A megyemenedzseri tisztséget betöltő Klárik László negyvenéves, Sepsiszentgyörgyön született, a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd Bukarestben földrajz—biológia—geológia szakon tanult. Az egyetemen tanársegédként, majd kutatóként dolgozott. 2005 tavaszától 2006 szeptemberéig a belügyminisztérium közigazgatási reformért felelős hivatalnokainak volt a vezérigazgatója, majd a SAPARD-ügynökséget vezette. A megyemenedzsert terveiről, célkitűzéseiről kérdeztük.

― Miért szállt versenybe a megyemenedzseri tisztségért?

— Egy korábbi sajtótájékoztatón viccesen azt válaszoltam erre a kérdésre, hogy azért, mert volt egy ilyen kiírás. De az igazság az, hogy szeretem a megyei életet. Az államigazgatási szint túl messze van azoktól a problémáktól, amelyekkel az emberek mindennap szembesülnek. A helyi közigazgatási szervek pedig igen közel állnak, ezért elvesznek a részletekben. A megyei szintnek megvan a kellő közelsége, de a távolsága is, amely a megfelelő rálátást biztosítja. Ugyanakkor történik egy másik típusú építkezés is: nagyon divatos most regionalizmusról beszélni, de állampolgárokként nem igazán érezzük, mit jelent ez. Romániában a régiók nem bírnak közigazgatási hatáskörökkel. Ellenben számos országban közigazgatási hatáskörökkel ruházták fel ezeket…

― Errefelé tartunk mi is?

― Megtörténhet, jóslatokba nem merek bocsátkozni. Ehhez hosszú az út, alkotmányt is kéne módosítani, nem tudom, hogy megvannak-e erre a feltételek, van-e politikai akarat, a lakosság egyáltalán kívánja-e. De egy regionális építkezés létezik, és ebben a főszereplők a megyék. Az Európai Unió költségvetésének közel 40 százalékát fordítják a regionális politikára. A településeknek a megyéken keresztül a legegyszerűbb rácsatlakozniuk ezekre a trendekre. Kihívást látok ebben, és szeretem a megyei tanácsnál a munkát.

― Sok helyen megfordult már: dolgozott a belügyminisztériumban, a SAPARD-ügynökségnél, a megyei tanácsnál. Milyen tapasztalatokat szerzett?

― Miután a Székely Mikó Kollégiumban érettségiztem, Bukarestben földrajz―biológia―geológia szakon tanultam tovább, geokémiai szakirányon. Környezetvédelmi problémákba ástam bele magam, visszamaradtam tanársegédnek, egyetemi kutatónak. Posztgraduális képzéseken vettem részt Párizsban, Saint-Étienne-ben. 2000-ben a megyei önkormányzatnál az európai integráció és régiófejlesztési osztályvezetői tisztségét töltöttem be. Izgalmas időszaka volt az életemnek, amikor a belügyminisztériumban közigazgatási reformért felelős hivatalnokok vezérigazgatójaként dolgoztam 2005 tavaszától 2006 szeptemberéig. Büszke vagyok a közigazgatási reformot illető törvénycsomagra, amely öt jogszabályt tartalmaz. Rendelkezik többek között a számomra kedves kistérségi egyesületek létrehozásáról. Háromszéken rengeteget bajlódtunk ezek megalakításával, a prefektus mindig megtámadta.

Támogatni a kistérségeket

― Hogyan látja, mennyire hatékonyan működnek a kistérségi egyesületek?

― Meg lehet ezt közelíteni politikai, gazdasági, kulturális szempontból. Én jobban szeretem a gazdasági szempontot. Ott érdemes kistérségi egyesületet létrehozni, ahol egy közszolgáltatás működtetése egy településen nem éri el a gazdaságossági szintet, azaz nem kifizetődő. Ha nagyon megnőnek az árak, a lakosság inkább lemond róluk, és ez életszínvonal-csökkentést okoz. Ilyen például a víz-, szennyvízszolgáltatás. Ezek működtetése nagyobb skálán jövedelmező. Ezért ez tipikusan kistérségi feladat.

— Mely kistérséget említené pozitív példaként?

— Sajnos, Háromszéken nem tudok ilyet.

― Miért nem?

― Mert nem kristályosodtak ki a dolgok. Alakulnak, helyi vezetők kezdenek együtt gondolkodni, de nem látom, hogy ez valamilyen kivitelezhető elképzelést eredményezett volna. Természetesen, történtek kisebb megvalósítások.

― Kell-e támogatni a kistérségeket?

― Kell, természetesen. Vannak pozitív példák. Említhetném Nagyváradot és környékét, amely metropolisövezetként működik. Másik érdekes példa Fehér megyében Torockó környéke. Ennek megalakulásában közrejátszott, hogy ott van egy magyar sziget román közegben. Említhetném Hargita megyét is. Hamarabb kezdték, mint mi, meg tudták alakítani a társulásokat, mert magyar volt a prefektus. Működnek is ezek a kistérségek, még ha nehezen is: a megyei tanács évente elkülönít bizonyos összeget, amelyet megpályáztat velük. És akkor minden évben megvalósul valami. Kisebb beruházások ezek, de a közösség számára fontosak, például egy-egy borvízforrás felújítása, fürdő rendbetétele, bicikliút kialakítása, gyalogösvények kijelzése.

― Megyemenedzserként hogyan lehet a kistérségeket támogatni?

― Pont ez az a tisztség, amelynek létrehozását lehetővé tettük a közigazgatási reformra vonatkozó törvénycsomaggal. Akkor még nem gondoltam, hogy én magam is erre fogok pályázni. Hogy a kistérségeket megyemenedzserként vagy akár megyeházaként hogyan lehet támogatni? ― eléggé kényes kérdés. A megyeházának vannak kötelező és vállalt feladatai. A közigazgatási törvény értelmében nincs is olyan sok hatásköre. Ami kötelező, az a szociális védelem, gyerekjogvédelem, hátrányos helyzetűek problémáinak megoldása ― amire el is megy a költségvetésünk 40 százaléka. A másik feladat a megyei utak adminisztrálása, ami elviszi a büdzsé 35 százalékát, tehát marad még 25 százaléknyi. Fenntartunk megyei fontosságú intézményeket: könyvtár, múzeum, kulturális központ, népművészeti iskola. A közigazgatási törvény megfogalmaz kevéssé kézzelfogható hatásköröket is. Ilyen például a helyi önkormányzatok munkájának összehangolása megyei fontosságú megvalósítások érdekében. De minden feladatban benne van a helyiekkel való tanácskozás. Ez szinte művészi megközelítést igényel: nincs alá- vagy fölérendeltségi viszony. Mi nem parancsolgatunk. Költségvetésileg nem nagyon tudjuk támogatni a helyi önkormányzatokat. A munka összehangolására nincsenek kényszerítő eszközök. A megyeházának azonban mindig volt egy tanácsadó szerepe. Nem lehet elvárni a vidéki önkormányzattól ― ahol öt-hat alkalmazottat foglalkoztatnak ―, hogy mindenben maximálisan tájékozott legyen. A megyeházán levő apparátus jogi, fejlesztési, pályázati tanácsadással szolgál, kormányhatározatok megfogalmazásában, beterjesztésében segít. És más kérdésekben is konzultálunk, meghatározunk közös programokat. Említhetném például Hargita és Kovászna megye közös hulladékgazdálkodási projektjét. Hiába döntené el a két megyeháza, hogy Nagyborosnyón van az egyik tároló, és Udvarhelyen, Csíkszeredában a másik kettő, ha a helyi önkormányzatok ebbe nem egyeznek bele. Ezeket közösen kell megoldani. Ugyanez a helyzet a kistérségi társulásokkal is. Javaslatokat tudunk adni nekik, tudunk elemezni, segíthetünk a megalakulásban, a prioritások megfogalmazásában, a jogi procedúrában, elmondhatjuk, mire vannak források, de a döntés az övék. Megyemenedzserként ezt tudom tenni.

― Térjünk vissza legutóbbi munkahelyére. A nyáron a román sajtó bírálatainak kereszttüzébe került, miután az Európai Bizottság felfüggesztette a SAPARD-programban nyertes pályázatok finanszírozását, sokak szerint lemondása is inkább lemondatás volt. Felró-e magának bármit is ebben az ügyben?

― Természetesen, soha nem mondhatja egy vezető, hogy nem tévedett, amikor az általa vezetett intézmény krízishelyzetbe kerül. Én azt mondtam, ott tévedtem, hogy nem bíráltam felül azokat a döntéseket, amelyeket elődeim hoztak. De rendkívül nehéz, feszültségekkel teli funkció ez. Az intézmény megalakulása óta én voltam a leghosszabb ideig vezérigazgató. A krízis sem az első volt, csak most kiment a sajtóba. A lemondásomban ez is benne volt. Amikor a cirkusz kirobbant, azt mondtam, nem távozom. Úgy éreztem, hogy először vissza kell terelni a helyes útra a hajót, és ezt tettem. Amikor a lemondásomat benyújtottam, a döntés már megvolt, hogy újraindulnak a kifizetések. De a lemondásomban benne volt az is, hogy haza akartam jönni.

A megyei utak korszerűsítése

― Mi a megyemenedzser hatásköre?

— A közigazgatási törvényben nincs megszabva a megyemenedzser hatásköre. A polgármester, a megyei tanács elnöke javasolhatja a tisztség létrehozását, a tanácsnak el kell fogadnia, versenyvizsgát kell szervezni. Bármilyen hatáskör átruházható a menedzserre, beleértve a fő hitelményezőit is.

― És akkor önnek melyek lesznek a feladatai?

― Elsősorban területfejlesztési kérdésekkel foglalkozom, rám tartozik a projektmenedzsment, nem csak európai uniós, hanem kormányprogramokból finanszírozott beruházások levezetése, urbanisztika, területrendezés, a megyei felügyelő osztály, az Út- és Hídépítő Rt. felügyelete és más feladatok.

― Van néhány olyan fejlesztési elképzelés, terv, amely már beindult. Milyen stádiumban vannak ezek?

― Igen, itt van például a hulladékgazdálkodási program, a víz- és csatornarendszer korszerűsítése, két megyei út, a Kovászna―Kézdivásárhely és a Kézdivásárhely–Sepsibükszád közötti szakasz rehabilitálása, a Székely Nemzeti Múzeum felújítása, a kovásznai infrastrukturális fejlesztések, a megyei kórház felújítása, A borvíz útja ― amely már indul is. Óriási anyagi megterhelést jelentenek a megyei önkormányzatnak a következő néhány évben. Ezeket ugyanis strukturális alapokból szeretnénk finanszírozni, ami azt jelenti, hogy előbb elő kell teremtenünk a pénzt. Lesz olyan esztendő, amikor közel 15 millió euró terheli majd a megyei tanács költségvetését. Igaz, hogy a pénz legnagyobb részét visszakapjuk, de addig is elő kell azt teremteni. Összegezve: 2008-ra már sokat nem várhatunk el, 2009-re viszont tervezési fázisba hozzuk ezeket. A 2010 és 2012 közötti periódus a szó szoros értelmében vett építkezés időszaka. Ugyanakkor el kell indítani a terveket, amelyeket abból a pénzből lehet finanszírozni, amit 2013-ban kapunk vissza. Egyelőre ezek a célkitűzéseim. Azon is gondolkodunk, hogy a megyei utakat rendbe tegyük. Be kell fejeznünk ezt a toldozást-foltozást. Gondolkodunk azon, hogy hosszú lejáratú, 20―25 éves hitelkonstrukciót találjunk ki, és ebből korszerűsítenénk az utakat. Van a megyében 280 kilométer megyei út, ebből 30 kilométert rehabilitáltak, marad 250 kilométer. Oldjuk ezt meg tíz év alatt, évente 25 kilométert tegyünk rendbe.

Itt is beindul a fejlődés

― Turizmus, infrastruktúra, ipar ― ezeket a prioritásokat jelölte meg a megyei tanács elnöke. Felmerült a nyolc éve beígért ipari park sorsa is. Lesz-e ilyen Háromszéken?

― Egész biztos, hogy lesz. A gazdasági folyamatokból kiindulva állítom ezt. Románia rendkívül dinamikusan fejlődik. Tény, hogy Székelyföld kimaradt ebből a dinamizmusból. Románia bizonyos régiói nagyon elhúztak, fejlődési centrumok alakultak a nagyvárosok körül. Ezeken a gócpontokon azonban a fejlődés kezd megtorpanni, elérték a csúcspontot. Most az ország középső része kezd fejlődni, például Brassó rettenetesen megindult az utóbbi időben. A mi feladatunk, hogy minél többet védjünk ki Brassó közelségének hátrányaiból, és minél több előnyét élvezzük. Nem hiszem, hogy szögesdróttal kell körülvennünk magunkat. A tőkének megvannak a maga szabályai. Okos feltételeket kell szabnunk a befektetőknek, és más eszközökkel elérnünk azt, hogy identitásunkat megőrizzük. Tehát ipari parkok akár a helyi önkormányzatok közreműködése nélkül is lesznek.

― Mit lehet tenni a turizmus fellendítéséért?

― Van a turizmusban jövő, de nem szabad ezt túllihegni. Turisztikai profilunk nehezen körvonalazható. Nem is olyan egyszerű turisztikai ipart fejleszteni Háromszéken. Vannak erdőink, hegyeink. Ezeket sípályák építése révén lehetne hasznosítani, de a tél csak két-három hónapot tart. Ráadásul 50 kilométerre innen van egy síparadicsom, az év felében hó fedi. Nehéz ebben versenyezni velük. Vagy itt vannak az ásványvizeink. A borvizekre épülő turizmus hozadéka azonban jelenleg majdnem nulla. A nyugdíjas eljön két-három hetes kezelésre, olcsó ellátást kap, egyebet nem fogyaszt: egyrészt nincs pénze, másrészt az orvos tiltja. Ebből a turizmusból sok szolgáltatás nem élhet meg. Át kellene alakítani, hogy a középkorúakat, a középréteget célozzuk meg, amely fizetőképes, és más típusú szolgáltatásokat igényel. Az önkormányzat megteremtheti az infrastruktúrát, de ehhez munkaerő is kell. A turizmus jól képzett munkaerőt igényel. Az átállás nem lesz egyszerű. Nem azt akarom mondani, hogy nem szabad falusi turizmusban gondolkodni, de abban nem hiszek, hogy Kovászna megyének a fele turisztikában fog dolgozni. Mindenesetre még nem valósítottunk meg annyit, amennyi a lehetőségünk. Én még a mezőgazdaságot sem írnám le.