokodilpofájúnak az elkészítését a szakácskönyv negyvenféleképpen ajánlja, míg a tengeri prücsköt — nem tudom, mi az, valami rákféle? — csak kétféleképpen készítteti el. Hát ebből akkor nem kérünk, s a madárételekből sem kívánjuk a sashúst, mert védett madár, a gödényt, gémet, darvat, szajkót, gerlicét, pacsirtát sem, amit eleink, akárcsak a mai taliánok, szépen bekebeleztek.
Majdnem elfelejtettem: az étkek között medvepörkölt is szerepel.
A Horgász utcai Vadász vendéglő ezt az ingyenreklámot szép szavaival érdemelte ki, s hogy az olvasó ne higgye, valami nagy-nagy vadas lakoma búvik meg az írás mögött, a fotós Albert Leventével bevalljuk: a jó seritalon kívül semmi sem kenegette torkunkat. A mellékelt sült halas fotó is Rodostóban készült, de számítunk rá, hogy a Horgász utcai vendéglőben is készíthetünk ehhez hasonlót.
